2010. 07. 31.
Ötvennyolc polgármester és négy alpolgármester végezte el a polgármesteri akadémia tízhónapos képzését. Az ezt tanúsító okleveleket pénteken adták át a Budapesti Corvinus Egyetemen. Azoknak, akik esetleg újrázni tudnak ősszel, kötelező további tízhónapos posztgraduális képzésen részt venniük, forradalom szakon.
Kiraboltak egy pénzintézetet a fővárosban, a XXII. kerületi Kossuth Lajos utcában pénteken délután. A rabló - feltehetően fegyverrel - megfenyegette az alkalmazottakat, majd a bankadó átadására szólította fel őket.
2010. 07. 30.
Szeptember elején formális ülést tartanak az unió pénzügyminiszterei a soros elnöki tisztet betöltő Belgium felvetésére. Mivel Magyarországnak nincs pénzügyminisztere, Orbán Viktor a legutóbbit, Oszkó Pétert küldi ki, azzal az utasítással, hogy meg ne szólaljon.
Kalifornia „pénzügyi vészhelyzetben” van Arnold Schwarzenegger szerint. A kormányzó vészköltségvetést kíván elfogadtatni, ami nélkül októberre fizetésképtelenné válna az állam. A Hócipő úgy tudja, Orbán Viktor megbízta Kósa Lajost és Szijjártó Pétert, hogy hozzák el Magyarországra Schwarzeneggert, akit bátor kiállásáért kitüntet a Nagy Orbán Renddel.
2010. 07. 29.
A Hócipő megtudta: a most bemutatott Új Széchenyi Terv mellett már zajlik a Fidesznek egy másik Széchenyi Terve, ezt a nagy vadászról, Széchenyi Zsigmondról nevezték el, és a levadászás programját tartalmazza.
Távozik posztjáról Antal Erzsébet, a Tesco pénzügyi igazgatója, aki a Hócipőnek cáfolta, hogy azért döntött így, mert kifogásai lettek volna munka- és pihenőideje nyilvántartása, valamint a szabadsága kiadása kapcsán.
2010. 07. 28.
Egy órán át hallgatták ki a rendőrök Demszky Gábort a városházán. A Hócipő megtudta: nem csupán a Főkert Zrt.-vel kapcsolatban kérdezték - amint ezt a rendőrség és Demszky is állítja -, hanem bizonyos szamizdatokkal és illegális nyomdával is összefüggésbe hozták a személyét.
Elkészült a világ legnagyobb felbontású, 71,3 milliárd pixeles körpanorámás fotója, amely Budapestet mutatja be. A Hócipő értesülése szerint Kubatov Gábort, a Fidesz pártigazgatóját bízta meg Orbán Viktor a körpanorámás fotó szakszerű tanulmányozásával.
2010. 07. 27.
Tegnap rosszul lett Kenézné Aranka, a Hócipő takarítónője. A kiérkező orvos megnyugtatta: a fellépő hányás, hidegrázás, pokoli fejfájás tipikus, és sokan szenvednek tőle ezekben a napokban. Elvonási tüneteik vannak, amelyeket az okoz, hogy egyik napról a másikra megszűnt a törvényhozási dömping a parlamentben. Gyógyírt a szeptember hoz majd.
Vasárnaptól - bizonyos feltételek mellett - szabad az otthoni pálinkafőzés. A legfontosabb kritérium: az első kört ezentúl mindig Orbán Viktor egészségére kell inni.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.