2010. 12. 06.
Gyurcsány Ferenc a Táncsics Alapítvány életműdíj-átadó ünnepségén egyebek között azt mondta: „Ma olyan hatalmasok uralkodnak az országban, akik nem a népüknek kívánnak több szabadságot adni, hanem önmaguknak.” Gyurcsány, valamint a három díjazott - Avar István, Gyémánt László és Seregi László - egyelőre szabadlábon védekezhet.
A Tolna megyei Nagymányokon újra megnyitották a 45 évvel ezelőtt bezárt szénbányát - adja hírül a Világgazdaság. A polgármester reméli, hogy a bánya megoldhatja a kistelepülés foglalkoztatási problémáit. Az üzemeltető cég vezetője árnyalta a képet. Elmondta, hogy a legtöbb munkát alvállalkozók végzik majd. Cáfolta viszont a Hócipő értesülését, hogy az alvállalkozók kínai bányászok lesznek.
2010. 12. 04.
A Magyar Mikulások Szakszervezete azt kéri a kormánytól, hogy szigorúan ellenőrizzék a hazánkat elárasztó külföldi, elsősorban távol-keleti Mikulásokat, akik főleg szupermarketek és kínai ruhaüzletek előtt szólítják le a gyanútlan szülőket és gyerekeket, ám arra nem hajlandóak, hogy magyar társaikhoz hasonlóan felmásszanak a házfalakra, és úgy tegyék csomagjaikat az ablakpárkányokra kihelyezett csizmákba.
Egy 30 év körüli férfi feltehetőleg fegyverrel a kezében kirabolt egy bankot péntek délután Budapesten. A rabló a pénz átvétele előtt felszólította a bankfiókban tartózkodókat, hogy feküdjenek a földre. A pénztárosnak ezt követően egy szatyorba kellett tennie a bevételt, és ígéretet tennie, hogy továbbítja a rabló követelését: „Javítsunk a forint árfolyamán!”
2010. 12. 03.
Szakadó hóesésben tüntettek egyetemisták az Orbán-kormány Alkotmánybíróság hatáskörét szűkítő lépései ellen csütörtök este. A diákok Dél-Budáról vonultak át a belvárosi Egyetem térig, ahol szónoklatokat tartottak. Az Egyetem téren Kubatov Gábor fogadta őket, nála kellett feliratkozniuk a következő vizsgájukra.
Nem lesz drámai következménye a nemzetközi kapcsolatokban a WikiLeaks féle kiszivárogtatásnak - mondta az MTI kérdésére a NATO volt főtitkára Budapesten. Javier Solana szerint a titkos iratok nyilvánosságra hozása nyomán meg fog változni a diplomaták viselkedése, nehezebbé válik a bizalomépítés és a megegyezés. Igaz, így, hogy nincs többé titok, háborút is nehezebb lesz indítani, illetve megnyerni.
2010. 12. 02.
Üres címlappal tiltakozik a Fidesz médiatörvény-javaslata ellen a Magyar Narancs és az Élet és Irodalom. A Népszava péntekre időzíti tiltakozó akcióját, a 168 Óra címlapját Szalai Annamária portréja és a „Kedves médiahatalom!” szalagcím foglalja el. A Hócipő legfrissebb számában immár a sorok között is ír.
Magánnyugdíjalapok létrehozását mérlegeli a cseh kormány. A reform kulcseleme, hogy a nyugdíjbiztosítás magánalapú pillérébe kötelező lenne a belépés. A javaslatról azonban még folyik a vita - közölte a munkaügyi és népjóléti minisztérium szóvivője. A Hócipő úgy tudja, hogy a vita lényege: beléphetnének-e magyarországi menekültek vagy nem.
2010. 12. 01.
Orbán Vikor és Vlagyimir Putyin moszkvai tárgyalásain nem született megállapodás se a Mol, se a Malév ügyében. A Hócipő megtudta: a magyar fél kérését azért nem teljesíti Putyin, mert Orbán egyelőre ellenáll, és - alighanem szakmai féltékenységből - nem akarja elárulni Putyinnak a titkot: miként sikerült annyi központosító intézkedést lenyomni a magyar társadalom torkán.
A régióban egyedüliként Magyarország tart ki a populista politika mellett, a többi országban a válság okozta mélyrepülés véget vetett az üres ígéretek hangoztatásának, s a kormányok hozzáláttak a komoly költségmegszorító intézkedésekhez - írja a Financial Times. A magyar kormány - első költségmegszorító intézkedéseként - lemondta a Financial Times előfizetését.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.