2011. 12. 08.
Szilvásy György volt titokminiszter a Klubrádióban azt mondta, az ügyészségnek nincs bizonyítéka arra, hogy elkövette volna azt, amivel vádolják, de ha elkövette volna, akkor az sem lenne bűncselekmény. Szerinte a kormánypárt politikailag, az ügyészség pedig szakmailag nem tehette volna meg, hogy vádat emeljen ellene. Ha bebizonyosodik Szilvásy igaza, akkor maximum 6-8 évet kaphat.
2011. 12. 07.
Ma találkozik Fellegi Tamás Irina Ivascsenkóval, az IMF budapesti képviseletének vezetőjével. Fellegi szerint informális tárgyalások folynak addig, ameddig az IMF, az Európai Bizottság és a magyar kormány mandátumot ad a tárgyalódelegációknak. Az informális tárgyalások témáiból: Hová menjünk este?, Melyikünknél karácsonyozzunk?, Magyar és ukrán ételreceptek cseréje.
Atkári János szerint Budapest néhány hónapon belül fizetésképtelenné válhat, ha a kormány nem rendezi a BKV pénzügyi helyzetét, illetve nem segíti hozzá a várost, hogy erről maga gondoskodhasson. A BKV becsődölhet, emiatt a főváros is, ami magával ránthatná az országot. A Népszabadság-cikket olvasva Angela Merkel és Nicolas Sarkozy azonnal telefonon hívta Atkárit, arra kérve, hogy ne keltsen már pánikot, mert logikája szerint Magyarország magával ránthatja Európát. Európa sorsa most azon múlik, hogy Atkári mikor hallgatja vissza az üzenetrögzítőjét.
2011. 12. 06.
Hende Csaba javaslatára olyan nyilvántartási rendszer kialakításáról döntött a parlament, amelyben a nagykorú, magyarországi lakóhellyel rendelkező, magyar állampolgárságú férfiaknak a katonai szolgálat teljesítéséhez, a sorozáshoz és a behíváshoz szükséges adatait vezetik majd. A felső korhatár 87 év, és ha minden a reményeink szerint alakul, akkor teljesülhetnek a foglalkoztatási ígéretek.
A Standard & Poor's, a világ legnagyobb hitelminősítője negatív kihatású megfigyelés alá vett tizenöt euróövezeti tagállamot. Közölték: Németország, Belgium, Hollandia, Ausztria, Finnország és Luxemburg lehetséges legjobb, AAA osztályzata legfeljebb egy fokozattal, a többi eurótagállam államadós-besorolásai legfeljebb két fokozattal romolhatnak. Nyugati lapok magyar tudósítói szerint „azóta se éjjel, se nappal nem lehet letörölni Orbán Viktor arcáról a vigyort”.
Nem vonul vissza Madár, aki kézsérülése miatt kénytelen volt lemondani a Tavoris Cloud elleni, félnehézsúlyú világbajnoki címmérkőzést. Edzője azt kérte Erdei Zsolt barátaitól, hogy ne etessék őt a tipikus karácsonyi ételekkel, mert most még keményebb és nehezebb edzésterv vár rá. Zsolt hazai rajongói közül milliók fogják ugyancsak mellőzni a tipikus karácsonyi ételeket, mert még keményebb edzésterv vár rájuk.
2011. 12. 05.
Rendőrségi információ szerint országos akció eredményeként már eddig több tucat Mikulást tartóztattak le, aki puttonyában az ablakokba kitett csizmákkal próbált meg elszökni a bűnüldözők elől.
A kínai Hainan légitársaság elállt vételi szándékától, amely szerint a magyar légitársaságot meg kívánta volna vásárolni - számol be a Magyar Hírlap. Úgy hírlik, a magyar kormány még egy kísérletet tesz, és közvetítőkön keresztül kiviszi a Malévot a Józsefvárosi Piacra.
2011. 12. 03.
Nyilvánosságra hozták a Magyar Növekedési Tervet, amely szerint hazánk az ázsiai növekedési zóna - az „új gazdasági selyemút” - keleti kapuja lehet. Mi leszünk Bajorország, Baden-Würtemberg, Lombardia növekedési övezetének keleti kapuja is, továbbá az észak-déli irányú „új borostyánút” egyik állomása, emellett a Bécs-Pozsony-Budapest tengely része. A szövegbe utólag kerül be növekedésünk egy ugyancsak fontos eleme: Magyarország lesz a Föld-Hold-tengely kiindulópontja.
Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában egyebek között azt mondta: úgy készül, hogy december közepe táján újabb spekulációs támadás lesz az ország ellen. A Hócipő megtudta: a spekulánsok a kijelentés nyomán összedugták a fejüket, és úgy döntöttek: juszt se támadják meg Magyarországot december közepén. Így mentette meg ismét Orbán a hazát.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12 • VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan
Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő
Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként
Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal
Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról
Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak?
Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot
A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál!
Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.