2012. 02. 10.
Feleségül vette a Ryanair a Budapest Airportot - így jelentette be a légitársaság vezérigazgatója, hogy a felek megállapodtak a Ryanair budapesti bázisának megnyitásáról. Arról nem beszélt Michael O’Leary, hogy mit kezdenek majd a kormány által tervezett zabigyerekükkel, a Malév2-vel, ha az megszületik.
Schmitt Pál részt vett az Arraiolos-csoport kétnapos, államfői találkozóján Helsinkiben. A magyar, osztrák, finn, lett, német, olasz, portugál és szlovén államfő az Európát érintő kihívásokról folytatott informális megbeszélést. Schmitt kétoldalú találkozókat bonyolított le a szlovén, a lett és az osztrák államfővel, akik a magyar diplomáciai erőfeszítések eredményeként tiszteletbeli doktori címekkel ajándékozták meg.
2012. 02. 09.
„Isten hozott!”, „Hands off!”, „Szeretünk, Viktor!”, „Tarts ki!” feliratú táblákkal fogadta 30-40 idős szimpatizánsa Orbán Viktort a kormány és a Fidesz háromnapos kihelyezett ülésének helyszínén, Egerben. A kormányfő kezet is fogott néhány rajongóval, mielőtt bement az épületbe - adja hírül a hvg.hu. Kézfogás közben - tudta meg a hocipo.hu - Orbán így köszöntötte az embereket: „Munkát, tenyeret!”
Több mint egy tucat értékes, egykori fővárosi egészségügyi ingatlan áll kihasználatlanul, az eladásukból remélt milliárdos bevétel egyelőre álom. Közben az őrzésük évi több százmillió forintba kerül - tudta meg a Világgazdaság. Azt viszont elfelejti a lap, hogy az ingatlanok őrzésével új, jól fizető munkahelyek létesültek.
2012. 02. 08.
Felelősségre vonná Gyurcsány Budai Gyulát, aki szerint olyan titkos záradék került a Budapest Airport Zrt. privatizációs szerződésébe, hogy ha leáll a Malév, a kieső utasforgalom miatt a magyar államnak 450 milliárd forintos kötbért kellene fizetnie. Erről azonban nem tudnak az érintettek. Igaz, arról se tudnak Gyurcsányék, hogy az elszámoltatási kormánybiztos szerződésében milyen titkos záradék szerepel.
A médiahatóság vizsgálatot kezdeményezett, amiért a közszolgálati tévében lezajlott euróvíziós dalválasztó versenyen sokan nem tudtak szavazni. A köztévé egyelőre nem nyilatkozott, de úgy tudni, azzal fognak érvelni, hogy akár ki is takarhattak volna nekik nem tetsző énekeseket, de ezzel a jogukkal nem éltek.
2012. 02. 07.
Orbán Viktor ma tartja meg szokásos, immár 14-ik évértékelőjét. Ha eddig nem tudtuk, most végre megtudhatjuk, hogy miért volt számunkra kiemelkedően sikeres az elmúlt év, amit a legtöbbünknek sikerült majdnem túlélnie.
Magyarországon a kormányzásban a következő két év a hibák kijavításának ideje lesz - mondta Lázár János. Mint fogalmazott, Magyarország arculatának átformálása akár évekig is eltarthat, és előfordulhat, hogy amit most kezdenek, az csupán „kármentés”. Úgy hírlik, hamarosan Kármentő Menet indul a kormányért.
2012. 02. 06.
Orbán Viktor vasárnap bejelentés és testőrök nélkül ellátogatott egy budapesti hajléktalanszállóra, és hosszasan elbeszélgetett az ott élőkkel - írja a Blikk, amelynek fotósa és újságírója ott lehetett az eseményen. Ezek után nem lesz meglepetés, ha a miniszerelnök bejelentés és testőrök nélkül elémegy a Miskolcról indult éhségmenetnek, és beáll soraikba tiltakozni.
A Népszabadságnak adott interjúban LázárJános azt mondta: nem biztos, hogy az oktatási államtitkárság jól mérte fel a magyar valóságot a felsőoktatási keretszámok meghatározásakor. Lázár szerint a társadalmi csoportok nagy része előtt bezárul a jogászképzés lehetősége. Mostantól elkezdhet félni a többi minisztérium, hogy milyen kormánykritikát fogalmaz meg velük szemben a Fidesz frakcióvezetője.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17 • VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket!
Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül
Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány
Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam!
Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér
Dési János: A cső a saját farkába harap
Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek
Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól
A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában!
Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.