2020. 06. 05.
Aján Tamás, volt nemzetközi súlyemelő mindenható állítja: egész életében betartotta a törvényeket, ami, mint mondta, nem esett nehezére, mint afféle öntörvényű embernek.
Nemzeti színekbe öltöztették a Lánchidat a trianoni évfordulón. Nemcsak a nemzeti színek jelentettek jelképet, hanem az alattuk levő rozsda is.
Egyre súlyosabb a helyzet a Nagy-korallzátonyon, ám a magyar tengerrel minden rendben, óvón vigyáz rá két tulajdonosa, Mészáros és Tiborcz.
Duna alatti vasútvonal épülhet Kelenföld és a Nyugati pályaudvar között. Erre utal az, hogy nemzetgazdaságilag kiemelten megvette a Dunát Mészáros.
2020. 06. 04.
Kövér László keresztény házelnök megállapította, hogy az önmagát magyarnak nevező baloldal újra és újra rátámad nemzetünkre. Ők okozták Trianont, miattuk buktuk el az I. és a II. világháborút, pedig nekünk kellett volna nyerni.
Embercsempészt fogtak az M1-esen. Egy magyar rendszámú autóban 25 bangladesi és pakisztáni migránst szállított a sofőr, akit elfogtak, akárcsak az illegális bevándorlókat. Azt állítják, hogy egy Bakondi nevű ember szervezte a beutazásukat.
2020. 06. 03.
Karácsony Gergely főpolgármester köszöntötte a Pride-hónapot, ezért a járványhelyzet miatt gazdaságélénkítésre újabb milliárdokat von el a fővárostól, és csoportosítja át az övéinek Orbán Viktor.
Elvetették az ötletet, mégsem kamerázzák be az iskolákat. Viszont minden osztályteremben lesz egy biztonsági őr, aki folyamatosan rögzíti fejkamerájával az eseményeket. És ha kell, odasóz.
2020. 06. 02.
Helyreigazítást kért az Origótól Hadházy, de a posta szerint nem létezik a portál címe, ezért rémhírterjesztésért feljelentették Hadházyt.
Pünkösdhétfőn folytatta erősödését a forint. Az ügyben ártatlannak vallotta magát a két forintszakértő: Kósa Lajos és Szijjártó Péter.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2020/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Apa csak egy van, és apa illiberális demokráciát akar, apa komcsit hajt! Smuzewitz Ilona Szálasi Gergelyt látta a Duna partján, ahogy a Lánchíd romjai között biciklisávot keresett Farkasházy Tivadar: Le a történelemmel! Vigyünk el minden királyszobrot, hiszen gyilkosok voltak, sőt, a fecskeszobrokról is igen rossz a véleménye a repülő rovaroknak Kéri László Orbán győztes csatáiról, ahogy sárkányölő Szent Györgyként lóhátról, lándzsával ledöfte a vírust Dési János szerint hagyjuk a turult, ide már dögkeselyű kell Trunkó Barnabás minden magyar kiskert gazdájáról, Bálint Györgyről Bakács Tibor Settenkedő: Hős az, aki feláldozza magát a haza oltárán, vagy gólt lő a 90. percben Avar János szerint igaza van Vidnyánszkynak, hogy a színművészetis tiltakozóknak politikai motivációik vannak, ellentétben azokkal, akik rá akarják tenni a kezüket A Heti Kamu megtudta, Orbán személyesen fogja az égbe rúgni a tűzijáték rakétait a kolostora erkélyéről
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
PARTNEREINK


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.