Kifejezés:
Dátum:
ésközött.
Hol keres?

Évfolyam:
Lapszám:
Szerző:

Sorrend:
4980 db
2011. 11. 30.
Megyesi Gusztáv

Ki vannak paterolva

„Nem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Magyarország az IMF ellen hangolja a gazdaságpolitikát.” Ez a mondat Kósa Lajosnak, a kormányzó párt alelnökének a száját hagyta el múlt hét közepén, s csak azért érdekes, mert részben hosszú idő után ez volt az első olyan Kósa-bejelentés, amit nem követett komoly árfolyam- mozgás a forint sérelmére.
2011. 11. 30.
Para-Kovács Imre

Vombattá tettél

Az elmúlt időszakban két kijelentés is megdobogtatta a szívemet, ráadásul mindkettő jobboldalról jött, úgyhogy kiegyensúlyozottnak és függetlennek érzem magam. Lévai Anikó mondotta, hogy amennyiben Orbán Viktor rákerül valamelyik alaptörvény-illusztrációra, megöli Kerényi Imrét, illetve Orbán Viktor fogainak kerítésén az bukott ki, hogy ha az IMF jön, akkor ő megy.
2011. 11. 30.
Para-Kovács Imre

Barackos Kisvendéglő


2011. 11. 30.
Uj Péter

Javaslat az egyes kormányzati sikereket szándékosan eltitkoló árnyéklény tevékenységét vizsgáló...

Gyors guglizással 13 történelmi sikert, 7 világraszóló győzelmet, 22 sikeresen megvívott háborút és megszámlálhatatlan győztes csatát tudtunk összeszámolni az elmúlt másfél évből. Sejthető, milyen nehezek lehetnek a külső körülmények, ha egy ilyen sikerszériákkal tarkított győzelemsorozat után is ott állunk, ahol: centikre az államcsődtől, derékig a gazdasági katasztrófában.
2011. 11. 30.
Hócipő szerkesztőség

Matolcsy a hülyék intézetében?

2010. május 12. ● Matolcsy
Nekünk nem főnökünk sem az IMF, sem az EU.

július 19. ● Matolcsy
A Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val folytatott tárgyalások nem megszakadtak, helyesebb a tárgyalási forduló eredménytelen lezárásáról beszélni.
2011. 11. 30.
Fenekovács László

Masszív offenzívaa


2011. 11. 30.
Bakács Tibor Settenkedő

Fehér lovas fiú tölgyfalombokkal díszítve

Az Úrfelmutatás után, de még a fácánvadászat előtt, összefutottam a tubernákulumnál titkos KDNP-s ügynökömmel, aki informátori szerepet tölt be a kormányzó hatalomnál. A dramaturgiai egyszerűség miatt maga Semjén testvérem vállalta a szerepet, így nagy a valószínűsége, hogy képes pontosan átadni üzenetemet Semjénnek, vagyis önmagának.
2011. 11. 29.
Ürmös Zsolt

A miniszter félrelép...

A hétvégén, egy megpakolt táskával a kezében, a leghíresebb bécsi bevásárló utcán sétálgatott a hazai fogyasztás felpörgetését zászlójára tűző nemzetgazdasági miniszterünk, Matolcsy György. Bár az esetről több beszámoló is napvilágot látott, a Hócipő tudósítója volt az egyetlen, aki nem csak, hogy felismerte, lefotózta, de beszélgetésbe is elegyedett az osztrák fővárosban shoppingoló miniszterrel.
2011. 11. 26.
Varga Ferenc József

Bow Lee és a magyar államkötvény

Miért baj, ha bóvli? Legalább olcsó. Úgyis olyan drága minden, jó nekünk a bóvli is. Miért kell mindig mindenből a legdrágább, amiről aztán kiderül, hogy az is bóvli? A bóvli nem olyan rossz, csak rossz hírét keltik, de az ilyen emberekkel nem szabad foglalkozni. A fő, hogy Magyarország, a magyar államkötvény végre elérhetővé vált a vékonyabb pénztárcájúak számára is. Ebben a Hócipő riportere is segít, aki Bow Lee néven kínai árusnak állt.
2011. 11. 25.
Trunkó Barnabás

Drágán add az 1+1 %-odat!

A Magyarországon forgató külföldi filmesek és egyéb művészek ezentúl nálunk adóznak majd a jövedelmük után, viszont a produkciók visszaigényelhetik a gyártási költségek 20 %-át. Munkatársunk Trunkó Barnabás egy filmgyári adószakértővel készített interjút.
2011. 11. 23.
Buzsik Zsolt

Hogyan legyünk sikeresek?

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Siker a Kárpát-medencében címmel tartott előadást szombaton a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán. Jövőt firtató, múltba révedő, a siker titkos receptjét taglaló interjúnkat az előadás után készítettük a magyar pénzügypolitika vezénylő tábornokával.
2011. 11. 23.
Megyesi Gusztáv

Mindenki hozzájárul

Újabb adót akar bevezetni a kormány, csak épp nem adónak, hanem hozzájárulásnak nevezné, ráadásul az alkotmányban. A javaslat szerint, ha az Alkotmánybíróság vagy az EU Bíróságának ítélkezése nyomán a kormánynak fizetnie kellene rossz döntés miatt, akkor hozzájárulást kell megállapítani, amit az egész társadalom fizetne, annak valamennyi tagja. A kormányszóvivő szóvivőjét kérdeztük.
2011. 11. 20.
Farkasházy Tivadar

Nem értem - 2011/23

Elkészültek a Kerényi Imre által rendelt másfél milliós festmények a vörösiszap-katasztrófától a 2006-os lovasrendőr-rohamig. Bár Lévai Anikó azt mondta neki, hogy megöli, ha a férjét bármelyikre ráfestik, de a 89-es újratemetési képre, igaz, egész kicsiben, a kaméleon mellé Viktor is rákerült. Kerényi mindezt apró hibának nevezte. Imre, nem illik valakinek a termetével viccelődni!
2011. 11. 20.
Farkasházy Benedek

Itt az új Matolcsy Terv!


2011. 11. 20.
Kozma György

Kozmosz - 2011/23


Schmitt Pál:
Az üzbégekkel közös származási, etnikai, történelmi és kulturális gyökereket is hangsúlyozni kell.
2011. 11. 20.
Megyesi Gusztáv

Romaösvény

Rendőrségi nyomozás indult Sajókazán, mert a népszámláláskor háromszáz helyi roma a településen működő Dzsaj Bim buddhista közösséghez tartozónak vallotta magát. A följelentő szerint csakis a vallási közösség vezetői manipulálhatták a kérdőíveket, hiszen tíz évvel ezelőtt még egyetlen buddhista se volt a faluban.
2011. 11. 20.
Megyesi Gusztáv

Monarchia Rétesház


2011. 11. 20.
Para-Kovács Imre

Szent György és a krumpli

Mióta megtudtam, hogy péniszrákhoz vezethet az állatokkal folytatott szex, még inkább értetlenül állok a kormány teljesítménye előtt. Hová jutunk így, emberek? Elkészültek az Alaptörvény illusztrációi, és 312 forintnál jár az euró.
2011. 11. 20.
Szabados Gábor

Hócipő-exkluzív Strauss-Kahnnal

Alig kezdődött el a beszélgetés Dominique Strauss Kahnnal, a Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatójával, amikor szegény rosszul lett, és az állapota az interjú közben - amit egyébként örömmel vállalt - folyamatosan romlott, egészen a tragikus végkifejletig. A Hócipő munkatársa, Szabados Gábor egyedül maradt.
2011. 11. 20.

Magyar baba


Csak akkor fékezzünk?
elejére  |  69  |  70  |  71  |  72  |  73  |  74  |  75  |  76  |  77  |  végére
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.