4980 db
2008. 10. 08.
Pataki Balázs
Állatkegyeleti aktivisták
A Négy Mancs Alapítvány hetekkel ezelőtti, libatömés elleni akciója után egy újabb civil szervezet jelentkezett: a Pietas Állatkegyeleti Egyesület, amely a már elhunyt vagy feldolgozott állatok kegyeleti jogaiért áll ki. A libatömés után ők konkrétan a töltött csirke ellen emelték fel a hangjukat.2008. 10. 08.
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
Alávaló világ
2002-ben kezdődött - Pongóékkal. Azóta nincs megállás - minden évben újabb és újabb valóságshow-k vagy egyéb sztártenyésztő műsorok kerülnek képernyőre. Ide nem kell színiiskola, egyetem, hosszú évek kemény munkája - a tévé „megcsinál”, és sztár leszel. De meddig? És vajon ki kíváncsi rád? És az maradsz-e, akinek születtél?2008. 10. 08.

Smuzewitz Ilona
Túlérzékenység
Alig tudott szóhoz jutni Gyurcsány Ferenc. Hosszú szüneteket tartott a kevéssé összefüggő szavak között, és ez volt az első olyan nyilatkozat, amit egy politikus jóformán hallgatva tett. Nem lehetett eldönteni: azért küszködik könnyeivel, mert baleset történt, vagy pedig mert lemondott a közlekedési miniszter, akinek nevét csak közvetlen családtagjai és a kormányfő jegyezte meg.2008. 10. 08.

Smuzewitz Ilona
Halló, hogy vagyok?
Demeter Ervin nem véletlenül tudta mindig egy nappal korábban, mi fog történni másnap. Ez nem Demeter kapcsolatainak köszönhető, hanem mentalista képességeinek. Ezért Demeter Ervint azonnal Magyarország védett értékének és stratégiai erőforrásának kell nyilvánítani - mondta budapesti sajtótájékoztatóján Uri Geller.2008. 10. 07.
Farkasházy Benedek
Overdose nyert, azaz mégse, pedig mégis
Sok levelet kaptunk, hogy mivel konyítunk valamicskét a lóversenyhez, magyarázzuk már el, mi is történt a magyar csodaló, Overdose párizsi futásán. Hogyan lehet, hogy nyert, de mégsem, és hogyan lehet még mindig veretlen, amikor nem ő nyerte versenyét, pedig mégis. Nyugalom, nem mi hülyültünk meg, csak a világ.2008. 10. 06.
Majláth Mikes László
Boros balta
Heves megye két történelmi borvidékén, az egrin és a mátraaljain több szőlőültetvényt akarnak kivágni a gazdák, mint tavaly. Vajh mi ennek az oka? - járt utána riporterünk, Majláth Mikes László.2008. 10. 04.
Nékám Petra
Robinson Crusoe-k
Hamarosan indul a Celeb vagyok, ments ki innen! című reality show, melyben hazai sztárvilágunk krémjét fogják kínozni a dzsungel mélyén, bogarakkal, éheztetéssel és Somával nehezítve. A Hócipő riportere egy átlag tévénézőt kért meg arra, hogy latolgassa a celebek esélyeit.2008. 10. 03.
Ürmös Zsolt
Kövesd a fehér nyulat!
Nálunk is lehetett kapni a kínai Fehér Nyúl nevű cukorkát. Az édességről kiderült, hogy ugyanazt a mérgező melamint tartalmazza, amit Kínában több tejporkészítményben is megtaláltak. Ürmös Zsolt a hír hallatán az első géppel Pekingbe repült, hogy kérdőre vonja a kínai minőségellenőrző hivatal vezetőjét.2008. 10. 02.

Trunkó Barnabás
Vízumfogó
Finiséhez érkeztek az amerikai- magyar vízum megállapodás előkészületei. Minden akadály elhárult, már csak egy adat hiányzik. A Szabadság térre kiküldött tudósítónk a kérdés szakértőjével, az USA Nagykövetségének kapujában szolgáló tengerészgyalogossal készített interjút.2008. 10. 01.
Pataki Balázs
Lemondani fogsz
Beszólós nép a magyar, pláne, ha még képviselő is. „Tolvaj banda”, „Hordót a szónoknak/zsidónak”, „Oszt jónapot”, „Lógni fogsz” - csak hogy a slágereket összevethessük az új indulóval. A Fidesz példás gyorsasággal lemondatta Arnóth Sándort, akinek maga Orbán Viktor mondta, hogy „lemondani fogsz” .2008. 09. 30.

Megyesi Gusztáv
Lemond az OTP-vezér?
Lemondták a lengyelek Csányi Sándor OTP elnök varsói útját. A bankvezér azért utazott volna, hogy a lengyel pénzügyminiszterrel és a varsói tőzsde elnökével tárgyalásokat folytasson az OTP és a lengyel PKO PB későbbi egyesüléséről. Ám a múlt heti magyarországi események következtében megrendült a lengyelek bizalma Csányi úrban.2008. 09. 29.
Majláth Mikes László
Az Indiai-óceán kalózai
A szomáliai partoknál egy kalózhajó foglalt el egy orosz fegyvereket Kenyába szállító teherhajót. Morse-jelekkel és E-mailen sikerült kapcsolatba kerülnünk Ben Aszi Puszival, a kalózkapitánnyal. A Frei Tamáshoz méltó vakmerő vállalkozás riportere Majláth Mikes László.2008. 09. 27.
Szabados Gábor
A mi drága metrónk
A kivitelezők egyikének vastagon fog a ceruzája. Szép nagy összegről kiállított számlát nyújtott be a megbízónak. Mondván: ha nem fizet - lényegében majd' kétszer annyit, mint amennyiről a szerződés szól -, ő bizony abbahagyja a 4-es metró építését. No, nem most, azonnal. Csak hétfőn.2008. 09. 26.

Para-Kovács Imre
Kövér, Kádár és Kőszeg Ferenc
Bár Smuzewitz Ilonának nem sikerült szóra bírnia Demeter Ervint, nekem viszont szívesen nyilatkozott doktor Kövér László, emlékezve közös Magyar Narancsos múltunkra, midőn felelős kiadóként jegyezte a Cápa-számot, a pápa magyarországi útjával és egyéb tevékenységével foglalkozó - nagy sikert arató - tematikus kiadványt.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/22 • X. 22. – XI. 4.
Para-Kovács Imre: olyan a miniszterelnök öröme a budapesti Trump–Putyin találkozó kapcsán, minta ő adhatná kölcsön a kéglit egy pornóforgatáshoz
Váncsa István végiggondolta, mi okozna nagyobb bonyodalmat hazánkban: az orosz gázcsap vagy a kocsmai sörcsap elzárása?
Smuzewitz Ilona a Hatvanpuszta-központú, oktatásmentes társadalomról
Farkasházy Tivadar a magyar szuperligáról: Kornisról, Esterházyról, Spiróról, Kertészről, és a Krasznahorkai–Tarr párosról
Havas Henrik jelenti a Németh Szilárd részvételével rendezett tuskóhúzó-versenyről
Dési János kiszámolta, hogyan lehet kihozni 1200 forintból az állami gondozottak napi 3000 kalóriáját, 62 gramm fehérjéjét és a nyomelemeket
Verebes István új találmánya: a politikai szimplifikátor
A Heti Kamu megtudta: a magyar kormány hiteles fotókkal rendelkezik arról, hogy Magyar Péter egyszer Varga Juditot varanggyá változtatta
Selmeczi Tibor egy Krasznahorkai-mondat felolvasása közben megfőzött egy egész gyerektáborra!
2025/22 • X. 22. – XI. 4.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
