4970 db
2009. 05. 04.
Farkasházy Benedek
T-Rex a kiskertben
Amerikai kutatóknak sokévi fáradozás után sikerült egy dinoszaurusz- kövületből fehérjéket, sejtekre emlékeztető mikroszerkezeteket, és a vörösvértestek egyik fő alkotóelemét, hemoglobint kinyerniük. A szkeptikus tudóstársak előtt egy ép, 80 millió éves dínó-lábszárcsonttal is sikerrel ismételték meg a kísérletet. A jeles alkalomból a Hócipő riportere a Jurassic Park alapítóját, John Hammondot kérdezte.2009. 05. 02.
Varga Ferenc József
Első segély
A somogyi Gadács polgármestere helyesli a faluban 13 éve élő rendeletet, mely szerint nem kaphat szociális segélyt az, aki kávézik, italozik, játékgépezik, és nem tartja rendben a kertjét. Az egyik falubéli még tavaly kért átmeneti segélyt, de miután kiderült, hogy kávét iszik, elutasították kérelmét. Megkérdeztük a polgármestert, és találtunk valakit, aki mindig kap segélyt, pedig...2009. 05. 01.
Majláth Mikes László
Szegény gazdagok
Május elsején, a munkásszolidarítás nemzetközi ünnepén emlékezzünk meg azokról a szegény gazdagokról, akiket majdnem az éhhalálba taszított a nemzetközi válság. Most jelent meg a "100 leggazdagabb" magyar című kiadvány, ebből szemezgetünk Tamás Miklós Gáspár segítségével.2009. 04. 30.

Trunkó Barnabás
Lyuk a fenéken
Új szóvivője van a kormánynak. Budai Bernadett mellett hadrendbe állt Szollár Domokos is, aki eddig a Budapest Airport szavát vitte. Első interjúját kollégájának, a Hócipő munkatársának, Trunkó Barnabásnak adta.2009. 04. 29.
Pataki Balázs
Kivágóné visszavág
Valójában szeretjük az ügynököket, csak nem merjük bevallani. Pedig milyen jól eső érzés, ahogy a porszívóügynökkel feltakaríttatjuk az egész lakást, mondván nem hisszük el, hogy a zsinór a lakás olyan távoli részébe is elér, az amway ügynököket pedig egyenesen miniszterelnöknek is hajlandók vagyunk jelölni. A III/II-nek dolgozó Kivágónét pedig Hunvald György helyére.2009. 04. 28.

Megyesi Gusztáv
Pesten élt a szakadékba zuhant 87 éves brit nyugdíjas
Két napig volt étlen-szomjan egy szakadék foglya egy 87 éves férfi Nagy-Britanniában, jelentette múlt héten az MTI. Az öregúr 80 méter magasból legurulva esett egy vízmosásba, eltörte a vállát és A könyökét, mire rátaláltak. Most engedték ki a kórházból, azonnal elkaptuk.2009. 04. 27.
Buzsik Zsolt
Csináljuk a könyvfesztivált
Vasárnap ért véget a 16. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison. Bár a felmérések rendre azt mutatják, hogy egyre kevesebbet olvasunk, ennek ellenére (vagy éppen ezért?) egyre több a rangos hazai könyves rendezvény. Most is nagy öröm volt látni, a könyves standok között hömpölygő könyvbarátok tömegét. Szemfüles riporterünk e sokaságból szólított meg egy tanácstalanul forgolódó, ifjú olvasót.2009. 04. 25.
Szabados Gábor
Krumplifejű palacsinta
Az április 30-ára meghirdetett sztrájkot újabbal fejelte meg Gaskó István. Május 8-ára is munkabeszüntetésre szólítja fel az országot. Egyébként van programja. A Hócipő munkatársa pedig leteszi a tollat. Dolgozzon a magnó.2009. 04. 24.

Para-Kovács Imre
Abu Bajnai a Nagy Sátán
Őrizetbe vették az al-Kaida terrorszervezethez kapcsolódó iraki hálózat vezetőjét, Abu Omár al-Bagdadit az iraki hatóságok csütörtökön - írja az AP amerikai hírügynökség. Abu Omár al-Bagdadi röviddel elfogása után nyilatkozott a Hócipőnek.2009. 04. 23.

Smuzewitz Ilona
Morales nem vizsgál
Elutasította a nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását Evo Morales bolíviai elnök, azzal vádolva a magyar, az ír és a horvát kormányt, hogy az életére törtek. A zaklatott helyi viszonyok között is feltűnő politikus hosszú idő óta az első, aki úgy véli: van oka tartani Magyarországtól. Lehet, hogy ezért érdemes lenne utcát elnevezni róla néhány kisebb településen.2009. 04. 22.
Farkasházy Benedek
A világ legjobb munkahelye
Az ausztrál Queensland tartomány meghirdette a Hamilton sziget gondnoki állását. A mindössze fél éves időszakra szóló munkára 36 ezren jelentkeztek. A Hócipő riportere sajnos későn szerzett tudomást a nem mindennapi lehetőségről, így már csak a tartomány kormányzóját kérdezhette, hogy milyen megterhelő feladatok várnak majd a sikeres kiválasztottra.2009. 04. 22.

Lengyel László
A jelentéktelenség dícsérete
Bajnai nem a Nagy Hazug. Nem az Őszödi Beszélő. Nem a Kommunista Privatizátor. Bajnai Gordon ezer és egy nem. Az új miniszterelnök nem a Szocialisták Álma. Nem a Modern Világ Küldötte. Nem a kórusban énekelhető és táncolható Igen, Igen, Igen. Nem a skandálható Mondjon Le. Nem a Nagy Putyin-barát Gyermekrémisztő. Nem az Örök Zsidó, se a Vándor Cigány.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/10 • V. 7. – V. 20.
ORBÁN ÉVEKIG FALAZOTT MATOLCSYNAK!
Para-Kovács Imre: már várja, hogy Magyar Péter emlőssel szexeljen, ukránoknak kémkedjen és idős asszonyokat gázoljon a zebrán
Váncsa István: Szép hazánkban a veszélyhelyzet olyan, mint egykoron a szovjet és a magyar nép barátsága: örök és megbonthatatlan!
Smuzewitz Ilona: Balsors akit Weber tép – aki szerint nem pontosan így van a Himnusz szövege, annak át van mosva az agya!
Farkasházy Tivadar: hatezer éves a Hócipő
Havas Henrik sajtó alá rendezte a karmelitában Orbán főművét, a Háború és békét
Dési János lebuktatja magát, hogyan csinálta ki a magyar sertésexportot, amikor tudósított a titokban tartott sertéspestisről
Verebes István előzetes riportja a 2026-os választások után a Parlamentből távozó fideszes politikusokról
A Heti Kamu megtudta: Kövér László véletlenül saját magát is kitiltotta az Országgyűlésből
Selmeczi Tibor: dübörög a jólét, ha akad aki megveszi az 5500 forintos lángost is!
2025/10 • V. 7. – V. 20.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
