Harmonikusan fejlett évnyitó
Ürmös Zsolt
2011. 09. 06.
Gödöllőre látogatott Schmitt Pál, hogy részt vegyen a Szent István Egyetem szenátusának tanévnyitó ünnepi ülésén, és újabb, eddig ismeretlen szófordulatokkal örvendeztesse meg egyre bővülő rajongótáborát. A Hócipő tudósítója magát harmonikusan fejlett egyetemi tanársegédnek álcázva, egy friss kiadású értelmező kéziszótárral a kezében próbált a köztársasági elnök közelébe férkőzni...Hócipő: Elnök úr! Mi volt a legnehezebb a mai beszédében?
Schmitt: Hogy végig egy helyben kellett állnom, és nem sétálhattam...
Hócipő: Ön azt mondta - végignézve a megjelent hallgatókon - örül, hogy túlsúlyos fiatalok helyett szép tartású, harmonikusan fejlett diákokat lát.
Schmitt: Igen, bár szabadjon megjegyeznem, hogy oldalt, az aula két oldalán kiszúrtam több tömzsibb gyereket is, de később a rektor úr elmondta, hogy azok csak az épület oszlopai voltak...
Hócipő: Elárulja nekünk, milyen egy szép tartású, harmonikusan fejlett diák?
Schmitt: Természetesen... Ö... szép tartású, és harmonikusan fejlett... például nincs elhízva...
Hócipő: Hogy klasszikust idézzek, a mai ösztöndíjak mellett a zsírfeleslegnek esélye sincs, hogy „ambícióvá, akaraterővé álljon össze egyetemi munkálkodásuk” alatt.
Schmitt: Nagyon szép idézet.
Hócipő: Öntől származik. A tanévkezdő egyetemistákat egy Pilinszky idézettel, az elrajtoló sportolókhoz hasonlította. Egy tanévzárón milyen hasonlattal élt volna?
Schmitt: Valószínűleg Annus Adriántól citáltam volna néhány gondolatot. A versenyek befutóját követő doppingellenőrzésre hívtam volna fel a figyelmüket, hogy a csak az nyeri meg az aranyérmet, aki a WADA-ellenőrök vigyázó tekintetétől kísérve, elegendő vizeletet is produkál. Bár az is előfordulhat, hogy egy olyan idézetet hoztam volna nekik, amit egyetemistaként én hallottam gyakran vizsgáztató tanáraimtól.
Hócipő: Mi lenne ez az idézet?
Schmitt: „Jöjjön közelebb! Jöjjön még közelebb! Jöjjön legközelebb!”.
Hócipő: Beszéljünk egy kicsit az oktatás helyzetéről. Mit szól hozzá, hogy sok általános iskolában a szociálisan rászoruló tanulók nehezen vagy egyáltalán nem jutottak tankönyvekhez, mert az önkormányzatok nem fizették ki a könyvek árát a kiadóknak?
Schmitt: Elégedett vagyok a tankönyvekkel. Ezek, hogy azt mondjam, harmonikusan fejlett könyvek.
Hócipő: Vagyis?
Schmitt: Karcsúak, mint a diákok Gödöllőn. Nincsenek elhízva.
Hócipő: És ki is lesznek fizetve a kiadóknak?
Schmitt: Természetesen. Harmonikusan fejlett, magyar forintban!
Hócipő: Végezetül had kérdezzem meg, mit üzen a most első éves hallgatóknak, az előttük álló öt évre?
Schmitt: Talán egy régi-régi egyetemi bölcseletet, ami bár az egyetemi évekhez kötődik, de az én köztársasági elnöki megválasztásomat is végigkísérte. „Nem az a lényeg, hogy mi a diplomatémád, hanem az, hogy ki a konzulensed!”.
Ürmös Zsolt
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Ürmös Zsolt
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.