Csillagászati rövidhírek

Litkai Gergely
2008. 02. 27. · Hócipő 2008/04
4000 galaxis semmisült meg a pillanat törtrésze alatt
Szupernóvává vált, majd feketelyukba zuhant 4000 galaxis a Hubble-űrtávcső által készített felvételek tanúsága szerint. A NASA illetékesei kérdésünkre elmondták, hogy az áldozatok között nagy valószínűséggel nincsen magyar.

Erős a planetáriumok konkurenciája
Sokan az eget nézik a műsor helyett - panaszkodott a Planetáriumok Európai Szövetségének főtitkára a Planetárium világnapon. Az ég nézése ingyenes, jóllehet a vetítések ennél sokkal izgalmasabbak és érdekesebbek. Elképzelhető, hogy inkább lebontjuk a kupolákat és alacsonyabb belépőért biztosítjuk a nézőink számára, hogy kényelmes székből, büféhez közel figyelhessék a csillagokat, immár élőben is.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12  •  VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak? Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál! Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.