A büfé

Litkai Gergely

2008. 05. 06. · Hócipő 2008/09

A büfé megnevezés meglehetősen megtévesztő, hiszen jól tudjuk a presszó, bár és a teázó is gyakran kocsmát rejt, és nem lepődünk meg, amikor a pizzériában kétféle pizza van, amiből az egyik magyaros, ugyanakkor minden asztalnál valaki sört iszik korsószám.

A büfé leglényegibb vonása azonban az ideiglenességben fogható meg. A büfének már maga az épülete is gyakran OSB, furnérlemez, bádog, esetleg lakókocsiból transzformereszesedett át polgári gulyáságyúvá. A legjobban a hosszabbítókon lehet felmérni, hogy mennyire gondolja komolyan a tulaj, hiszen, aki csöppet is a jövőnek él, legalább dugaljakat kialakít, a praktikumot szeme előtt lebegtetve. Valaki viszont drótoz, hosszabbítót erőltet T-dugóba, ami egy elosztón burjánzik szerteszét.

Visszatérve az ideiglenességhez, már maga az étkészlet és az evőeszközök is azt sugallják, carpe diem, élj a mának, porcelánról ne is álmodj! A papírtálca képezi általában a családi Herendi gerincét itten, amely egyrészt reklámhordozónak is remek (alkoholos filccel kiválóan írható: túrós palacsinta 150,-), másrészt alattomosan közvetíti a zsírt az alsóbb régiókba. Formáját a körbefutó fider-fodor próbálja ellensúlyozni, ám lényegében mindenféle étel szervírozására alkalmatlan, kivéve a mindent tartalmazó baromfivirslit. Eleve alakjában a hosszú és keskeny ételeknek kedvez, amelyek azért nem túl hosszúak, ezek közül is azoknak főleg, amelyek nem gurulnak, illetve ha gurulnak, el lehet őket kapni. Éppen ezért a kolbász evésére már alkalmatlan, mivel egyrészt átzsírosodik, másrészt az bármikor legördül róla, és ha elkövetjük azt a hibát is, hogy a mustárt rákérjük, akkor tuti, hogy messzebb lévő asztalhoz, közepesen nagy tömegben folt nélkül nem érünk.

Az újabban elterjedt műanyag tányér javítani próbál az elhibázott ergonómián és az évezredes tapasztalatokat kiaknázva a körformára épít, ám ezt oly fájóan cseppnyi anyagsűrűséggel, hogy még hő hatása nélkül is összecsuklik a cucc, illetve közepén, ha két oldalt terheljük, mintha zsanért építettek volna be, lekonyul. Ezt egészíti ki a műanyag villa és kés, amelyek börtönviszonyokra születtek, szúrásra és vágásra alkalmatlanok, pontosabban egy alkalommal lehet szúrni és vágni velük, ám ennek súlyos következmények vannak. Nyilván jelentős kihívást jelenthetett a műanyagiparnak olyan eszköz előállítása, ami egy hekkbe nyomva is eltörik, de büszkén jelenthetjük, sikerült.

A büfék másik jellegadó ismérve a választék szűkössége. Ezt legjobban egy szabolcsi büfé illusztrálja, ahol lehetett kapni gyrost, pizzát és francia pirítóst, ám valamennyi óriáskifliből, sajtból és ketchupból készült. Gyros esetén csalamádéval, pizza esetében rásült sajjtal és ketchuppal, francia pirítós esetében pedig rásült sajttal, ketchuppal és csalamádéval.

A büfék elengedhetetlen kelléke a hamburger, amely akkor igazán büféhamburger, ha tartalmazza a korábban már említett vegyes vágottat, az indokoltnál jóval nagyobb mennyiségben, buciból készül és egyetlen harapásra 2-3 dl ketchupos mustár buggyan ki hátul, majd a hús állkapcsunk szorításának engedve hátul kibucskázik és beleragad az átketchupozódott szalvétába.

A másik sláger a hot-dog, amely egyre kevesebb helyen készül kifliből, jelezve ezzel az avantgardizmus, a nonfiguratív konyhaművészet előretörését. A csúcspont számomra az volt, amikor egy balatoni strandon anyaghiányból kifolyólag a büfés két szelet pirítós közé próbált beerőltetni egy kenhetővé főtt Orsi virslit, úgy, hogy a műanyag bél, bizalomhiányosan lifegett a végén.

A büfé díszletegyüttesét képezi még a látszatkerthelyiség, amit általában aszfaltos parkolókban alakítanak ki, reklámnapernyők segítségével, amelyek időről-időre saját súlyok alatt összeesnek, váratlan élménnyel ajándékozva meg a mit sem sejtő és remélő vendégeket. A berendezést bárki súlyától deformálódó flair kerti székek gazdagítják, lemoshatatlan szürke koszréteggel, és talán épp emiatt az adottság miatt a lemosással senki sem kísérletezik.

Ahogy a kutaknál működik az, hogyha az ember beledob valamit, akkor vagy kívánhat, vagy visszatér a helyszínre, így van ez a karszőrökkel, amelyek a pulthoz vagy az asztalhoz ragadnak. Ha ötnél többet tép ki egyszerre a koszból generált epilátor réteg, akkor a vendég tutira nem tér vissza, ha tíznél többet, lehet, hogy el sem tudja hagyni a vendéglátóipari egységet.

Litkai Gergely
legolvasottabb cikkei

Litkai Gergely
legfrissebb cikkei

Litkai Gergely összes cikke

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/01 • XII. 30. – I. 13.

TEGYE EL AZ ÉVET! 2025 ÖSSZEFOGLALÓJA 48 OLDALON! Para-Kovács Imre: nemzeti ünnepeink új értelme, hogy a miniszterelnök ilyenkor számol be frusztrációiról és pszichés zavarairól Váncsa István: jobban érdekel minket a lakhatási szegénységnél a lakhatási gazdagság Smuzewitz Ilona: a magyar jólétet jövőbenézéssel megteremtő Nagy Mártonról Bartus László: Szijjártó az űrbe költözik, hiszen az is az országhatáron túl van Farkasházy Tivadar a vonatról, ami ingyen viszi a korosztályát, de hogyan, és hova? Havas Henrik a karmelitában sebtében összedobott luxitlanítási koncepcióról Dési János a digitális polgári harcosok körklubjának parlamenti imacsoportjáról Lendvai Ildikó Orbán fogyó erejéről, amin még a Jedik sem segíthetnek Verebes István: Szépérzékem rövid története A Heti Kamu megtudta: Zelenszkij és Magyar Péter akadályozzák a gyermekvédelmet! Selmeczi Tibor a maradékmentés művészetéről Az év hírei Hócipő-Díj első köre!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.