Ingyenreklám a jobbiknak

Litkai és Czki
2009. 06. 14. · Hócipő 2009/10
Megköszönte a Jobbik az országos reklámkampányt, amelyre önerőből sosem lett volna pénze, és együttműködést ajánlott az SZDSZ-nek a 2010-es választásokra is. Az együttműködés lényege a kölcsönös ijesztgetés doktrínáján alapulna. Eszerint míg az SZDSZ a Jobbikkal, a Jobbik az SZDSZ-szel félemlítené meg választóit, a közös kampány költségeit pedig megosztanák. Felmerült az is, hogy gyűlöletpárokat alakítanak, itt pedig a két párt prominensei meghatározott időközönként vádolnák és aláznák meg egymást sajtótájékoztatókon, ami által nagyban nőne a két párt PR-támogatottsága is. A Jobbik nem látja kizártnak, hogy igény esetén még szélsőségesebb lesz, mivel így még jobb marketinglehetőségeket teremtene mindkét pártnak.

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12  •  VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak? Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál! Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.