Benkő válik
Pataki Balázs
2009. 12. 29. · Hócipő 2009/26
Indul az új valóságshow. A „Benkő feleséget keres” befejezése után máris elindul a reality show következő évadja „Benkő válik” címmel. Eredetileg a második sorozat a „Benkő pénzt keres” címet kapta volna, ám ha ezután jött volna a válós reality, az ara a szart is kiperelte volna Benkőből a pénzéért. Az új showban Benkő Dánielnek így is pengetnie kell, valószínűleg nem lanton. Sikerült megszereznünk a spontán reality forgatókönyvét, így elárulhatunk pár érdekességet. A válóságshow-t a Mónika Show hardcore változatának tervezik, ahol a válás folyamán Benkő és neje állandóan verik majd egymást, veszekszenek a gyerektartáson, pedig gyerek sincs, a nő pedig majd mindennek a felét követeli, amire Dániel általában alsójának tartalmát ajánlja fel kedvesének.
A show végén válási tortát szolgálnak fel a válóper résztvevőinek
Minden részben lesz gyűlöletceremónia is, ahol válogatott módon ócsárolhatják egymást az egykori szerelmesek, és a show egy pontján az is kiderül, hogy Benkő valójában csak érdekházasságot kötött, mert feleségének pont olyan veséje van, ami neki jó lenne alkalomadtán. Ha a válóshow is sikeres lesz, akkor már csak a „Benkő kiadót keres” reality van hátra, amiben Tinódi Fallosz Sebestyénként előadhatja házassági élményeit egy szál lanton.
Pataki Balázs
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Pataki Balázs
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/20 • IX. 23. – X. 6.
Para-Kovács Imre csodálja, hogy Orbán nem váltott röfögésre kötcsei beszéde alatt, miközben arról beszélt, hogy jobban kellett volna hazudni
Smuzewitz Ilona szerint úgy lehetünk sikeres sportdiplomaták, ha ekezet es vesszotakarekosan irunk kulugyminiszter Tesokanak!
Farkasházy Tivadar szerint, ha Ligetiből alkotmánybírót csináltak, akkor Bokros Lajost meg a Biodóm élére kellett volna kinevezni
Váncsa István szerint az elkövetkező nyarak slágere a lajtos kocsi lesz
Havas Henrik megtudta, hogyan nem ebédelt Orbán batidai nyúlpörköltet
Dési János feleleveníti, hogyan akarták beszervezni a szolgálatok, miközben Kövér titokminiszter billiárdozott a szomszéd helyiségben
Lendvai Ildikó: Godot megérkezett, akire várván hívei nem tudtak semmi értelmeset csinálni
A Heti Kamu megtudta, hogy tükörlabirintusban tartják a következő Békemenetet
Selmeczi Tibor hat egymás melletti buszsáv és az egysávos nagykörút után azt keresi, hol tud a házától 70 perces gyalogútnál közelebb parkolni a kocsijával

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Vesszen Gyurcsány - felirat a rekettyésben