Kovácsék a Fehér Házban

Majláth Mikes László
2009. 11. 30.
Nemcsak Amerikában történnek fura dolgok. A budapesti Fehér házban, azaz a Képviselők házában az MSZP frakciója fogadást adott a szociáldemokrata piréz elnök tiszteletére, s a rendezvényre illetéktelenül bejutott a Kovács házaspár. A behatoló párral készített interjút a Parlament caféban a Hócipő riportere.

Hócipő: Tisztelt Kovácsék! Hogyan sikerült ez a bravúros bejutás?

Kovács úr: Nagyon egyszerűen, azt mondtam én vagyok a Kovács. A kormányőr pedig azt hitte, hogy Kovács László vagyok, mert nem ismerte arcról az egykori MSZP elnököt, az EU lejárt mandátumú adóügyi biztosát.

Hócipő: Kovácsné, maga hogy jutott át a biztonsági rendszeren?

Kovácsné: A rokkantnyugdíjas portásra tetszik gondolni? Simán. Szerinte hasonlítok Mesterházy Attilára.

Hócipő: De milyen indítékból akartak bemenni egy ilyen szigorúan őrzött rendezvényre?

Kovács úr: Apám is piréz volt...

Hócipő: Dehát nincsenek is pirézek. Ezt csak egy közvélemény-kutató intézet találta ki.

Kovács úr: Ebben nagyon melléfogtak. Pirézek márpedig vannak, a sumérok révén rokonai a magyaroknak. Piréz volt Buddha és II. Ramszesz fáraó is. Nem pedig magyar, mint egyesek állítják.

Hócipő: Önök lefényképeztették magukat Lendvai Ildikó elnökkel is, és a fotót feltették az internetre.

Kovácsné: És Szekeres Imrével, Veres Jánossal meg Szili Katalinnal. Jött a Mandur László is, de mondtuk, hogy köszönjük nem, mert nem férnénk rá a képre.

Hócipő: A magyar titkosszolgálat most megszaggatja a ruháját és hamut szór a fejére, hogy ilyen megtörténhetett.

Kovács úr: Bocsánat, az ilyen ruhatépés mostanság inkább az amerikai titkosszolgálatnál szokás.

Hócipő: Maguk miatt komoly vizsgálat indult az illetékesek körében.

Kovácsné: Miért, nem is volt nálunk fegyver.

Hócipő: Nem jelzett a beléptető kapu?

Kovácsné: Nem jelzett a ruhatáros néni. Nyugdíjas és rövidlátó szegény, nem is venné észre, talán csak azt, ha tankot akarnék becsempészni.

Hócipő: Állítólag önök már Gyurcsány Ferenc beiktatásakor is ott voltak. Hogyan jutottak be?

Kovács úr: Azt mondtuk, hogy a János üzletfelei vagyunk. Nem kérdezték, milyen Jánosé, így egyből beengedtek.

Hócipő: Készült erről fotó?

Kovácsné: Igen, feltöltöttük az iWiW-re.

Hócipő: Mik a terveik a jövőre nézve?

Kovács úr: Az biztos hogy ott leszünk Orbán mellett, amikor bejelenti választási győzelmüket.

Hócipő: Hogyan fogják csinálni?

Kovácsné: Egyszerű, majd azt mondjuk a fideszes biztonsági embernek, hogy a Jobbiktól jöttünk.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.