4980 db
2008. 11. 24.
Buzsik Zsolt
Last Minute párt
Az SZDSZ kialakította álláspontját a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban, erről egy közleményt is kiadott, amely azonban nem árulja el egyértelműen, hogy milyen álláspontot alakított ki az SZDSZ a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban. Fodor Gábort kértük meg, segítsen tisztán látni az SZDSZ álláspontját illetően a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban.2008. 11. 22.
Szabados Gábor
A Hócipő Hillarynél
Hillary Clinton még nincs száz százalékig meggyőződve arról, hogy ő lesz az USA külügyminisztere Barack Obama alatt, mi azonban tudjuk, hogy így lesz. Sőt: ezt már három napja megírtuk. Finoman célozva az ovális irodában történtekre. De hogy jön ide Bill és Arnold álla? Hillary megnyílt Szabados Gábornak.2008. 11. 21.

Para-Kovács Imre
Roma integráció körhintával
Mint kiderült, rendezvényszervezéssel és kertépítéssel foglalkozó cégek nyertek az oktatási tárca roma integrációs pályázatán. Az index a minisztériumtól arra sem kapott választ, mekkora és milyen szakértőgárdát vonultat fel a körhintás és mozgóéttermi referenciákkal rendelkező cég. Mi azonban szerencsére elértük a vállalat szóvivőjét, akinél a roma integrációról érdeklődtünk.2008. 11. 20.

Smuzewitz Ilona
Lecsúszott a dobogóról
A Financial Times elkészítette az uniós pénzügyminiszterek rangsorát. A legjobbnak a finn pénzügyminisztert találták, míg a legrosszabb helyezést a portugál érte el. A magyar pénzügyminiszter a tizenhatodik helyen végzett. A hírt ismertető hírből nem derült ki, hogy az Unióból miért csak tizenkilenc pénzügyminisztert osztályoztak. Lehet, hogy a többiek annyira rosszak, hogy már egy listára sem kerülhetnek?Veres János irodájában váratlanul Smuzewitz Ilona bukkant fel.
2008. 11. 19.

Farkasházy Tivadar
Nem értem - 2008/24
Amikor felkértek rá, arra gondoltam, több lapot egyetlen ember miatt olvasok, mi lenne, ha kedvenceimet egy újságba tömöríteném, hiszen akkor egy csomó pénzt spórolhatnék. Elárulom, néhányuk írását ma is nyomtatásban olvasom először. A kilencvenes évek közepén három nagyvállalkozó is meg akarta venni a lapot, de hamarosan mindhármat letartóztatták.2008. 11. 19.
Farkasházy Benedek
Chinese Democracy
Négy nap múlva jelenik meg 10 évi munka gyümölcse, a Guns N’ Roses új stúdióalbuma. Axl Rose-t kérdeztük, hogyan lehet minden évben lecserélni az egész zenekart, hogy lehet tíz évig dolgozni egyetlen lemezen, és hogy mi a szösz került rajta 13 millió dollárba.2008. 11. 19.

Megyesi Gusztáv
Irgalmasok
Tallós művésznő is megkapta a maga jól megérdemelt büntetését: miután motorkerékpárjával tiltott helyen haladva elgázolta áldozatát, tízezer forintos büntetést kapott, amit ráadásul egy összegben kell befizetnie.Tízezer forint büntetés igen nagy pénz, főleg ha vétkes gázolásért kapja az ember.2008. 11. 19.
Murányi András
Időkerék Sebestyén Péterrel
Az öreg motorosok után újra visszatérünk a mába: interjúalanyunk a hazai motorsport egyik legígéretesebb tehetsége, Sebestyén Péter, aki 9 éves kora óta indul felnőttmezőnyben. A mindössze 14 éves versenyző fiatal kora ellenére szép eredménysorral büszkélkedhet. Megnyerte többek között a magyar robogó- bajnokságot, a Nemzetközi Oldtimer Bajnokságon pontazonossággal végzett a második helyen a négyszeres bajnokkal2008. 11. 19.

Para-Kovács Imre
Szlovák medvebűnözés
Könnyen lehet egyébként, hogy a részeg szlovák medvék valahol kommandós egyenruhához jutottak, és ők verték a magyar szurkolókat, nem is értem, miért nem jutott ez a védekezés a mindig szellemes és rendkívül okos Slota eszébe... Vagy hogy a szlovák kommandósok részeg medvéknek nézték a magyar szurkolókat, és megpróbálták megfékezni őket (azokat).2008. 11. 19.
10 éves az üdülési csekk

- Hé, haver, ez is wellness! Van fürdő, iszappakolás és esténként kultúrműsor is!
2008. 11. 19.
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
A külön bejáratú vélemény piaca
„Néhány hónappal ezelőtt indult el a Palimadarak rovat a Hócipőben. Az első anyagokat még kedveltem, aztán jöttek olyanok, amelyek - úgy gondolom - sokkal gyengébbek voltak az előzőeknél. Mostanában megint tetszenek a szerzőpáros szösszenetei, és a képek is színvonalasak, bár Ürmös Zsolt lehetne egy kicsit szellemesebb is. Véleményem szerint ő a gyengébb író kettejük közül” - Varga Ferenc József szerényebbik énje.2008. 11. 19.

Smuzewitz Ilona
Madárpóktalanítás
Most az amerikai Obamának (vagy amerikai Gyurcsánynak?) igyekeznie kell, hogy magyar megfelelője minél jobban hasonlíthasson rá. Itt van például az egyik kampányüzenet. A remény. Amerika reméli, hogy jobb lesz. Pont, mint itt. A magyarok is remélik, hogy rosszabb már nem lehet. A másik kampányüzenet a változás volt. Amerika változást akar. A magyar szocialisták is.2008. 11. 18.
Varga Ferenc József
Mint az atom!
Hónapok óta találgatások köde borítja a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetőjét, Kim Dzsong Ilt. Hol szélütésre gyanakodnak, hol csak egy enyhe lefolyású hapcira. Van, hogy friss video felvételeket küldenek róla, s van, hogy bebizonyítják: a felvétel régi. Mi tehát az igazság a szeretett (??) vezér körül? A Hócipő eljutott oda, ahová más médium még nehézségek árán sem léphet be!2008. 11. 17.
Majláth Mikes László
Kontroll csoport
Most nem a hajdan neves együttesről lesz szó, de azért érdekes lesz. A sajtó hírül adta, hogy egy álorvos csapolta meg pécsi kisdiákok vérét, aztán lazán távozott az inézetből. A vizsgálat megindult. A Hócipő riportere, Majláth Mikes László egy valódi vámpírtól kért interjút a részletek kiderítésére.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/22 • X. 22. – XI. 4.
Para-Kovács Imre: olyan a miniszterelnök öröme a budapesti Trump–Putyin találkozó kapcsán, minta ő adhatná kölcsön a kéglit egy pornóforgatáshoz
Váncsa István végiggondolta, mi okozna nagyobb bonyodalmat hazánkban: az orosz gázcsap vagy a kocsmai sörcsap elzárása?
Smuzewitz Ilona a Hatvanpuszta-központú, oktatásmentes társadalomról
Farkasházy Tivadar a magyar szuperligáról: Kornisról, Esterházyról, Spiróról, Kertészről, és a Krasznahorkai–Tarr párosról
Havas Henrik jelenti a Németh Szilárd részvételével rendezett tuskóhúzó-versenyről
Dési János kiszámolta, hogyan lehet kihozni 1200 forintból az állami gondozottak napi 3000 kalóriáját, 62 gramm fehérjéjét és a nyomelemeket
Verebes István új találmánya: a politikai szimplifikátor
A Heti Kamu megtudta: a magyar kormány hiteles fotókkal rendelkezik arról, hogy Magyar Péter egyszer Varga Juditot varanggyá változtatta
Selmeczi Tibor egy Krasznahorkai-mondat felolvasása közben megfőzött egy egész gyerektáborra!
2025/22 • X. 22. – XI. 4.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
