3D nyomtatóval pótolhatja hiányzó szavazóit a DK

Ürmös Zsolt
2013. 07. 24. · Hócipő 2013/15
A választási előrejelzések szerint 1% alá csökkenő, az ellenzéki összefogásból eddig kimaradó Demokratikus Koalíció úgy döntött, a siker reményében az Együtt 2014 és az MSZP helyett egy 3D nyomtatásra szakosodott céggel köt választási szövetséget, és 3DK néven indul a jövő évi választáson. Gyurcsány Ferenc szerint az első próbanyomtatások jól sikerültek, eddig már több mint két tucat kisnyugdíjas szavazót nyomtattak a volt kormányfő pártjának. Sőt, a szakemberek már megkezdték az egyetemista és fiatal értelmiségi szavazók nyomtatását is. A cél, hogy 2014 tavaszára összejöjjön a kétmillió frissen nyomtatott 3DK szavazó.


HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/18  •  VIII. 26. – IX. 8.
Para-Kovács Imre: Ha egyszer azt mondják, hogy visszaszerzik, akkor én el is hiszem... hogy meg vagyon ígérve! Váncsa István örül a Balatonra betelepülő német nyugdíjasoknak, ők ugyanis itt herdálják el tartalékaikat, és hozzák az igényszintjüket is! Smuzewitz Ilona megtudta, az áradó Tisza miatt apad a Duna, és már száraz lábbal lehet átkelni a zokogó fideszesek könnyeiből eredő folyón is Farkasházy Tivadar kevesli a NER-telenítést, hiszen ami marad nekik az így is százszor több, mint ami a túlélőiknek jut Havas Henrik megtudta Orbántól, hogy máris megbukott a Tisza, mert ő a helyükben 100 napa alatt már rég lecsukta volna Rogánt, Matolcsyt, meg saját magát is Dési János szerint a napi 24 órás közösségi médiás készenélt igenis megér négymilliárdot A Heti Kamu megtudta: Tiborcz István is pályázott a Nemzeti Vagyon­visszaszerzési Hivatal élére, hiszen mindenkiről tudja, hogyan keletkezett a vagyona Selmeczi Tibor az egészséges életmódról, amikor az egész napos böjtölést egy kis szénhidráttal jutalmazzuk este
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.