Matolcsy György is Abel-díjas

Ürmös Zsolt
2012. 04. 04. · Hócipő 2012/07
Meglepő bejelentést tett a Norvég Tudományos Akadémia elnöke. Nils Christian Stenseth bejelentette, hogy a 2012-es díjazott, Szemerédi Endre után máris kiosztják a 2013-as Abel-díjat is, amit szintén egy honfitársunknak, Matolcsy Györgynek ítéltek oda. Az indoklás szerint gazdasági miniszterünk a diszkrét matematika és az elméleti magán-nyugdíjpénztári számítástudomány terén elért eredményeiért, illetve az unortodox svájci frank-forint árfolyam- számítási eredményeknek az additív számelméletre és ergodelméletre tett hatása elismeréseként kapja a díjat. A miniszter a díjat megköszönte, majd azonnal államosította a Norvég Tudományos Akadémia teljes vagyonát.


HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2019/19  •  IX. 11. – IX. 24.
KÖTCSÉN MEGKÉRDEZTÉK ORBÁNT, KEZDHETIK-E A PIRAMISÁT! Váncsa István a pofátlan, halszagú finnekről, ahol súlyos veszélyben van a médiapluralizmus, Angliának pedig alkotmánya sincs Para-Kovács Imre Kötcséről: leszül, leszavaz, az abortusz pedig egyházmegyei ajánlással ingyenes marad Farkasházy Tivadar kiszámolta, Mészáros Lőrincnek és társainak 300-500 ezer év néz majd ki Uj Péter a széles körű technológiai fejlődés Janus-arcának sötétebbik oldaláról: a mindenhonnan bömbölő zenéről Smuzewitz Ilona megtudta: Tarlós szerint Karácsony mozgólépcsőzni sem tud, mert nem budapesti Dési János bejárta az országot a Felcsúti Kisvasúttal Szenzáció! Három Tarlóst találtunk: az 1990-est, a 2008-ast és a 2019-est – semmi közük egymáshoz! Kósa Lajos elmondta a Heti Kamunak, hogy azért 340 forint az euró, mert az Antarktiszon kigyulladt a hó!
PARTNEREINK


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.