A Birodalom visszavág?

Ürmös Zsolt
2011. 04. 05.
A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete a helyi hirdetési újságban megjelent egész oldalas hirdetésben hozta nyilvánosságra annak a három embernek a nevét, fényképét, címét és telefonszámát, akik szerintük a „hamisított” Lázár-beszéd kiszivárogtatásával akarták lejáratni a város polgármesterét. A Hócipő riportere Vásárhelyre sietett, hogy a városházán a Fidesz helyi elnökét, Havasi Katalint faggassa az ügyben.

Hócipő: Elnök asszony! Miért volt erre szükség?

Havasi: Mert számos helyi polgár kérdezte tőlünk, hogy vajon kik és miért akarták hamisított felvétellel lejáratni a városunk polgármesterét. És mivel az alföldi emberek nagyon kíváncsiak ám, úgy gondoltuk, hogy lehetőséget teremtünk számukra, hogy kérdéseikkel egyből az érintettekhez fordulhassanak. Így mindhármuk nevét, lakcímét, és telefonszámát betettük a hirdetési újságba, természetesen a fotójukkal együtt.

Hócipő: Nehezen született meg ez a lépés? Egyáltalán felmerült más ötlet is a válaszcsapásra?

Havasi: A pártszervezet helyi tagjainak többsége döntött a hirdetés feladása mellett. Hétvégi, bentlakásos válság-frakcióülésén jutottunk erre a magoldásra. Sok más lehetőség is felmerül még. Például, hogy vízzel teli kotongumit dobunk az újságírók fejére, esetleg amikor alszanak, égő gyufát dugunk a lábujjaik közé, vagy, hogy bekenjük borotvahabbal az ajtókilincsüket.

Hócipő: Miért nem ezeket választották?

Havasi: Mert fontosnak tartjuk a nyilvánosságot.

Hócipő: Igen azt már tapasztaltuk. Például, amikor tavaly nyáron, egy szégyenfalon nyilvánosságra hozták a szociális támogatásokkal, segélyekkel „visszaélők” névsorát, akik például kértek ingyen ebédet, de nem vették azt át.

Havasi: Így van! Hiszen ez hihetetlenül magas kiadás a városnak, a közpénz elherdálása! De ott van a polgármester úr ellenpéldaként, aki például kapott a várostól ingyen autót, és azt használta is! Mert ő megbecsüli a közpénzt!

Hócipő: Milyen további rendhagyó elképzeléseik vannak még a renitens vásárhelyi polgárok megrendszabályozására?

Havasi: Bevezetjük a népnemzeti kalodát. Aki negatív színben tünteti fel a polgármester urat, azt egy napra bezárjuk a kalodába. A városi közgyűlésben az ellenzéki képviselőket az úgynevezett szamárpadba ültetjük, és a megkövezés mintájára bevezetjük, hogy az ellenszegülőket a nép a főtéren megnarancsozza, vagyis akciós Tescós naranccsal dobálja meg. Akinek pedig még ez sem elég, azt a polgármester úr frissen vásárolt gépkocsijának kerekeibe törjük.

Hócipő: Mindezek nagyon szép tervek, és a hirdetés is biztos eléri a célját. De nem fél a bosszútól? Egy ilyen hirdetés mégis csak kétélű fegyver.

Havasi: De, egy kicsit tartok tőle, hogy az érintettek megpróbálnak majd revánsot venni. Emiatt már három napja rosszul is alszom. Tegnap például azt álmodtam, hogy megjelent egy hirdetés a Kínál-Keres rovatában, az én egész alakos fotómmal, és azzal a szöveggel, hogy „Hízott koca van eladó!”.

Hócipő: Elnök asszony, köszönöm a riportot.

Havasi: Igazán nincs mit. Egy igazolvány képet szeretnék kérni, valamint a nevét, lakcímét, és a mobiltelefon számát.

Hócipő: Ez miért fontos?

Havasi: Úgy érzem, a riportja után számos helyi polgár fogja majd kérdezni tőlünk, vajon ki és miért akarta ezzel az elferdített, álriporttal lejáratni szeretett városunk polgármesterét. Csak számukra szeretném biztosítani a lehetőséget, hogy kérdéseikkel önhöz fordulhassanak!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.