A láthatatlan elnök
Ürmös Zsolt
2010. 08. 06.
„Láthatatlan elnökként mindig ön mellett fogok állni, amikor csak az ön lelkiismeretét ébreszteni kell, vagy meg kell erősíteni” - Ezzel a szavakkal adta át Sólyom László távozó államfő, hivatalát utódjának, Schmitt Pálnak. A Hócipőt érte az a megtiszteltetés, hogy miután éjfélt ütött az óra, először készíthettünk interjút a leköszönő köztársasági elnökkel. Hócipő: Elnök úr, köszönöm, hogy ilyen késői órán is fogadott, és válaszol kérdéseinkre.
Sólyom: Ö... ö... igazán nincs mit. De megkérném, foglaljon helyet a másik fotelben, mert most épp rajtam ül...
Hócipő: Bocsánat, de nem vettem észre!
Sólyom: Igen, mert éjfél óta, ígéretemhez híven láthatatlan vagyok.
Hócipő: Mégis, hogyan gondolta ezt a láthatatlan elnökséget?
Sólyom: Nagyon egyszerűen. Az emberek emberének a szelleme leszek. Akár csak Magdi anyus a Barátok Köztben, én is szellemként térek vissza, a Sándor Palotába.
Hócipő: Hogyan készül erre a szellem elnökségre?
Sólyom: A Dallasból megnéztem azt a részt, ahol Bobby visszatér, illetve a Fodor Zsókától is vettem órákat. Például már majdnem el tudom mondani baki nélkül, hogy „Apus! Vendégség van, és engem meg sem hívtál?”.
Hócipő: Gyanítom, hogy ezzel a mondattal Schmitt Pálnál nem fog sokra menni...
Sólyom: A biztonság kedvéért már vásároltam néhány méter hófehér lepedőt a rőfös boltban, amiben majd éjjelente kísérteni fogok.
Hócipő: Milyen jelzéseket ad majd Schmitt elnök úrnak? Hogyan fogja ébresztgetni a lelkiismeretét? Rákiált, hogy „Jó reggelt Palikám!”?
Sólyom: Nem, elsősorban a jól bevált kopogós módszerre gondoltam. Egy koppantás azt jelenti, küldd vissza a törvényt az Alkotmánybíróságnak. Kettő koppantás azt jelenti, fogadd el. Három, négy vagy több koppantással pedig azt fogom jelezni, hogy véletlenül bezártak a szekrénybe.
Hócipő: Más egyéb ötletek?
Sólyom: Gondoltam még az ajtó-, illetve az ablaknyitogatásra, jó kis félelmetes szélsüvöltés kíséretében, de a huzattól sajnos megfájdul a fejem, illetve tárgyalóasztal táncoltatásra is, de azt meg a derekam nem bírja.
Hócipő: Esetleg elnöksége ideje alatt, önt is kísértette némely elődje láthatatlan szelleme?
Sólyom: Igen, de nem ismertem fel pontosan, hogy ki is volt az... Amúgy nem is hivatali elődeimre, mint inkább Boros Péter volt miniszterelnök úrra gyanakszom.
Hócipő: Miből gondolt épp rá?
Sólyom: Mert csak egy hófehér pacát láttam, ami erősen huhogott...
Hócipő: Láthatatlan elnökként továbbra is kiáll majd a természetvédelem mellett? Például hajlandó lenne újra felmenni a Zengőre? Vagy nagyon szélsőséges esetben, akár kikötözni magát a Tubes hegy kivágásra ítélt fáihoz?
Sólyom: Persze, de csak is láthatósági mellényben, nehogy a fákkal együtt engem is kivágjanak.
Hócipő: Végül had kérdezzem meg, Schmitt elnök úr négyszemközt is olyan kedélyesen reagált az ön láthatatlan elnökségét bejelentő mondataira?
Sólyom: Sajnos ez ügyben új fejleményről nem tudok beszámolni. Köztársasági elnök úr a sajtótájékoztató után a volt dolgozószobámba sietett, ahol azóta is Fideszes szelleműzőkkel tartanak konzíliumot...
Ürmös Zsolt
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Ürmös Zsolt
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.