Repül a repü...

Ürmös Zsolt
2009. 02. 06.
Cipőt vágtak szerda este Izrael svédországi nagykövetéhez a Stockholmi Egyetemen. Persze ne arra gondoljunk, hogy a Republic együttes frontemberét hajították a politikushoz, csupán egy balos lábbelit. Nem ez volt az első ilyen eset, hiszen decemberben Bush elnök, pár napja pedig a kínai kormányfő is megismerkedhetett a véleménynyilvánítás, eme suszterek által támogatott formájával. A Hócipő riportere egy budai cipészműhelyben próbálta meg elsajátítani az egyre divatosabbá váló lábbelivel való dobálás fortélyait.

Suszter: Ne úgy fogja azt a cipőt! Már most rossz nézni, ahogy tartja!

Hócipő: Mi a probléma?

Suszter: Olyan görcsösen markolja, hogy letöri a sarkát! Elhajítja, aztán a sarok meg a kezében marad… Ez kérem komoly szakma, nem úgy van az, hogy csak úgy hajigáljuk a cipőket mindenfele.

Hócipő: Hogyan készülnek fel egy ilyen dobálásra?

Suszter: Komoly erőnléti tréninggel kezdünk. Ott vannak mindjárt a „medicincsizmás” edzések, vagy a Cooper-teszt, amikor azt nézzük, 12 perc alatt hány darab cipőt tud elhajítani a jelentkező.

Hócipő: Ha megvan a kívánt erőnlét, mi következik?

Suszter: Ekkor jön a pontos technika elsajátítása. Mert ugye, másmilyen dobómozdulatot igényel, mondjuk egy túrabakancs, vagy egy tűsarkú cipő. Kiválasztjuk a megfelelő lábbelit, aztán összhangba hozzuk a versenyzővel. Ez kérem igazi művészet! Én például most képeztem ki egy lopakodó egységet, akik csendben, mamusszal dobálnak majd.

Hócipő: Mester! Maga szerint miért ilyen nagy divat manapság a cipőhajigálás?

Suszter: Tudja, régen még tortákat dobáltak az emberek, ha nem tetszett nekik, valakinek a képe. De aztán kiderült, hogy sok politikus laktóz érzékeny, és kipirult az arcuk a tejszínhabtól. Így most a cipő lett az új divat.

Hócipő: Mire kell ügyelnünk, ha mi is ilyen merényletet tervezünk?

Suszter: Mindenképpen kérjék ki szakember segítségét. De vannak íratlan szabályok is. Például szocialista politikusokat csak balos lábbelivel, konzervatívakat csak jobbossal dobálunk.

Hócipő: Szakmailag hogy tekint az elmúlt három cipődobálós merényletre?

Suszter: Bush elnököt egy anyagában mintás gyönyörű szép krokodil bőrcipővel dobták meg. Nagyon pozitívak voltak a visszajelzések. Elnök úr is örült a dobásnak, ez látszik azon, ahogy elhúzza a fejét a cipő útjából, de a szemével követi, hogy jó helyre esik-e. Egy kifogásuk volt csupán, hogy 42-es cipőt dobtak felé, ami nyomja a bütykét, ezért máskor egy számmal nagyobbat kér.

Hócipő: És a kínai miniszterelnök megdobálása?

Suszter: Az kérem felháborított! Látta? Saras volt a cipő sarka!! Hát ember az ilyen?! Mi kérem, minőségre törekszünk. Saras kínai cipőkkel nem dobálunk! Mi csakis valódi bőrből készült lábbeliket használunk, a Cipőfelsőrész Készítők Világszövetségének ajánlásával. De vigyázunk a testi épségre is, ezért például idős politikusokat csak textil papuccsal dobálunk meg, hogy ne okozzon sérüléseket.

Hócipő: Végül had kérdezzem meg, ki a példaképe?

Suszter: A Varga Pista suszter az „Indul a Bakterház”-ból, aki kaptafával dobálta a Bendegúzt. Az igazat megvallva, száz évenként, ha egy ilyen őstehetség születik... Ő volt a cipődobálás Michelangelo-ja!

Hócipő: Ezek szerint Ön is szokott dobálni?

Suszter: Hát, néha, ha a kölkök felidegesítenek. De nem cipővel ám! Tudja, van egy mondás. „A suszter maradjon a kaptafánál!”…
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/10  •  V. 7. – V. 20.
ORBÁN ÉVEKIG FALAZOTT MATOLCSYNAK! Para-Kovács Imre: már várja, hogy Magyar Péter emlőssel szexeljen, ukránoknak kémkedjen és idős asszonyokat gázoljon a zebrán Váncsa István: Szép hazánkban a veszélyhelyzet olyan, mint egykoron a szovjet és a magyar nép barátsága: örök és megbonthatatlan! Smuzewitz Ilona: Balsors akit Weber tép – aki szerint nem pontosan így van a Himnusz szövege, annak át van mosva az agya! Farkasházy Tivadar: hatezer éves a Hócipő Havas Henrik sajtó alá rendezte a karmelitában Orbán főművét, a Háború és békét Dési János lebuktatja magát, hogyan csinálta ki a magyar sertésexportot, amikor tudósított a titokban tartott sertéspestisről Verebes István előzetes riportja a 2026-os választások után a Parlamentből távozó fideszes politikusokról A Heti Kamu megtudta: Kövér László véletlenül saját magát is kitiltotta az Országgyűlésből Selmeczi Tibor: dübörög a jólét, ha akad aki megveszi az 5500 forintos lángost is!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.