Ufógyárat nyit Széles!

Ürmös Zsolt
2014. 04. 30. · Hócipő 2014/09
Facebook-oldalán jelentette be Széles Gábor, hogy hamarosan megnyitja repülő csészealj összeszerelő üzemét. A székesfehérvári Ikarus gyár területén már el is készült az első, Ikarus-alvázra épített magyar UFO, amelybe egy farmotoros ionfáklyát, és egy leselejtezett Rába-motorból nanoszálas technológiával átalakított térugró hajtóművet építettek be, amely akár komplett Békemenetek térugrását is lehetővé teszi majd a jövőben. Széles Gábor elmondta, ha a tesztüzem sikeres lesz, az első csuklós, leszállásjelzővel ellátott Ikarus UFO a Budapest, Kossuth tér – Mars útvonalon fog közlekedni.

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/25  •  XII. 3. – XII. 16.
Para moszkvai, Bartus amerikai tudósítása! Para-Kovács Imre megszerezte Orbán tolmácsának fordítását, avagy hogyan köszöntötte Putyin az Európai Unióban ideiglenesen állomásozó Orbánt Smuzewitz Ilona: Ha Magyar Péter nem is tervez olyanokat, mint amikről a fideszes propaganda beszél, akkor minek a kormányváltás? Bartus László megtudta, miért nem a McDonald’s-ban látta Trump vendégül Orbánt Farkasházy Tivadar ünnepélyesen megeszi szalmakalapját, ha Orbán a gáz és az olaj miatt ment Moszkvába Váncsa István: már a hírek értelmezéséhez is szakértő kell! Vagy kisüsti! Vagy robbanó vécé! Havas Henrik a miniszterelnök búcsú-mauzóleumának építésére kiírt pályázatról Lendvai Ildikó az unokáit a hatvanpusztai ételliftben kereső Orbánról Dési János: a lebontott szabad ellensúlyok helyébe lépett NER-es ellensúlyokról Verebes Istvánnak fogytán a humora A Heti Kamu megtudta: a Tisza brutális adót vetne ki a bölcsisek nyuszimotorjaira is Selmeczi Tibor: így főzzünk bográcsban a gázrezsón!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.