Nemzeti Űrkikötő épül Felcsúton

Ürmös Zsolt
2014. 02. 04. · Hócipő 2014/03
A futballstadion, az új vasút és a repülőtér után a Nemzeti Űrstratégia keretében hamarosan űrkikötő épül Felcsúton. A kormány máris közbeszerzési eljárást írt ki egy Nemzeti Űrhajó elkészítésére, melyet azonnal üzembe is helyeznek, mihelyst Széles Gábornak sikerült kikapcsolnia a gravitációt. A munkálatokat koordináló Lázár János szerint a cél, hogy 2018-ra megépüljön az első Föld körül keringő focistadion, a Holdon is legyen meg a Fideszkétharmad, és sikerüljön a Naprendszer rezsijét is legalább 10%-kal csökkenteni.

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/20  •  IX. 23. – X. 6.
Para-Kovács Imre csodálja, hogy Orbán nem váltott röfögésre kötcsei beszéde alatt, miközben arról beszélt, hogy jobban kellett volna hazudni Smuzewitz Ilona szerint úgy lehetünk sikeres sportdiplomaták, ha ekezet es vesszotakarekosan irunk kulugyminiszter Tesokanak! Farkasházy Tivadar szerint, ha Ligetiből alkotmánybírót csináltak, akkor Bokros Lajost meg a Biodóm élére kellett volna kinevezni Váncsa István szerint az elkövetkező nyarak slágere a lajtos kocsi lesz Havas Henrik megtudta, hogyan nem ebédelt Orbán batidai nyúlpörköltet Dési János feleleveníti, hogyan akarták beszervezni a szolgálatok, miközben Kövér titokminiszter billiárdozott a szomszéd helyiségben Lendvai Ildikó: Godot megérkezett, akire várván hívei nem tudtak semmi értelmeset csinálni A Heti Kamu megtudta, hogy tükörlabirintusban tartják a következő Békemenetet Selmeczi Tibor hat egymás melletti buszsáv és az egysávos nagykörút után azt keresi, hol tud a házától 70 perces gyalogútnál közelebb parkolni a kocsijával
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.