Felcsúton épülhet meg Paks 2.0

Ürmös Zsolt
2014. 01. 22. · Hócipő 2014/02
Fidesz-közeli körökből kiszivárgott értesülések szerint Felcsúton, a futballstadion tőszomszédságában épülhet meg a Paksi Atomerőmű két új blokkja. Rogán Antal szerint több érv is szól az 1800 lelkes kis település mellett. Az első, legfontosabb érv, hogy Orbán Viktor ingyen bocsát egy darabot a hátsó kertjéből az épülő erőmű rendelkezésére, ráadásul a futballstadion építői már a területen tartózkodnak, így bármikor meg tudják kezdeni a Puskás Öcsiről és Orbán Viktorról elnevezett két új blokk építését. Ezen kívül Felcsúton jobb a foci, mint Pakson, sőt az építkezés időtartamára az atomerőművet építő közmunkásokkal garantáltan meg tudják majd tölteni a 3200 férőhelyes stadiont.

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9  •  IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot! Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország! Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.