Kultúrharcosok klubja

Ürmös Zsolt
2013. 12. 23. · Hócipő 2013/26
2013-at nyugodtan nevezhetjük a kultúrharc évének. Egy MMA-harcos, a leventefrizurás magyar Brad Pitt jött, látott, és kétharmados sallereket osztogatva, kezében egy parkettadarabbal, végigvert mindenkit. A küzdelemben olyan ismert harcosok estek el, mint Cserhalmi György, Rost Andrea, vagy Szakonyi Károly. Már a belépő rendkívül látványosra sikeredett. A tavaly decemberben rendezett nyitógálán kaphattunk egy kis ízelítőt az MMA-harcmodor minden lényeges eleméből. Láthattunk test-test elleni küzdelmet, állóharctechnikát, és transzparenssel fűszerezett földharcot is. Nem csoda hát, hogy korunk legdinamikusabban fejlődő, legkomplexebb küzdősportja ilyen látványos sikerrel tört utat magának a honi kultúrában.

A közönség sajnos még nem mindig vevő az újra. Az intarziák magyar apostolának debreceni bemutatójára iskolás osztályokat kellett „elcsalni”, hogy nagy tömeg legyen. Reméljük, Hoffmann Rózsa hamarosan a segítségére siet, és a Nemzeti Alaptanterv részeként kötelezővé teszi majd a mester kiállításainak látogatását.

A Magyar Művészeti Akadémia sikerében egy rejtély mégiscsak van számomra. Nem értem, hogy 2013-ban hogyan diszponálhat az egész magyar kultúra fölött egy olyan szervezet, amelynek elnevezésében még csak nem is szerepel, hogy Nemzeti? Mi ez a skandalum, kérem tisztelettel? Akkor már legalább egy pesti magyar jelzőt nyomjanak oda az MMA neve elé, ha már a nemzeti szavunkat a trafikokra pazaroltuk el!

Értem én, hogy a Magyar Tudományos Akadémiával egyenrangú szervezet a cél, bár megjegyzem, anno Széchenyi birtokainak egyéves jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság létrehozására, míg Fekete György most megkapta az állam néhány birtokának egész éves jövedelmét. Grátisz ajándéknak pedig a Műcsarnok, a Pesti Vigadó és a Hild-palota épületeit. Sőt még a művészeti díjak odaítélésében is szabad kezet kapott az MMA, Hegyeshalomtól egész a Kárpátiáig.

A hírek szerint az MMA-nak is lesznek levelező és rendes tagjai, sőt abban is bízhatunk, hogy hamarosan itt is előkerül majd egy-két másolt szakdolgozat, netán forgatókönyv. Főleg hogy már a filmpénzeket is ők osztják, Andy Vajna legnagyobb bánatára, aki miután kiderült, hogy ebben a történetben nem az övé a Happy End, sértődötten meg is jegyezte: „Ha ez a cél, akkor itt nincs rám szükség”. Szóval az MMA-küzdelmek jövőre is folytatódnak. Új harcosokkal, új címekért, és hamarosan az is kiderül, kinek a szájából hangzik majd el a mondat: „Hasta la vista, baby!”.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/02  •  I. 14. – I. 27.
Para-Kovács Imre: Trump káeurópai makettje úgy pörgeti a hazudozást, hogy reggelente a Magyar Nemzetből kell kimazsoláznia, mit hablatyolt előző nap Váncsa István megtudta: énekelni és tangóharmonikázni tudó belgyógyászokat keresnek a kórházak, akik kis kalappal rendelnének az épület bejárata előtt Smuzewitz Ilona: Segítene Trump védőpajzsa a vasúti mosdókban nyíló kisboltok felújításában? Farkasházy Tivadar a 38. évfolyamról és az összmagyar Tarrfogyatkozásról Havas Henrik jelenti a Karmelitából: hogyan keverték össze Orbán előre megírt válaszait a nemzetközi sajtótájékozhatóján várható kérdésekre Dési János nem érti, miért 300 milliós peront épített a vasútminiszter-gróf, ahelyett, hogy NER-es létrakölcsönzőt nyitnának Verebes István: a hatalomgyakorlásnak felelőssége van, vagy következménye? A Heti Kamu megtudta: vonatpótló sífutó-csoportokat szervez a MÁV Selmeczi Tibor egy Blikk-címlapról, amely 50 évet késett Megünnepeljük az orosz újévet, és, hogy újra oroszol tanulhatunk, ha Viktor nyer 2025 Hócipő-Díjasai – II. rész 2025 Hócipő Hírei – II. rész
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.