4980 db
2008. 05. 21.
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
Ebben a filmben semmi nem az, aminek látszik
Egy mozijegy áráért ma bármilyen dvd-t megvehetünk, így otthon nézhetjük, kimehetünk alatta vécére, nem kell hallgatnunk a mellettünk ülő kólaszürcsölését, rágását, meg a filmhez fűzött hülye kommentárjait. Házimozink meg ugye van, hiszen a múltkor boncolgatott nyuszómuszós-emesés ingyenhitelt pont emiatt vettük fel. Nos nézzük, melyik filmért érdemes kiadni akár egy fityinget is!2008. 05. 20.

Litkai Gergely
A zene mindenkié
Már a klasszikusok popritmusban és a tizenkét zenés kvarcórák megjelenése óta éreztem, hogy valami nincs rendben a világban. A zene átvette az uralmat a csend felett, a nagyvárosi emberek nem bírják, ha nem dübög, csiporog vagy éppen nyekereg valami a fülükbe.2008. 05. 19.
Majláth Mikes László
Elfújta a szél
A magyar honvédelem napja alkalmából egy böhöm nagy helikopter szállt le a Petőfi Csarnok mellett, és a légcsavarja által kavart orkán szétszórta a bolhapiacot. A pilótával a mini-tragédiáról Majláth Mikes László beszélgetett.2008. 05. 17.
Nékám Petra
A kis zöldek
Az angol védelmi minisztérium közzé tette az eddig tikosított ufóaktáit, hogy eloszlassa a kételyeket a kis zöld (vagy szürke, ízlés kérdése) emberek létezése felől. Szomorú nap ez azoknak, akik bíztak benne, hogy ha a Földön nem is, de valamelyik galaxisban azért létezhet értelmes élet.2008. 05. 16.
Pataki Balázs
SZJA-ha-ha
Napok óta kacagásban tartja az országot Gyenesei István vagyonnyilatkozata, aki a "Védett műalkotás, védett gyűjtemény / egyedi alkotások" rovatba 3 gyermekét és 3 unokáját írta be. A Nagy Nemzeti SZJA bevallás közeledtével egy adóellenőrt kérdeztünk a bevallásokban fellelhető vicces visszásságokról.2008. 05. 15.

Trunkó Barnabás
Govarit Moszkva!
Őrségváltás volt a Kremlben; az államfői poszton Medvegyev váltotta Putyint, aki kénytelen volt megelégedni a "minden oroszok miniszterelnöke" címmel. A magyarországi kormányzati struktúraváltás közepette munkatársunknak szinte felüdülést jelentett, hogy telefoninterjút készíthetett az új orosz elnökkel.2008. 05. 14.
Ürmös Zsolt
Robin Cook az SZTK-ban
Európai körútjának következő állomásaként, hazánkba látogatott Robin Cook amerikai író. A népszerű orvoskrimik világhírű szerzőjével egy budapesti SZTK Rendelőintézet fertőtlenítő szagú büféjében, két száraz párizsis zsemle és egy félig telt átlátszó műanyag pohár társaságában beszélgettünk.2008. 05. 13.

Megyesi Gusztáv
Magyar futballsiker Milánóban
Nem lett bajnok vasárnap az Internazionale, mert nem tudta megverni otthon a Sienát, holott kétszer is vezetett, sőt Materazzi a végén egy tizenegyest is kihagyott. Meccs után a feldühödött szurkolók megrohanták a csapat autóbuszát, fenyegetőztek, Materazzi föl se mert szállni. Az ultrák vezetőjével beszélgettünk.2008. 05. 12.
Buzsik Zsolt
Ahoj poblacsek!
Robert Fico a Fidesz győzelmével riogatott. Na, nem a magyarországi szavazópolgárok tízegynéhány százalékára óhajtotta ráhozni a frászt, csak egy ünnepi beszédében vizionált Szlovákiával szembeni nacionalizmust és szélsőséges megnyilvánulásokat a Fidesz-diadal esetén.2008. 05. 10.
Szabados Gábor
Navracsics nekiesett Dobrev Klárának
Durva jelenetek szemtanúi lehettek - volna - a tévénézők. Egyebek között annak, amint Navracsics Tibor egy vacsorafőzős műsor felvételén a szó fizikai értelmében nekiesett Dobrev Klárának. A rettenetesen kírúgott tévés mindent kitálal! Botrány!!!2008. 05. 09.

Para-Kovács Imre
Az ember
A Fidesz ragasztásra készen várja, hogy az államfő kiírja az időközi választásokat, azaz szervezetileg bármikor készen áll egy kampány lebonyolítására, kampánytámogatótól a plakátragasztóig bezárólag. Mi azonban megtudtuk, hogy ezúttal egyetlen ember fogja levezényelni a kampányt, ő lesz a befektető és ő fogja ragasztani a plakátokat is.2008. 05. 08.

Makai József
Elméleti gyakorlatiasság
Gyurcsány Ferenc, Magyarország legjelentősebb mentalistája szemöldökének apró rezdülésével alapszervezeteket képes kiüríteni, vállrándításától játékpisztolyok csövei olvadnak meg, szavától pedig szinte naponta zuhan a forint. A jelenségre Juhász Ferenctől kértünk magyarázatot.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/22 • X. 22. – XI. 4.
Para-Kovács Imre: olyan a miniszterelnök öröme a budapesti Trump–Putyin találkozó kapcsán, minta ő adhatná kölcsön a kéglit egy pornóforgatáshoz
Váncsa István végiggondolta, mi okozna nagyobb bonyodalmat hazánkban: az orosz gázcsap vagy a kocsmai sörcsap elzárása?
Smuzewitz Ilona a Hatvanpuszta-központú, oktatásmentes társadalomról
Farkasházy Tivadar a magyar szuperligáról: Kornisról, Esterházyról, Spiróról, Kertészről, és a Krasznahorkai–Tarr párosról
Havas Henrik jelenti a Németh Szilárd részvételével rendezett tuskóhúzó-versenyről
Dési János kiszámolta, hogyan lehet kihozni 1200 forintból az állami gondozottak napi 3000 kalóriáját, 62 gramm fehérjéjét és a nyomelemeket
Verebes István új találmánya: a politikai szimplifikátor
A Heti Kamu megtudta: a magyar kormány hiteles fotókkal rendelkezik arról, hogy Magyar Péter egyszer Varga Juditot varanggyá változtatta
Selmeczi Tibor egy Krasznahorkai-mondat felolvasása közben megfőzött egy egész gyerektáborra!
2025/22 • X. 22. – XI. 4.
Para-Kovács Imre: olyan a miniszterelnök öröme a budapesti Trump–Putyin találkozó kapcsán, minta ő adhatná kölcsön a kéglit egy pornóforgatáshoz
Váncsa István végiggondolta, mi okozna nagyobb bonyodalmat hazánkban: az orosz gázcsap vagy a kocsmai sörcsap elzárása?
Smuzewitz Ilona a Hatvanpuszta-központú, oktatásmentes társadalomról
Farkasházy Tivadar a magyar szuperligáról: Kornisról, Esterházyról, Spiróról, Kertészről, és a Krasznahorkai–Tarr párosról
Havas Henrik jelenti a Németh Szilárd részvételével rendezett tuskóhúzó-versenyről
Dési János kiszámolta, hogyan lehet kihozni 1200 forintból az állami gondozottak napi 3000 kalóriáját, 62 gramm fehérjéjét és a nyomelemeket
Verebes István új találmánya: a politikai szimplifikátor
A Heti Kamu megtudta: a magyar kormány hiteles fotókkal rendelkezik arról, hogy Magyar Péter egyszer Varga Juditot varanggyá változtatta
Selmeczi Tibor egy Krasznahorkai-mondat felolvasása közben megfőzött egy egész gyerektáborra!



GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.




Gyere ki!
Újabb tehetség a láthatáron






