Kockásfülű nyúl a bazárban (Horvátország - Törökország 1:1, tizenegyesekkel 1:3)

Ürmös Zsolt
2008. 06. 21.
Mottó: Valamikor ezt a játékot mi is játszottuk.

A törökök Bécsbe értek! Ez a mondat úgy 350 évvel ezelőtt, bizonyára komoly riadalmat váltott volna ki az osztrák főváros lakosaiban. Akkor mi állítottuk meg a félholdasokat, most pedig a déli szomszédunkon volt a sor. A horvátok gyakorlatilag a németverő csapattal álltak ki. Keretükben nem volt eltiltott játékos, sérülés miatt Igor Budan és Dario Knezevic nem léphetett pályára. A török csapat sok sebből vérzett. Sérülések miatt több alapemberük nem lehetett ott a negyeddöntőben, sőt a csehek ellen kiállított kapus, Volkant is az “öreg” Rüstü helyettesítette.

Ugyanakkor a törököknek elég jól megy a volt szocialista tábor válogatottjai ellen. Minket már évek óta menetrend szerint páholnak el, és az előző fordulóban a cseheket is hazaküldték sörözni.
Két hasonlóságot azért találtam a csapatok között. Egyrészt egyik együttes sem jutott még foci Eb-n a legjobb négy közé. Másrészt mind a két válogatott tele van labiális flusztrációt okozó (kimondhatatlan nevű) játékossal.


- 119. perc? Most már mi bajunk lehet?

A két kispadon Slaven Bilic és Fatih Terim ült, pontosabban állt. Ők ketten a Labdarúgó EB perpetuum mobilei. Érdekesség, hogy első találkozásukkor 1996-ban Terim már a félholdasok szövetségi kapitány volt, míg Bilics játékosként erősítette a horvát nemzeti csapatot. A mérkőzés a két túlmozgásos szövetségi kapitány küzdelmét is hozta, akik azon versenyeztek, melyikük sétálja le gyorsabban a stadionban a 90 perc alatt a Bécs-Budapest szuper maraton távját.


- Mondjuk az, hogy még hátra van a hosszabbítás hosszabbítása!

A meccs úgy kezdődött, mint a közismert mondóka, ”
török gyerek meglőtte...”, mármint Altintop a labdát, ami mellé ment. A riportertől megtudtuk, hogy “A törökök fél karéjt foglaltak el a stadionban”. Szerintem inkább félholdat… A török edzőről pedig megjegyezte, hogy “Fatih Terim a török macsó, kigombolt inggel dirigál”. Aztán 18. percben meg van a mérkőzés legnagyobb helyzete is, Olic három méterről a kapufát találja telibe. Egyik ismerősöm egyébként a horvátokat ezen az EB-n a mezük oldalán lévő kockás sáv miatt csak “taxisok”-nak hívja. Majd a törökök is jelzik, hogy a pályán vannak. Mehmet Karcsika névrokona Mehmet Topal enged el egy bombát a kapu mellé.


- Pedig már megvolt!

A második félidőben Olic a kapu mögül, a fű alól próbál meg gólt fejelni. Közben elhangzik a kedvenc mondatom is: “
Fatih Terim úgy néz ki, mint az örömapa a lagziban úgy hajnal kettő felé”. És tényleg! Bár szerintem a török szövetségi kapitány eséllyel indulna egy Jack Nicholson hasonmás versenyen is.


- Ugye, jó az öreg a háznál?!

A félidő közepén születik egy horvát lesgól is. Majd a 84. percben az állatvédők legnagyobb örömére Rüstü kapus, a mássalhangzó torlódásban szenvedő Srna szabadrúgását kitornázva, megmenti a kapu bal felső sarkában lakó pókcsalád életét. A horvát csapat a második félidőben többet birtokolja a pöttyös labdát, mint Dévényi Tibi bácsi a retro discoban, de gólt nem sikerül szereznie.

Így jöhet az EB első hosszabbítása. Az izgalmasan unalmas mérkőzés után egy unalmasan izgalmas hosszabbítást láthattunk, ahol az utolsó két percben egészen hihetetlen dolgok történtek. A 119. percben Rüstü olyat tett, ami egy töröktől szokatlan, kirohant, mint Zrínyi Szigetvárból, és mire visszaért a kapujába, a horvátok már meg is szerezték a vezetést. Már mindenki elkönyvelte a horvát győzelmet, a riporter Bilicsék továbbjutásáról beszél, és én is megiszom az utolsó korty sörömet... De a török csapat nem így gondolja, és ezen az EB-n harmadszorra is a sírból hozzák vissza a meccset. Hihetetlen! Semih a 122. percben, a hosszabbítás hosszabbításában gyönyörűen bevarrja a labdát a ficakba. 1-1! Olvastam én a töri könyvekben, hogy a janicsárok milyen fanatikusan és vakmerően küzdöttek. De nem gondoltam volna, hogy 2008-ban ezt saját szememmel láthatom.


- Meg ne fogd a tehén farkát!


Jöhetnek a büntetők! Bilics arcán látni, érzi, közeledik a horvát futball Mohácsa... A törökök pontosan lőnek, Modric, Rakitic és Petric nem. Így a vége 2-4 a félholdasoknak, akik 350 év elteltével lehet, hogy újra beveszik Európát. Ez már a mentalizmus csúcsa, Uri Geller sírva könyörög a receptért...

A bécsi Ernst Happel stadionban a török csapat így elhappolta a továbbjutást déli szomszédunk orra elől. A mese szomorú véget ért, a kockásfülű nyúlból gyrost sütöttek a török bazárban.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2021/24  •  XI. 17. – XI. 30.
HÓCIPŐ-FILM: MEGFXJTUK
AVAGY MIT FŐZÖTT KI LÉVAI ANIKÓ A BOSZORKÁNYKONYHÁJÁBAN? • LÉVAI ANIKÓ SZEREPÉBEN: LÉVAI ANIKÓ!
Para-Kovács Imre a Fidesz-kongresszuson tapasztaltakról, avagy a munkaalapú társadalomról, a Caliber RM 019 Tourbillon Celtic Knot óráról és a vidék megtartó erejéről Farkasházy Tivadar kísérletet tesz a paripahaciendás tüntetésszámláló megfejtésére Bartus László: Viktor, Lőrinc és a nőügyek Smuzewitz Ilona kiakadt, hogy miért nem szerepel Márki-Zay az ElkXrtukban, mikor ő patkolta a kardlapozós lovakat Verebes István: Ugyan kérem, hol vagyunk már attól, hogy felháborodjunk? Dési János: Előbb olvass, utána kukázz, fordítva baj lehet belőle Avar János szerint jó dolog, ha egy ország kultúrpolitikai kulcsposztján olyasvalaki ül, aki a kultúránál csak annak művelőit utálja jobban Trunkó Barnabás megfejtette, csak úgy jöhetett ki 30 millióból a Fidesz frakcióülése, ha megint Németh Szilárd főzött A Heti Kamu megtudta, az Alkotmánybíróság szerint lehet népszavazást tartani Demeter Szilárd agyátalakító műtétjéről A háttérhatalom előretolt bástyái: Para a Népszava hétköznapilapnál Az Orbán-rendszer legnagyobb hazugságai – XXII. rész: Na, heló krumplik, avagy az ezermilliárdos nyugdíjcsökkentés
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.