Véleményeim - 2005/17
Verebes István
2005. 08. 17. · Hócipő 2005/17
Alaptézis: elkerülhetetlen, hogy ebben a lapban is rendre reklámozzuk egyre eladhatatlanabb politikusainkat.... Mert nem is vicces ember az, aki legalább kéthetente nem "orbánozik", vagy "gyurcsányozik" egy jót...!!!
Holott megvallom: én már kurvául unom őket is!...
Miért ne írhatnék arról, ami igazi élményem két lapzárta között?!...
Most például épp egy regény, amit jelesül egy Márton László nevű barátom írt. Fogadjunk, hogy Márton László nevét feleannyian sem ismerik, mint Gáspár Győzikéét, aki nem hogy egy ilyen jó, de még egy rossz regényt sem írt sohasem. Ha a nyilvánosságot "úgy anblok" nézem, olybá tűnhet, mintha Győzike esetleg része volna a valóságnak. Pedig szerintem nem az!... Szerintem köze sincs hozzá!... S félek, hogy mindazoknak se, akik velem együtt szájukat jártatják a képernyőn...! Mi csak legföljebb a valóságról így-úgy valló virtuális "jelenségek" vagyunk.
Igen, talán meglepő beismerés részemről, s másoknak nem is kell egyetérteniük velem, de úgy gondolom, hogy a valósághoz soha nincs közöm olyankor, amikor abba beleragadok képernyőre kivetülő személyem szerint. (Talán amit egy-egy színházban művelek, annak inkább!...) Lévén az a képernyőn megjelenő személy olyankor csak az én elektronikus technikával megjelenő privát jeladóm, az elmémből kibányászott kódokkal operáló képem, ami kizárólag horizontális, felszíni rajzolatokat közöl, s így a valósághoz annyi köze van, mint egy térképnek a mezőkhöz, folyókhoz, hegyekhez, vagyis nem hazudik azokról, de nem az, nem maga a mező, a folyó, a hegy, vagyis a valóság...! A valóság egyrészt sokkal inkább a napi 24 órás életem -, de nem úgy, mint Győzikéé, aki pontosan tudja, hogy a slingelt paplanjától a klozetdeszkájáig mindenére kamerák céloznak! -, mert a valóság nem a képernyőn megjelenő produktumom, hanem sokkal inkább az, amikor például hozzákészülök, ahogy létezem az Angol utcában a Nap Tv, vagy léteztem a Fehérvári úton az RTL Klub szerkesztőségében. Az már a valóság!!!... Ám arról például nem szólhatott, és nem szólhat mindaz, amit mindezen helyekről sugároz tőlem a földi, vagy digitális technika.
A valóság az, amikor Szegeden, a határtól 30 kilométerre román lejt szeretnék váltani, de nem megy könnyen, mert egy: a reggel 9 órakor nyitó valutaváltó ajtajában még negyed tízkor is egy "zárva" tábla lóg, s amikor 9.20-kor beengednek, közlik, hogy "na, román lejt, azt nem árulnak", kettő: még másik háromban sem, csak egy ötödikben...!
A valóság a magyar határőr anakronisztikus nagyarcúsága, aki úgy veszi el az útlevelem, úgy vizsgálja, úgy pecsételi, és úgy adja vissza, mintha még mindig 1968-at írnánk. A valóság az is, hogy nem merem a pofájába vágni: "mi a faszért játszod meg magad, kiskomám, mintha rajtad, vagyis kizárólag a te fölényes jóindulatodon múlna, hogy átmehetek a másik országba, holott te egy szolgáltatás vagy, érted: egy szol-gál-ta-tás, mégpedig az én nehezen megkeresett adóforintomból tök fölöslegesen megfizetve, úgyhogy rendezd szerényebbre az ábrázatod, vagy az idősebb jogán, és persze hatóság elleni erőszak címén úgy rúglak valagba, hogy egyensúlyod vesztve botladozol át a senki földjére"!!!... A valóság az, hogy én ezt nem merem neki mondani, meg az is a valóság, hogy még attól is félek, hátha elolvassa ezt most a sok másik határőr, akik ezentúl, ha arra járok, még jobban megfingatnak majd, s ezért gyorsan hozzá is teszem, hogy: nem-nem, a legtöbbjük nem ilyen majom, de ez a múlt heti, mit tegyek, olyan vó't...!
S a valóság másrészt meg még nem is a mindennapok pillanatról pillanatra változó történeteiből, hatásaiból áll, hanem, mint írom, elsősorban az élményekből, például Márton Laci "JACOB WUNSCHWITZ IGAZ TÖRTÉNETE" című regényéből, amely az 1600-as évek elején játszódik egy Guben nevű német hanza-városban. Na, annak nagyon is köze van a valósághoz!!! Köze van ám valamennyi társadalmi rögeszménkhez, és elvetemült indulatunkhoz, és bennünk megfagyott hiedelmeinkhez, és oktalan félelmeinkhez, és nemtelen érdekeinkhez, és kártékony műveletlenségeinkhez, és ellenőrizetlen kulturálatlanságainkhoz, meg fullasztó ostobaságainkhoz is...!!!
Ahogy olvasom Márton Laci 1997-ben írt könyvét - a kezemben lévő már második kiadás, legalább ennyiről hírt adhatok! -, rájövök: "hisz én valamennyi szereplőjét személy szerint ismerem, csak azok nem 1606-ban Németországban, hanem 2005-ben itt, Magyarországon élnek, és működnek, ugyanúgy, mint azok, a könyv lapjain...! S naná, hogy egyikben-másikban magamat is fölfedezem, hát ég is a pofám a nagy olvasás közepette...!
Szóval akkor Márton Lászlóról miért nincs egy kicsivel több szó ahhoz képest, hogy Győzikéről sokkal több van a kelleténél?!... Meg Krasznahorkairól, Parti Nagyról, Rakovszkyról, Kukorellyről, Garacziról, Spiróról, mondjuk, egy kicsikét akár Majka, Görög Zita, Csisztu Zsuzsa, meg Torres Dani kárára...!
Azért is, tisztelt (épp engem) Olvasók - írom itt lesütött szemmel -, mert bizony nagyon is jellemzően elnézést kell kérjek a lap szerkesztőjétől, amiért már megint nem szarattam össze Önöket a röhögéstől e 4538 karakternyi dolgozatom olvasata során...!
Viszont így a cikkel végezve, én legalább egy kicsikével, egy iciri-picirivel jobban érzem magam, amiért is megkövetve valamennyiüket megígérem, két hét múlva olyan mulatságosat rittyentek ugyanide, hogy ahányan vannak, mind maguk alá pisilnek...!