2008 takarékosan

Kovács András Péter
2007. 12. 05. · Hócipő 2007/25

Megvannak a jövő évi költségvetés sarokszámai. Az állam kisebb lesz, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyére eső kiadásokat például Franciaország költségvetéséből kívánja fedezni a kormány, a deficites szektorokat pedig Alaszkának adná. Az önkormányzatok valamivel több pénzből gazdálkodhatnak, ráadásul a többlet egy része úgynevezett „kockázati hányad”, amelyet a polgármesterek havonta egyszer megforgathatnak a kaszinóban.

A közbeszerzésekre jobban odafigyelne mind az állam, mind az önkormányzatok. Ezután a körmükre koppintanak azoknak az útépítőknek, akik zebrafestéshez a fehér festék mellett feketét is elszámolnak. Az épületfelújítási munkákba eztán bevonják a helyi általános iskolák diákjait is, akik cserébe technikából felmentést kaphatnak. A pártok a támogatást forint helyett szavazatban kapják.


A gyógyszereket várhatóan gazdaságos, családi
kiszerelésben kaphatjuk.

Eldöntötték továbbá az államháztartási hiány előirányzott összegét, azzal a kikötéssel, hogy ha az államháztartás jobban teljesít, a maradékot jövő karácsonykor szétdobják, így a hiány is maradéktalanul teljesíthető.