Csatorna töltelék - 2007/24

Para-Kovács Imre

2007. 11. 21. · Hócipő 2007/24

Vidám kis szörnyállamok születtek az egykori KGST helyén, és bizony mi is kellemesen belesimulunk ebbe a tendenciába a gárdánkkal és a korrupciós demokráciamodellünkkel, de a nemzeti büszkeség mégiscsak azt mondatja velem, hogy a többiekhez képest még mindig normálisabbak és kezelhetőbbek vagyunk, bár ettől még nem fenékig tejfel a Kárpátok ezen kelepcéje, csak valamivel logikusabb és országszerűbb, ha értik, mire gondolok.

Legutóbb például megkövettük a német kitelepítetteket, akik nem is voltak németek, és - mint minden ilyen esetben - leginkább magunkkal csesztünk ki, amikor megpróbáltunk megszabadulni a sváboktól, akik nem egyszerűen színfoltok voltak (vannak) a nagy magyar foltvarrott ágytakarón, hanem egyik lényegét képezték (képezik) magyarságunknak, ahogy bizony a szerbek, románok, zsidók és cigányok.

Minden igyekezet, melynek keretében megpróbáltunk-megpróbálunk kitaszítani egy-egy nemzetiséget, vallást, szokásrendszert, szakmát vagy stílust magunkból a nagy ősi nemzettisztítás keretében, természetesen oda vezet, hogy meggyengülünk, butábbak és ügyetlenebbek leszünk, még szerencse, hogy sohasem sikerül, mert lényegünkhöz tartozik a félmunka.

Ehhez képest a Benes-dekrétumok beteges forszírozása szlovák részről tényleg szívfájdítóan ostoba erőlködés, mert azért ez mégsem bikaviadal, amire mint nemzeti sajátosságra lehet hivatkozni az Európai Unió idegrángásai esetén. A magyarok kollektív bűnössége nem egy sajtkészítési eljárás, és nem is egy érdekes egzotikus, ám büdös növény valami elzárt völgyben, amihez nem lehet nyúlni, mert akkor szegényebb lesz tőle az egyesült kontinens.

Nem mi vagyunk tehát a leghülyébb nemzet ezen az érdekes formájú félszigeten, és ez igenis eredmény, lehet örülni.

De ez már külpolitika.

Külpolitikába csak ritkán ártom magam, mert nem akarom, hogy háború legyen, midőn hályog(para)kovács módjára belenyúlok egy aktuális tűzfészekbe, de amikor ilyen gyönyörű mondatokat olvasok, kénytelen vagyok reagálni.

Kostunica miniszterelnök nálunk járt, és azt mondotta, hogy „a koszovói függetlenség sértené a szerb alkotmányt”, mire miniszterelnökünk azt válaszolta, hogy „több, mint hiba lenne, ha valaki egyoldalú lépéseket tenne, Magyarországnak és az Európai Uniónak is a megállapodás az érdeke”.

Istenem, milyen magas színvonalú társalgás lehetett!

Kezdjük talán a szerb miniszterelnökkel, mert az ő megállapítása a viccesebb. A szerb alkotmányba belerakták, hogy Koszovó Szerbia része, és most erre hivatkoznak. Ha lenne végre új alkotmányunk, mi is beletehetnénk, hogy Manhattan Magyarország része, egyébként pedig mindenki adjon nekünk pénzt, mert mi védtük meg a Nyugatot a törököktől.

Szerencsés esetben kiröhögnének minket, szerencsétlenebb alakulás esetén akkora tűzerővel találnánk szemben magunkat, hogy villámgyorsan meglenne a kétharmad az alkotmány módosításához.

Koszovóban hiányzik az elrettentő tűzerő, de ettől még nyugodtan kacaghatunk, amikor a szerb alkotmány ezen passzusát érvként hozza fel valaki, mivel az alkotmány általában nem telekkönyvi széljegyzet, és normális országok esetében viszonylag ritkán rendelkezik ilyen értelemben, például a magyarban sincs benne, hogy a 4576-os helyrajzi számú halászteleki ingatlan özv. Szabó Lajosné tulajdonát képezi, mivel ezt alacsonyabb szinten szokták volt lerendezni.

A mi miniszterelnökünk viszont a frappáns válaszok nagymestere, és ott tanulhatta a diplomáciát, ahol Rozsdás és Kölyök, azaz egy ellopott cirkáló fedélzetén, mert nem győzte a kerek asztal fontosságát hangsúlyozni, mivel köztudott, hogy ettől a bútordarabtól sok minden függ.

Van tehát egy szerb elnök, aki körbeutazza azokat az országokat, ahol hajlandóak szóba állni vele, és mindenhol elmondja a hülyeségeit, miszerint Koszovó szent földje ősi szerb föld, amit aztán megírnak az újságok.

A vendéglátók pedig azt válaszolják erre, hogy kerek asztal, és csak semmi kapkodás, amit szintén megírnak az újságok, és nem is tűnne fel senkinek, ha nem lenne ennyire nyilvánvalóan szánalmas és nevetséges.

Az egyoldalú lépéseken Szerbia már túl van, volt némi népirtás, egyéb háborús bűntettek, volt minden, amit egyoldalú lépésnek minősíthet egy közhelyeibe belehülyült össznépi diplomácia. Hogy Koszovó független lesz, azt majd eldöntik az EU politikusai, és ezt a döntést véglegesítik a NATO csapatai, tehát sem a szerb elnök, sem a koszovói nép nem mérvadó, tulajdonképpen felesleges, már meghallgatni az ostobaságaikat is elpazarolt idő.

Természetesen dönthetünk úgy, hogy hosszan időzünk a szerb miniszterelnök társaságában, hátha akkor nem ölik meg a vajdasági magyarokat, de ez esetben minimálisra kellene szorítani a médiafelületet, és maximálisan elhallgatni az ott elhangzott idiotizmusokat. Már ha szabad ilyet kérnem.

Romániáról már nem is maradt időm csevegni.