Barackai ősanyák

Úgy gondolom, hogy Wass Albertet szeretni ízlés dolga, meg persze a politikai divaté, sőt bizonyára vannak emberek, akik akár az életüket is adnák Wass Albertért, vagy legalább azért, hogy végre Magyarország legnagyobb írójának legyen kimondva. (Amihez persze legalább száz magyar írót kellene kitörölni a magyar irodalomból, ám ez legyen most mindegy.)

Az azonban eléggé ciki, hogy például két politikus, a hobbiszinten kereszténydemokrata Simicskó István és a fideszes Babák Mihály beadvánnyal fordul Sólyom László köztársasági elnökhöz, hogy Wass Albert jövő januárban lenne százéves, és ebből az alkalomból posztumusz adják neki vissza a magyar állampolgárságot, ám erre az az elnöki válasz érkezik, hogy erre sajnos nincsen mód.

Wass Albert ugyanis magyar állampolgárként halt meg, úgyhogy nincs neki mit visszaadni.

Azt mindig is tudtam, hogy a mérték nélküli lelkesedés az ember agyára tud menni, adott esetben fanatikussá teheti az illetőt, pláne ha politikus. Ám ebben is kell hogy legyen egy határ. Még ha politikus is valaki, nem teheti meg, hogy nem néz utána alapvető információknak, ez esetben annak, hogy Wass Albert tényleg nem magyar állampolgárként halt-e meg, különben akkorát ég, mint a nyilvánvalóan magyar kommunisták plusz liberálisok által tavaly október 23-án felgyújtott Reichstag.

Itt jegyzem meg, hogy a köztársasági elnök is megéri a pénzét. Kap egy levelet, hogy adják már vissza egy embernek az állampolgárságát, mire fel kiderül, hogy az már 1996-ban állampolgársági bizonyítvány formájában vissza lett neki adva, de nem azt válaszolja, hogy drága barátaim, önök nyitott kapukat döngetnek, sőt immáron semmilyen kapukat stb., hanem hogy az állampolgárság posztumusz visszaadására a hatályos törvény nem ad lehetőséget, kvázi a köztársasági elnök hivatala ezúttal is mellébeszél, és egy külvárosi önkormányzat panaszirodájának a színvonalát képviseli.

Már ha igaz, persze, amit az MTI jelentett. Mert a Magyar Távirati Irodának is sikerült a hitelességet, felkészültséget, tájékozottságot tekintve Simicskó meg a többi politikus mellé tagozódnia. A Magyar Távirati Iroda legutóbb magáról adott hírt, amennyiben az ország legtradicionálisabb hírügynöksége most följelenti a legkülönfélébb fórumokon azokat, akik szeptemberben hülyét csináltak belőle. Az egyik bulvárlap tudniillik nemrégiben szenzációs bejelentést tett, miszerint megtalálták Álmos vezér nővérének, a barcikai ősanyának a sírját egy domb alatt, s ezt a hírt az MTI is azonnal átvette. Hogy aztán nem sokkal később ugyanaz a bulvárlap, valamint az egész álrégészeti szenzáció szervezői röhögve jelentsék be, hogy vicc volt az egész, barcikai ősanya márpedig nincsen, nem is volt, ennélfogva sírja sem, a vonatkozó tárgyú bejelentés egyedül a legújabb Koltay Róbert-filmet volt hivatott reklámozni, meg ami evvel jár.

Van ilyen. Mindenki és bármikor átverhető, csak utána csöndben kell maradni, mint mikor az olajfaló baktériumokról adott hírt az összes magyar tévécsatorna, mégpedig gondolkodás nélkül. Mert megint csak erről van szó. Ennél a hírügynökségnél ugyanis annak idején, amikor még nem volt ennyire fejlett a tudósítói hálózat és a technika, s mikor még képzetlenebbek voltak a munkatársak, s főleg az intézmény vezetői, mondhatni szerény műveltségűek, egy ilyen barcikai hír nem ment volna át. Mert vagy a rovatvezető-helyettes vagy a rovatvezető, de a turnusvezető szinte egészen biztosan rákérdezett volna, hogy ki az a barcikai ősanya, mert az iskolában ő ilyenről nem tanult, könyvben ilyenről nem olvasott, történészi konferencián ilyenről nem hallott, s egyáltalán: honnét veszi a tudósító, hogy Álmosnak nővére volt? Majd minimum öt, egymástól független történészt felhívott volna az összes informális kapcsolatát bevetve, mert csakis így szabad és érdemes szerkeszteni; magam a lenézett bolsevista hírszolgáltatás alatt dolgoztam az MTI-nél, a saját szememmel láttam, hogy ez volt a gyakorlat.

Úgyhogy az MTI csak ne fenyegessen, ha nem akar a magyar politikusok színvonalára süllyedni. Most nem is a nemzet spirituális vezérére gondolok, aki az elmúlt tíz évben gyakorlatilag átírta a magyar történelmet, amihez aztán hivatalos fórum soha, egyetlen mondat kommentárt se fűzött.

Most nem is arra gondolok, hogy a nemzet spirituális vezére szerint ötvenhatban Mindszenty vezette a forradalmat, vagy hogy 1848-ban szabadságharcos magyar nők is nagy számban vívták a csatákat (nem tudván, hogy a Józsa név, például, férfi név volt a 19. században), hanem hogy a magyar hont mindig és kizárólag keletről érte támadás, onnét próbálták leigázni; tehát nyugatról az osztrák elnyomás, majd a német megszállás soha meg nem történt - ahogy őfelsége óhajtja, ezúttal épp a legutóbbi októberi utcafeszten.

Igaz, előtte meg Tarlós doktor történészkedett mint a spirituális vezér előzenekara, s bár a hívek körében hozzá képest Orbán már akkor is jobb, ha a tatárjárást liberális támadásnak minősíti, Tarlós legalább nem lódított, hanem csak idézett. Speciel Várkonyi Nándortól Marx antitalentumára vonatkozóan, egyenesen egy jelentéktelen Márai- és egy szintén jelentéktelen Petőfi-idézet közé szorítva, a forrás megjelölése nélkül persze, hogy mindenki a szónok gondolatának higgye az idézetet. Mert ha nekünk magunknak nincs gondolatunk, akkor lopunk; aprópénzre váltunk mindent, amit mások összehoztak - ez is jól bevált politikusi módszer, de legalább némi olvasást, tudásvágyat feltételez.

De mit tud Simicskó István Wass Albertről?

Nagyjából annyit, amennyit a társa, Babák.