Kozmosz - 2007/23

Kozma György
2007. 11. 07. · Hócipő 2007/23

Orbán:
most betelt a pohár. nem nyugszunk addig, míg az elkövetőket és felbujtóikat felelősségre nem vonjuk.

Gyurcsány:
Nem pár százan fenyegetik a jogállamot, hanem akik szerint van a különbözőségünkön túl más is, egy tekinély, aki arra kényszerít, hogy föladjuk önmagunkat.

Sólyom:
Nem akarjuk elfelejteni, ami tavaly történt. A tüntető sem szegheti meg a törvényt.

Toroczkai:
Kezemben lesz ez a szászló! Ellenállás, magyar testvéreim, szabadság!

Pálffy:
Ahogy ígértem, követjük majd a tüntetőket. Képünk azért nincs, mert a hálózatok foglaltak.

Mózer Zoltán:
A tüntetők egy pizzériába menekültek, egy fotóst én is láttam vérző orral. Most is egy helikopter repül felettünk.

Kovács Vilmos (hadtörténész):
Nem érkezett kérés, hogy hadtechnikai eszközökkel részt vegyünk a központi ünnepségeken.

Bánlaki Zsolt:
A globális felmelegedés miatt kitolódott a szezon október végéig, ezért kérjük a bér csökkentését.

Hegedűs András:
Most is titok, hogy mi történt a Parlament előtt október 25-én. Ez egy összeszokott társaság, ma is tartja a titkot.

Kosáry Domokos:
Ha a központi vezetésben nem tudnak még ügyrendet sem kialakítani, az egész masina szétesik.

Sárközi Mátyás:
A hétfői híreknél dolgoztam 19 évese, és mivel a legfiatalabb voltam, engem küldtek, hogy tudósítsak a tüntetésről.

Molnár Piroska:
És nem volt többé szégyen az, hogy a magyar nép fia vagy!

Kozmosz (filmszereplő):
Rákosi elvtárs saját kezűleg ejtette önöknek ezt az emsét.

Vázsonyi Vilmos:
"Tizenkét év úntig elég, akármilyen kedves vendég."

Rytkó Emília:
Ezt az ívet lehet sokszorosítani.

Horváth Ágnes:
Szűnjön meg a teljesítményvolumen-korlátok abszolútsága.

Topolánszky:
Nem emberekre tettem elmarasztaló megjegyzéseket, hanem erre a rendszerre.

Szinetár:
Köszönöm a zsűrinek a nagyszerű részvételt.

Bojár Iván András:
Az illegális hirdetők ma már megjelennek a legális felületeken.

Moravcsik József (Szeretem Budapestet Mozgalom):
Elvertem a természetem, hogy érezze, hogy a székely autonóm.