Nem iroda lom III.

Faludy György

2007. 10. 25. · Hócipő 2007/22

Furceva bugyogója
Czakó Andris esetében kénytelen vagyok más nevet használni, mert a fia az orosz diplomáciában dolgozik még jelenleg is… Andris Kárpátalján született, nagyszerűen tudott oroszul, és többek között ezért választotta Szakasits Árpád - a szociáldemokrata párt vezére - közvetlenül a háború után egyik titkárának. Érdekes módon ismerkedtem meg vele, amikor Philip Morrison, az angol munkáspárt titkára Magyarországra jött látogatóba, és én az angolt fordítottam Szakasitsnak, ő pedig nyilván szovjet utasításra az orosz fordítást jegyezte fel. Utána néhány esztendővel Recsken találkoztunk. Elmondta, hogy Szakasits Árpád és társai koncepciós perében nyolc esztendőre ítélte el a Jónás-tanács. „Miért ítéltek el?” - kérdeztem. „Azért, mert Philip Morrison, az angol kém Magyarországra érkezését elmulasztottam jelenteni az ávónak. Meg kell jegyeznem, hogy Morrison diplomata volt, és nem kém, és a Keleti pályaudvaron Tildy államelnök és Rákosi Mátyás fogadták.”

Előzetesen Andris a Szovjetunióban járt, Szakasits kíséretében. A Kreml Vladimir-termében állt a magyar küldöttség. A Vladimir-terem híres volt jégpálya-simaságú padlójáról. A rajta állók csupán azzal foglalkoztak, hogy el ne bukjanak, és nem gondolhattak arra, hogy kedvükre mozogjanak. Az oroszok, mint például Molotov, szőrrel bevont cipőkben jártak, és így kedvükre ugrálhattak. András egy híres orra bukás történetét mesélte el. A hírhedt Furceva asszony bejött a Vladimir-terembe, ahol Sztálin ült, és elesett, mégpedig úgy, hogy Sztálin láthatta, hogy nincsen bugyogó rajta. Talán ez volt az oka annak, hogy Sztálin megkedvelte, és kultuszminiszternek nevezte ki.

Andris elmesélte a kihallgatást is. Sztálin mögött több tisztviselő jött, az egyik magyarul mondta azok nevét, akiket Sztálin megszólított Amikor eléje ért, így szólt: „Czakó Andris (majd oroszul folytatta), huszonegy esztendős, és máris a pártvezér titkára.” Mire a kedves házigazda: „Roppant karrier vár önre! - a levegőben egy hurkot kötött az ujjával, és képzeletbeli kötelet rajzolt a levegőbe. - Magasra fogja vinni, nagyon magasra!” - és kuncogva továbblépett.

1953-ban Andris ismét a Jónás-tanács elé került. Kihallgatás nélkül Jónás felolvasta a régi ítéletet, amelyben Czakót nyolcesztendei börtönre ítélte. „Ezt az ítéletet három évvel ezelőtt tetszett adni nékem” - mondta Czakó. „Nem baj - felelte a bíró. - Most igazságszolgáltatás uralkodik, menjen ki!” Öt perc múlva fölolvasták az új ítéletet, mely azonos volt a régivel. A három esztendőt, melyet Vácott és Recsken töltött, végül is beszámították a nyolcba, úgyhogy öt esztendő múlva kiengedték a börtönből, ahol pusztán azért volt, mert Philip Morrison érkezését nem jelentette az ávónak.

A szultán bosszúja
A marokkói szultánok egyik nemzedéke a XV. században óriási palotát építtetett az uralkodónak. Valójában nem is palotát, hanem városrészt, hosszú falakkal, ligetekkel, fürdőkkel és pavilonokkal. A következő évszázadban a palota kirablása hetekig tartott, olyan hatalmas volt.

Ami mára megmaradt, egy óriási, húsz méter magas romos fal, amelynek tetején egymástól pontosan öt méter távolságban gólyák állnak, fél lábon. Amikor a palota romjait meglátogattuk, arra gondoltam, mennyire mulandó minden, amit az ember hoz létre. Egy ideig sétálgattunk a romok között, megálltunk a ligetekben, ahol a mimóza illatát éreztük a levegőben, és egy sarokban rózsák virultak nehéz súlyukkal lógva az ágakról. Aztán a fürdők sorait vettük számba, melyek a palota udvarain, egymással összeköttetésben, régi szerelmi élmények sorára emlékeztettek. Egyébként csak jóval később értesültem róla, hogy az egyik öreg Almohád szultán a tuniszi bej fiatal, gyönyörű lányát vette feleségül. A lány a csodás kertekben bolyongott szerencsétlenségében, és belesírt a fürdők vízébe. Ott találkozott az egyik testőrrel, egy szép ifjúval, akibe beleszeretett, és hamarosan egymással ölelkeztek a kert bokrai között. Bizonyos mértékig Francesca da Rimini története ismétlődött meg. A szeretők nem tudták, hogy a kert bokrai mögött besúgók leselkednek, és mindent jelentenek az öreg szultánnak. A szultán pedig, miután megtudta felesége szerelmét, a szeretőt befalaztatta hálószobájukba. Azt mondják, hogy a lány éjjelente mindig látta halott szeretője fejét a falban. A végén visszamentünk a nagy falhoz, és én az egyik törtmedence végén beleálltam a falba, és csak a fejemet dugtam ki belőle. Azt gondoltam, talán így megmaradok az időben és a történelemben. Valahányszor a képet újra látom, a mulandóság fájdalmát érzem tagjaimban. De talán mégis marad valami belőlem.

2006, Csillaghegy
(A Pokol tornácán című kötetből)