Ha majd egyszer felnőtt leszek, akkor paranormális nyomozóirodát fogok üzemeltetni, mert abban van az üzlet, ahogy elnézem a tévében. Alapesetben maguktól jelentkeznek a páciensek: jó napot kívánok, Szabóné vagyok Biatorbágyról, és kísértetek vannak a konyhámban, és akkor én elindulok, viszek magammal embert, akinek műszere van, meg egy másikat, aki médium, és Szabóné elmeséli, mi pedig megmérjük, aztán leszámlázzuk.
Kell egy szőke nő is, aki zseblámpafényben retteg látványosan, és sokáig kell rossz minőségben rögzíteni a semmit, mert az nagyon hatásos.
Legutóbb azt láttam, hogy a paranormális nyomozók bementek egy üres színházba éjszaka, ami önmagában is elég félelmetes (mármint éjszaka üresen, mert a színház nem annyira), és erőteljesen zseblámpáztak.
Kísértetet konkrétan nem mutattak és nem is láttak, de sikerült lefényképezni rengeteg foltot, amit sejtelmesen elemeztek. Ha valaki megfelelő ideig villogtat vakut egy baromi nagy és meglehetősen sötét teremben, akkor lesz számtalan érdekes foltról fotója, amivel lehet nézőt rémisztgetni.
Ha valaki azt mondja, hogy a konyhájában kísértetek vannak, az egyszerre rémisztő és reményt keltő, mivel ad némi megfoghatatlan reményt a halál utáni létezésre nézve, mintegy bizonyítékkal szolgál, hogy nem győz le minket a kémia elmúlásunk után.
A mennyország ködös, a porrá levés pedig lehangoló, de akkor jönnek a kísértetek, akik egészen jól elvannak, és még mérni is lehet őket, hurrá.
Az igazi természetfölötti-reneszánsz a szocializmus bukását követte, amikor a széles néptömegek számára kiderült, hogy a létező szocialisták nem mondtak igazat.
Hoppá! - gondolták a széles néptömegek, ezek a hitvány komancsok hazudtak a szabadság, egyenlőség és testvériség témakörében, akkor miért mondtak volna igazat a túlvilág, materializmus és ukrán felhőtologatók ügyében.
Mostanra levonult a para-cunami, csak a hivatásos hülyítők tartanak műsoron természetfölöttivel foglalkozó sorozatokat, megfejtést ígérve, de általában ködösítést és szemöldökráncolást adva, miszerint, hüm-hüm, itt éppenséggel nem találtunk szellemeket, de a bizonyítékok nagyon is hitelesnek tűnnek, csak nem volt szerencsénk, de majd legközelebb.
A bizonytalanság állandósult, a széles néptömegek pedig jól érzik magukat a bizonytalanságban, amit az is bizonyít, hogy csak elenyésző százalékban csatlakoznak a két bizonyossági ponthoz, azaz az egyházakhoz, melyek szerint igenis létezik túlvilág, és a racionalistákhoz, akik szerint egyáltalán nem.
A választás felelősséggel jár(na), onnantól kezdve nincs hümmögés, csak a megfellebbezhetetlen hit/tudás: van/nincs élet az élet után, és ezentúl mindent ennek kell alárendelni.
Ennél sokkal kényelmesebb hümmögni, borzongani a kísérteteken, de nem tartani a pokoltól, kapaszkodni az üdvözülésbe, de hazudni, lopni és csalni, hátha mégsem egészen, mégsem úgy, mégsem annyira szigorúan.
Ha egészen pontos képet akarunk rajzolni a magyar (és egyéb) társadalom stratégiájáról ebben a kérdésben, akkor kénytelenek vagyunk belátni, hogy elsősorban megúszni akarjuk az életet (és a halált), nem leélni. Takarásban akarunk maradni, a lehető legtovább elkerülni a kényes gondolatokat, és akkor meg már úgyis csövek állnak ki a szánkból, úgy pedig az ember nem tesz fel az élet értelmére vonatkozó kérdéseket, hanem nyüszít, aztán felveszi a néhai nevet.
Erre a világ készségesen rásegít, mert ugyan ki venne fel jelzálogkölcsönt, ha kiderülne, hogy az életnek értelme van, és ki próbálná megtalálni a legjobb mosóport egy olyan univerzumban, ahol az egyén csak része valami önmagán túlmutató, a tökéletesre törekvő közösségnek.
Amikor a népszerű paranormális nyomozó egy üres színházban bohóckodik, az élet értelmetlenségét próbálja eladni nekünk, és mi vevők vagyunk rá, mert nincs annál megnyugtatóbb érzés, mint amikor kiderül, hogy tényleg az a legfontosabb, hogy mennyi a lóerő, és milyen a szabásminta, mivel ami utána jön, az valami megfilmesíthető, de nem végzetes kabaré, sok huhogással, kevés fényben.
Ha paranormális nyomozó lehetnék, akkor rengeteget keresnék a butaságból, most meg - én tényleg nagyon hülye - abból próbálok megélni, hogy értelmes embereknek írok.