Tehénfing

Megyesi Gusztáv
2007. 09. 12. · Hócipő 2007/19

Jelentik a hírügynökségek, hogy amerikai kutatók sok-sok éves munka után rájöttek arra, miért dörgölik testüket a hím barnamedvék vastag fák törzseihez. Hát azért, mondják a kutatók, hogy a dörgölőzéssel szagmintát hagyjanak a fán, és ezzel jelezzék a többi hím barna medvének, hogy ők is itt vannak, s jogot formálnak a fát körülvevő területre, valamint a nőstényekre.

Ehhez a megállapításhoz (amit egyébként vagy háromezer éve ismer az emberiség) a kutatók infralámpát, szaganalizáló készüléket, megannyi terepjárót s egyéb, ilyen vizsgálatokhoz nélkülözhetetlen eszközöket használtak fel, amire ne legyünk irigyek, futja bőven az intézeti költségvetésből. S még csak az se mondható, hogy az ilyen kutatásoknak nincsen hasznuk. Egy másik hír szerint ugyancsak amerikai kutatók most a tehénfing összetételének megállapításán dolgoznak, a csorda tagjait egy fóliasátorba terelik egyenként, majd a NASA által kifejlesztett készülékkel elemzik a szellentumot, s gyakorlatilag azt viszik véghez tudományos alapon, amit én és az egész első cé osztály vitt véghez a hatvanas évek elején az általános iskola vécéjében, csak mi egyetlen szál családi gyufa lángra lobbantásával győződtünk meg önnön bélgázunk oxidációra való hajlamáról.

Amúgy a bélgázvizsgálat nem hiábavaló fáradozás: Ausztráliában már tíz éve analizálják a birkafingot, s ha az összetétel kedvezőtlenül alakul, akkor riadót fúj az intézet, s nemzetközi méretű cirkusz lesz sok-sok demonstrációval, amelyeken valószínűleg a Greenpeace is fellép, a csoda tudja, hogy mi ellen. Lehet, hogy épp a szarvasmarhák meg a birkák ellen, a motorizáció támogatására, hiszen a vizsgálatok azt mutatják, hogy egy szarvasmarhányi fingban több káros és környezetre végzetes anyag van felhalmozva, mint egy 1500-as Skoda kipufogócsövében.

Most nem azzal folytatnám, hogy tudományos vizsgálattal mindent be lehet bizonyítani, s annak az ellenkezőjét is, attól függően, hogy kinek a pénzén vizsgálódom, és mi ellen vagy mi mellett lobbizunk, s még azzal sem, amit a környezetvédők gyakran elfelejtenek a túlbuzgóságukban, nevezetesen, hogy a természetre maga a természet tud a legveszélyesebb lenni. Ez az állítólagos globális felmelegedés se a mi ezerötszázas Skodánk meg a flakonos after shave-ünk mián van esetleg, sőt, angol professzorok szerint ez az egész globális felmelegedéses pánik is csak blöff, nagyon is konkrét gazdasági érdekeket szolgál, kvázi stratégiai fegyver.

Mondom, ezt most hagynám. Most csak az ilyen medvedörgölőzéses, tehénfingos híreket üdvözölném. Valamikor, tizennyolc-húsz évvel ezelőtt épp ilyen híreket kívántam magamnak. Olyan Magyarországot, ahol pár évvel a nyugdíjba vonulásom előtt ülök egy alig szenilisedő társaságban, és a tudomány legújabb eredményein vitatkozunk, esetleg vérre menően is, ha kell, mert immár csak egyetlen érdemi kérdés megválaszolása maradt ránk: mekkora a metántartalma az Alpesek lejtőin legelésző tehéncsorda bélgázának, és az összetételét tekintve nem tart-e előrébb az evolúciós folyamatban, mint, teszem azt, a mi szomorú szemű szürke marhánk, amely szellentés közben oly reménytelenül bután, mégis szeretetre méltón tud nézni.

Ne szörnyülködjünk. A magyar valóságnak itt kellene tartania. Túl kellene már lenni minden lényeges dolog megvitatásán, de leginkább a múlt meg a jelen kisstílűségein, s igenis tehénfingon, medvék dörgölőzésén vitatkozni, majd újabb és újabb pénzt fordítani hasonló vizsgálatokra, mert lehet, hogy ezek által jutunk el földi létünk céljának és értelmének a megfejtéséig. Ha csak azt veszem, hogy az e cikk írása közben érkező hírek arról szóltak, hogy egy George W. Bush nevű ember, a legfőbb világhatalmi tényező elnöke, Ausztráliában járva Ausztria (!) érdemeiről beszélt a legszélesebb nyilvánosság előtt, továbbá, hogy egy bizonyos Magyar Köztársaság kormányfője véletlenül egy héttel korábban adott fel üdvözlőlapot a zsidó újév alkalmából, s hogy ugyanennek a köztársaságnak az államfője többszöri ígérgetés ellenére se tudott a Tubes helyett egy másik helyet megnevezni radarállomás létesítésére, s úgy általában is, akkor itt már nem is érdemes tovább kérdezni és válaszokat találni, akkor tényleg a tehénfing az egyetlen igaz és érdemleges hír, amivel foglalkoznunk kellene.

Nem nagy ügy, volt már ilyen

az életünkben. Nekem speciel a nyolcvanas években, az akkori kor fő kérdésével, mármint hogy Grósz Károly vagy Berecz János lesz-e Kádár János utóda. Ilyen alternatíva mellett kitörő örömmel fogadta az ember egy német szerző Vaddisznóriport című tényfeltáró művét, amely arról szólt, hogy egy NDK-s villanyszerelő egy napon elhagyta a családját, és beállt vaddisznónak a közeli erdőbe. Négy év alatt odáig jutott, hogy második lett a vaddisznó-társadalom hierarchiájában, s minden lényegeset följegyzett az utókornak, ami csak számíthat. Például, hogy a vadkanok, akárcsak a medvék, nekidörgölőznek a fák törzsének, sőt a vizeletükkel is megjelelölik, s minél erősebb, termetesebb a kan, annál magasabbra helyezi a jelét.

A szocializmus azonban kibírhatatlan volt. Az NDK-villanyszerelő se bírta tovább, s egy napon vizeletmintát vett az egyik vadkantól, majd vagy négy méter magasan jelölte meg vele a fát; abban a szezonban egyetlen vadkan se merészkedett az erdőbe, rémülten vágtattak el a környékről - amikor ezt olvastam, elkapott a röhögés, s ez azóta is tart.

A helyzet szinte semmit se változott.