Csatorna töltelék - 2007/16

Azt terveztem, hogy Jézusról írok ezen a héten, pontosabban a Jézusról szóló nagyszerű dokumentumfilmekről és könyvekről, melyek főleg a National Geographic Channelen jelennek meg, illetve a könyvesboltokban, és arról szólnak, hogy Jézus eredetileg karatézó mókus volt, valamint négyes iker.

Nem hiszem, hogy a védelmemre szorulna, de azután, hogy az egyház összehordott róla minden létező hülyeséget, most az amatőr történészek is becsatlakoznak, és vadállati tempóban termelik a leleplező műveket, összeesküvés-elméleteket, musicaleket und sikerdarabokat, melyek ugyan tényleg szórakoztatóak, de nem ingatják meg azon meggyőződésemet, hogy Jézus a haját tépné, ha abban a szerencsétlenségben részesülne, hogy újra el kéne látogatnia erre a bolygóra.

Bezzeg a Tour de France!

(Ez az átkötés nem sikerült zseniálisra, de éppen nyaralok, és otthon hagytam a zseniális átkötéseim című jegyzettömböt, ilyeténképpen aztán kénytelen vagyok rögtönözni.)

Az idei francia körverseny attól válik a megszokottnál is különösebbé, hogy senki sem tudja, ki nyerte a tavalyit. Ez azért nem általános helyzet, képzeljük csak el, hogy úgy kezdődne (és végződne) a labdarúgó-világbajnokság, hogy nem tudnánk, ki az előző világbajnok.

Az országúti kerékpársportban rettenetes pénzek forognak, akárcsak az összes látványos és közfigyelmet kiérdemlő sportágban, valamint az országúti kerékpársportban doppingolnak, akárcsak az összes látványos (vagy nem látványos) és közfigyelmet kiérdemlő (vagy teljesen érdektelen) sportágban. Ezek a pénzek a doppingtól függetlenül is nagyok, de a dopping által még nagyobbak lesznek, ezért aztán mindig akad valaki, aki szeretné, ha több jutna neki.

Az amerikai futballban nincs doppingellenőrzés, mert a nézők nem kíváncsiak rá, hogy a védő azért három méter magas, mert szedett valamit, vagy azért-e, mert jól táplálkozott gyermekként, őket az érdekli, hogy a csapat nyerjen, a meccs jó legyen.

Egy-egy játékos elég drága, ezért az edzők és orvosok nem ölik meg őket, és nem növesztik négyméteresre, hogy aztán két szezon után meghaljon, hanem kihozzák belőle a maximumot, meghagyják háromméteresnek, és szépen nyugdíjba küldik, ha megöregedett.

Az európaiak ennél képmutatóbbak, ők azt szeretnék, ha a kerékpáros átszáguldana a hegyeken, és közben nem szedne semmit, nem cserélgetné a vérét.

A Tour de France-on jelenleg az ügyetlenül doppingolók harcolnak az ügyesen doppingolókkal a dobogóért, a tiszta versenyzők pedig duzzogva bicikliznek a mezőnyben, és néha nyernek egy szakaszt, ha mindenki alszik.

Vinokurov és Rasmussen az ügyetlenül doppingolók táborát erősíti, Contador és Leipheimer pedig (ezen cikk megírásáig) az ügyesen doppingolók csapatában kerékpározik, mert azt nekem ne akarják bemesélni, hogy előbbi azért ment úgy a hegyeken, mert motiválva volt, utóbbi pedig azért vert rá a mezőnyre az utolsó időfutamon három és fél évet, mert Polyvitaplexszel, valamint disznósajttal készült a versenyre.

Ez hazugság, nem is érdemes vele foglalkozni, izgulni is csak azon van mit, hogy kitart-e a szerencséjük a célig, vagy bebukik útközben, és akkor a második helyen haladó, nagyon ügyesen doppingoló versenyző nyeri meg a körversenyt. Mert tiszta játékos nem nyerhet, az nyilvánvaló, hiszen ő be sem kerül az első harmincba.

Ez azért elég demoralizáló: tiszta vagyok, hajtok, mint állat, és hiába bukik meg előttem a mezőny fele, a másik fele még mindig röhög a markába, mert nem mutattak ki nála semmit.

Annyi tudatosságot a multinacionális cégektől sem várhatunk, hogy akkor ezentúl azokat a csapatokat szponzorálják, amelyek nem érnek el eredményeket, mert azok biztosan tiszták, bár talán még erre van a legnagyobb esély, mert a vállalatok legalább megértik, hogy pénzbe kerül, ha a nevük összekapcsolódik a csalás fogalmával, de földindulásszerű megkeresés azért a közeljövőben nem fenyegeti a középmezőnyben tekerő csapatokat.

A Rabobank lépése tiszteletre méltó, Rasmussen visszavonása előremutató, követendő lépés, de akkor most mi van?! Semmi.

Tovább színesíti a képet, hogy az egyik cég (amelyik nem rendezi a Tour de France-ot) meg akarja enni a másik céget (amelyik viszont igen), és ezért minden bizonnyal boldogan fogad minden olyan hírt, amellyel tönkreteheti a rendezőt.

Nem kell Járai Zsigmondnak lennünk, hogy felfedezzük a pénz szerepét ebben a történetben.

A megoldás persze adja magát: örökös eltiltás a versenyzőnek, hároméves eltiltás a csapatnak, nyolc év a csapatfőnöknek, életfogytiglan az orvosnak, és akkor két-három éven belül megtisztulna a Tour, azonban ez nem a nigériai dzsungel (ahol az orvvadászat felszámolása elég hamar sikerült a halálos ítélet és az azonnali végrehajtás bevezetésével).

A valószínűbb forgatókönyv, hogy részvények mennek majd erre, jönnek majd arról, és egyszer csak - hipp-hopp! - megszűnik a doppingsorozat, a Tour de France pedig beilleszkedik azon sportok közé, amelyekben fel-felbukkan a téma, de senki sem csinál belőle túl nagy ügyet.

Dr. Fuentes listáján ott volt Nadal, és ott volt a Real Madrid gárdája is, de senki sem jajong a tenisz vagy a labdarúgás halála miatt. Erősítő edzések voltak, attól néz úgy ki Nadal, mintha barom módra testépítene, a Real pedig azért nyer bajnokságot, mert, khm, izé, jobb taktikát dolgozott ki, mint ellenfele. Aki mást mond, annak meg kuss, mert annyi pénzünk van, hogy megvesszük a családodat, és kilőjük a Holdba.

Mit hozott ez a botrány a konyhára?

Akik szeretik a Tourt, mint például én is, továbbra is nézni fogják, leülnek három hétre a tévé elé, és élvezik, mert élvezni azt lehet, akkor is, ha a mezőny fele bilincsben végzi. A népszerűség-csökkenéshez az kellene, hogy elmaradjon, lerövidüljön, de amíg a peloton halad, addig a néző marad, sőt, ilyen helyzetekben, mint ez a mostani, még dacosabban áll ki az út mellé. A legutolsó szakaszon - szerintem - háromszor annyian szurkoltak, mint eddig, és ezt elég nehéz lenne figyelmen kívül hagyni egy versenynél, ami önmagában olyan hosszú, mint az olimpia, nézőszáma pedig átlagos években is elképesztő, ráadásul ingyenes, nem kell őrült összegeket fizetni a helyekért, nem akarják a nézőket levenni, csak egyszerűen létezik, a drukkerek pedig tudják, és mennek.

Mennek, mert csodálatos.

A cirkusz miatt megjelentek a katasztrófaturisták, akik mindig megjelennek, ha valami felkavarodik, egy részük azonban maradni fog, mert rájön, hogy a Touron mindig történik valami, ha nem is tömeges lebukás, de bizony, annál sokkal izgalmasabb. A Tour alapjáraton is a katasztrófaturisták Mekkája.

Ez a médiabombázás, ez a temetés, nyafogás, körbenyálazás csak megerősítette pozíciójában, újabb rajongókat hozott, azoknak is felhívta a figyelmét az eseményre, akik eddig nem is hallottak róla.

Jövőre még többen lesznek, a reklámköltséget pedig megspórolták a szervezők.

Vinokurov addig is konzultálgat a hematológusával, ami azért van neki, mert régebben sok baja volt a vérével, hajtotta őt, amit nem szeretett. Egy darabig még tagad, aztán bevallja, hogy éjszaka kilopózott a hálószobából, lement a parkoló melletti bozótosba, és lecserélte a vérét egy arra járóéval, mert kényszere van neki, ő a kazah vámpír, ezúton is elnézést kér a csapatától, akik nem tudtak semmit.

Az ezért kapott pénzből aztán szomorúan éldegél Monte Carlóban.