Tarantino újra száguld

Egy ilyen lökött kultuszfilmest, mint Tarantino, nem lehet másokhoz hasonlítani, csak önmagához. Ha a politika nem járatta volna le a kifejezést, azt lehetne rá mondani, hogy megosztó személyiség: sokan istenítik, de sokan szapulják is, legtöbben persze olyanok, akik úgy lopnak tőle, mint egy alapítványi főpénztáros az adománybüdzséből. Váltakozó színvonalú villanásokból és veretes mozikból álló életműve olyan népszerű, hogy Tarantino már saját magától is lopni kényszerül, ami érthető, hiszen ebben a műfajban aligha akad nála jobb vagy megbízhatóbb forrás.

A mostani Grindhouse-projektnek már a szerkezete is sajátos; gyakorlatilag két külön filmből áll: a fenegyerek kolléga (Robert Rodriguez) által készített Terrorbolygó című zombimoziból, meg a Quentin által fabrikált Halálbiztosból. Amerikában a két filmet együtt vetítették, és úgy megbukott, mint egy rendőrfőkapitány, a hülye amcsi forgalmazók ugyanis arra gondoltak, hogy a hamburger is csak a kólával együtt megy. Még belegondolni is szörnyű, hogy milyen lehetett egy seggel végigülni 190 percet a Rodriguez-Tarantino koktélból. A vén Európa szerencsére észnél volt, és első menetben csak a kólát tálalta fel, vagyis: csak a Tarantino-filmet mutatta be.

- Vigyázzatok, csajok, ez már a Múzeum körűt!

Meg aztán nálunk - ellentétben az óceánon túli világgal - a grindhouse mozizás nem honosodott meg. Ezekben a - legtöbbször külvárosi - mozikban nonstop vetítették a futószalagon gyártott, alacsony költségvetésű filmeket (B-movie), amelyek főleg a szexről és az erőszakról szóltak. A műfajra persze még napjainkban is van igény, de most már nem a grindhouse-okban vetítik, hanem egyenesen videokazettákra vagy DVD-re gyártják, és „tudod, mikor kezdődik? Amikor mi akarjuk!”

Quentin Cannes-ba is elment villogni az új retrofilmjével, mert azt mondták neki, hogy Hiller is ott lesz. Vele ugyan nem találkozhatott, de Cannes egyszer már bejött neki: a Ponyvaregénnyel is itt kaszálta le az először Arany Pálmát, majd következett az Arany Glóbusz, és ezután már szinte automatikusan járt az Oscar.

A Halálbiztos című produkcióban a stáb tagjai közül sokan kiemelkedő munkát végeztek. Közülük az egyik a magyar fordító volt, akit őszintén csodálok, mert az egyébként unalmas és semmitmondó dialógusokban elhangzó kifejezések közül annak idején egyet sem szótáraztam ki a Rigó utcában. Tarantino egyébként verbálisan olyan hiperrealista, mint a Hócipőben a Fenekovács a 3B-s grafitceruzájával. Nem véletlen, hogy Q. T.-nak a trágárságát utánozzák a legtöbben, hiszen valószínűleg azt a legkönnyebb.

- Jövőre már itt sem lehet rágyújtani!

Jelentős melót végzett a casting is, hiszen - ha jól számolom - kilenc darab jó seggű, jó mellű (ez utóbbiból 18 darab szükségeltetett) csajt kellett összeszedni, bár ebben talán Tarantino is segédkezett. Ilyen stratégiai mennyiségű puncit általában csak a Kovi-produkciókhoz szoktak begyűjteni.

A pornómágust nem véletlenül említettem, mert a forgatókönyv - a maga végtelenül egyszerű és követhető cselekményével - egy Kovi-produkcióra hajaz, bár az erotikus elemek kétségtelenül visszafogottabbak.

A filmben egyébként egy pszichopata kéjgyilkos ritkítja demográfiai lendülettel a gyengébb nemet egyesével, de néha angróban is, a végén viszont három szüfrazsett fordít egy kicsit a cselekményen. A nyilvánvaló lelki defekttel küszködő sorozatgyilkost egy régi motoros, Kurt Russel alakítja, meglepően jól és meggyőzően. Olyan jól, hogy a cinikus filmkritikusok legfeljebb a keresztnevével tudnak poénkodni.

A pszichopatán meg a lányokon kívül még két szerep van a filmben: az egyik egy titokzatos seriff, akivel a rendező láthatóan nem tud mit kezdeni, valamint egy út menti bisztró csaposa, ami annyira igénytelen szerep, hogy azt Tarantino magára osztotta.

Az old timer-rajongók nyilván többször is jegyet vesznek majd a multiplexbe, hiszen a filmvásznon megjelennek Detroit egykori legendái: egy 71-es Chevy Nova, egy tökös Mustang, sőt még egy Dodge Challenger is.

- A legjobb epizódalakításra hajtok!

Tarantino tanár úr amúgy tényleg profi! Ismét elmagyarázza a leendő, meg már praktizáló filmes nebulóknak, hogy a mozi nem a hollywoodi műtermekben vagy a gondosan kiválasztott helyszíneken készül, hanem a vágóasztalon. Csak ott lehet egy unalmas filmből akciófilmet, pergő cselekményt imitálni. Pudovkin sem csinálta volna jobban. Nyilván Tarantino is felismerte, hogy a vágási bravúrok ellenére a filmje egy kicsit unalmas, ezért a mozi végén megjutalmazza a nézőt egy emlékezetes autós üldözési jelenettel. Ilyet persze már sokat láttunk, de ilyet még nem.

Sajátosan kezeli a katarzist is: a három csaj egyszerűen szétveri Russel pofáját, széttapossa a gigáját, miközben a rendező diszkréten beúsztatja a The End feliratot.

Profi.