33

Egy volt főszerkesztő sohase szerepeljen újságja címlapján, legfeljebb majd csak akkor. Most mégis rákényszerülök, mert a méltó búcsú lehetőségét is elvették tőlem, hisz az év végén simán nyugdíjba küldhettek volna, de azt akarták, kivert kutyaként kotródjak el, outplacement program keretében plusz félhavi fizetés, miközben egy új emberük három hónap után nyolcmillióval húzott el nemrég.

Hát nem, van kitől búcsúznom, Öntől, aki 33 évig hallgatott. S vinnem is van mit, nem kell ahhoz belopóznom, mint a Falconieri-palotában megszállt Pecci bíborosnak, akit közben megválasztottak XIII. Leóvá, s a pápák önként vállalt fogsága miatt az éj leple alatt kellett kisurrannia a Vatikánból, hogy összecsomagolja a cuccát a mai Római Magyar Akadémián.

Hogy mit viszek magammal? Majort, amint összecsapja a bokáját egy rövidnadrágos fiúnak a Jellemszínész keserveiért, Martont és Kaposyt, amint két borítékban is rám lelnek, a csokornyakkendős Szilágyit, amint esernyővel ver egy dilettáns szerzőt a lépcsőfordulóban. Ferdinándy Frey Emil zeneszerzőt, aki elénekelte szobánkban a teljes Békaoperát, Dóka Emánuelt, akit bármilyen állathangra be lehetett hívni. Bán Zoli bácsi kis kockáit Marton sorrendjéhez, s amikor kiment vécére, az aradi 13-ak nevét írtam rájuk, a Pagodában smúzoló Kálmán Gyurit, a reggelihez Wagnert fejtő Kroó Györgyöt, Lehel György szemrehányó tekintetét, amikor egy szimfóniájára ráhúztuk a klotyót. Bástit, amint két kiló banánnal siet a Rendőrkabaréból a halálba, Bárdyt, aki az agysebészeten diktál, azt hittem végrendeletet, de csak a tilos parkolás elengedését idős anyjára tekintettel. Hofi mentéjét a Horthy-újratemetéskor, Ruttkai pillantását, amikor azt kértem tőle, hogy gyorsabban, a nedves papírt, amikor nagybeteg fiam jajai ütemére sort sor alá araszol az Erika, Csákányi lapos whiskys-üvegét, amelyről csak évek múlva tudtam meg, hogy Salvus. Gábor Lacit, aki mindig tartotta értünk a hátát, az átkos portását, aki október 23-án a belépőmet kérte. Hát nem ismer meg? Ma nem! S az új világ őrét, aki csillogó szemmel közölte, hogy tekintettel begipszelt lábamra, vendégként beállhatok az udvarra a rakodás idejére. Bonczot, aki egyszer egy fél órára helyettesített, s amikor kérdezték, hol vagyok, azt felelte, elmentem mondanivalóért. A párttitkárnő hüledezését arra, hogy szabadítsuk ki a rács mögül Alvarez Pistike fejét. A műsoruk előtt a Fészekben szombatonként kvaterkázó 168 Óra-stábot, Szilágyi Jancsi sztorijait az újságért, Dönizt s Terényinét, a két rettenthetetlen könyvárust, a két Bandit, Galambossyt és Kerekest, akik utólag zseniálissá tették a nagy improvizatőröket, a végtelenített Bandót, míg kollégái közben rázzák az öklüket. Hárs elvtársat, aki akkor is átvette, ha a feje bánta, a megtört Sebestyén Jánost, Zsoldos Mari és Hábetler Helga mosolyát, a szép Csók Julit a színészegyeztetőből, Zsoldos Imrét, akivel egy kocsival ültem volna aznap, amikor. A váci hőgutát, miközben Markos és Nádas nyomja a Hugyos Józsit. A tatabányai Kuratóriumot, ahol Déri csak hallgat mellettük, miként a hajlekötős Boncz, akinek a hangját ellopta Markos, s nem tudott megszólalni Notre-Dame-i teremőrként. Amikor Koltait visszaküldtük a taps után, s megszületett Illetékes elvtárs, amikor miatta raportra hívattak Lakatos Ernőhöz, Fábry első dumáit, Markos, amint kinéz, most figyelj, pedig fogalma sem volt róla, mit fog tőle Nádas kérdezni. Amikor Bajor az első Ede bácsit nyomta egy buszban, amikor Bagi Ivánt beírattam egy újpesti gimnáziumba, Kállait s Táborit, Gálvölgyi Béláját, az ősanyukát Kernnel, a kazettán jött Taxit. Verebest, aki Stadinger elvtársat kérleli, hogy ne hagyjon itt bennünket, amint Déri Jancsi a Polgár-csitriket faggatja, Dinnyés eldalolja Erdélyt, Lehr Feri pedig a titkár szeme alá nyom bélyeget. Martont, amint nem érti, miért hűlt ki Leonyid halálakor a forró drót. A László kórház hűvösét, ahová elvittem az MDF-kormány négyszázezres végkielégítését, Csúcs László megrökönyödött arcát, amikor az üzemi leveshez sóval kínáltam, s amivel most behintik a helyemet.