Vajay Szabolcs

Faludy György
2007. 05. 23. · Hócipő 2007/11

Szabolcs - Vajay Károly szabolcsi főispán fia - szülei Zilahy Lajos jó barátai voltak, mint én magam is. 1943-ban került Svájcba, mert édesapja nem kívánta, hogy a német nácik oldalán harcoljon. 14 esztendővel később, ’57 januárjának elején ismerkedtünk öszsze Párizsban. Arról volt szó, hogy a dél-amerikai szociáldemokrata szakszervezetek meghívására körbeutazom Dél-Amerikát, és ott egyetemeken és nagygyűléseken előadást tartok a magyar forradalomról, melyről az ottaniaknak fogalmuk sem volt. Miután spanyolul nem tudok, tolmácsra volt szükségem. A Peróon által Buenos Airesből kiűzött professzort, Vajay Szabolcsot választották, aki a hosszú és kalandos úton nem tolmácsom, hanem jó barátom lett.

Nemcsak Párizsban láttam sokszor, meg 1989 után többször itt, Budapesten, hanem véle és Esvay Palival jártuk meg régebben a Dordogne-t, Stockholmot a PEN-konferencián. Nemrég érkezett egy levele, melyben tudósított, hogy rájött: kiadója sem másnak, sem nékem nem küldött tiszteletpéldányt, úgyhogy végre mellékelte az egyik könyvét, nagy köszönettel. A könyvben arról van szó, hogy végül meg kéne tisztítani történelmünket a ráragadt legendáktól. „Honfoglalás”, ilyesmi ismeretlen fogalom volt a múltban. A néptörzsek vándoroltak és maradtak, vagy tovább vándoroltak, mint a vandálok észak-keletről Spanyolországba, majd Marokkóba és Algériába, vagy a normannok Normandiából Angliába, és így tovább. A magyarok állítólag már szállingtak a Kárpátokon át száz esztendeje, és úgynevezett „honfoglalási dátum” sohasem volt, még ha egyesek 896-tal vagy 889-cel jöttek is elő a múlt században. Ezt már ismertem, viszont Szabolcs történelmi kutatásaiból tudtam csak meg, hogy a tizedik századi, kóborló és rabló magyarok nemcsak azért járták be a Bizánci Birodalom és a Nyugat jelentős részét, hogy lovat és marhát raboljanak, hanem azért is, mert európai, keresztény szövetségeseik biztatták és részben fizették is őket, hogy keresztény ellenfeleiket támadják meg és raboljanak országaikban.

Ugyanekkor a másik rablóbandával, a normannokkal egyezséget kötöttek, hogy Európa melyik részét melyikük rabolja ki. (Így például Dél-Itália a normannoknak, Észak-Itália a magyaroknak jutott kirablás céljából.) Szent Lászlóról is tőle tudtam meg, hogy semmi szent emberhez illőt el nem követett, viszont a pápa, aki rendkívül rossz viszonyt folytatott Barbarossa Frigyes császárral mindaddig, míg 1190. június 10-én a Kálikándosz vizébe fulladt, magyar barátokat akart ellene, és ezért szólította fel III. Béla királyt: jelöljön ki Szt. István király mellett még egy uralkodót, akit szentté lehet avatni. Béla, aki azelőtt való évben látta kellemetlen vendégül Barbarossát Esztergom-Istergomban, amikor seregével - nagyrészt rablókkal - a Szentföld felé vonult, gúnyos, de korántsem boldogtalan mosollyal helyeselt.

Mindezt persze - mármint a történelem kezelését még az úgynevezett legjobbak részéről - nehezen tudom megérteni. Ha itt valaki tudós társaságban elmondja, hogy Deák Ferenc 1848. március 19-én levelet írt Zalába (a levél megvan) sógorának, Osterhuber Lajosnak, melyben azt mondja, hogy „az első rémületben átment a jobbágyság eltörlése, de mihelyt lehet, visszacsináljuk”, vagy arról beszél, hogy ugyanakkor Kossuth Lajos Horvátországban eltöröltette a horvát nyelv használatát, és Jellasics szeptemberben ezért támadta meg Magyarországot - nos, akkor alighanem rögtön távozásra szólítják fel az illetőt. Vagy arról beszél, hogy a román nyelv minden kétséget kizáróan a latinból (és nem az albánból) származik, úgy rögtön kitessékelik.

Nehezen tudom megérteni, hogy bármely nyugati államban tárgyi ismerettel beszélnek, nem nacionalista őrjöngéssel, tények hamisításával és hazug legendák keltésével. Ez a szép Szabolcs könyveiben. Találkozásunkat, dél-amerikai utazásunkat és minden egyebet különben részletesen megírtam a Pokolbeli napjaim után-ban.

2006, Csillaghegy