Eric VII.

Szórakozásunkról Jane és fiatal barátnője, Brenda gondoskodtak. Kocsijukon elvittek bennünket Cornwall északi partjára, ahol, a délivel ellentétben, homokos, nagy és üres strandok fölött zúgott a szél. Elmentünk egy tanyára Plymouth közelében, ahol dél-amerikai majmokat próbáltak betanítani, nem nagy sikerrel, civilizáltabb viselkedésre. Az elegáns szalonban az emeleten a hímek ölünkbe ültek, és simogattatták magukat, de a nőstényeket dühödten kergették el közelünkből. Jártunk Land’s Enden, ahol Cornwall egyre keskenyebben nyúlt bele az Atlanti-óceánba, míg az ember azt érezte, hogy a talpával ködben áll a roppant óceán felett. Jane többször elhívott motorcsónakon halászni. Ezt helyi szokásnak, sőt kényszernek nevezhettem. Egyetlen módja annak, hogy Fowey szegény lakosai nagy mennyiségű ingyenhúst szerezhessenek. Ugyanakkor, azt hiszem, a makréla az egyetlen hal, melyet meg tud unni az ember.

Hetenként kétszer este nálunk gyűlt össze a társaság: Jane, Brenda és férje, meg a vámhivatal vezetője, egy rendkívül mulatságos férfi, aki zsebéből húzta ki a cigarettát, nehogy észrevegyük, hogy francia csempészárut szív; és a fiatal zenész, Sullyék harmadik házának lakója, aki Fowey liberális képviselője akart lenni (és hamarosan az is lett). A vendégek rendszerint fél tizenkettő táján távoztak, amikor Jane kezdett „feldőlni”. Fejére dobtuk a terítőt, mi pedig lementünk a kikötőbe. Nem találkoztunk soha senkivel. Leültünk átellenben a város egyetlen égő lámpájával a víz mellé, és néztük a túlpart fekete csíkját, meg az alvó hattyúkat.

Csak néhány hét alatt jöttem rá, hogy Brenda a legérdekesebb jelenség Foweyban. Huszonnyolc esztendős lehetett, nem klasszikusan, hanem megmagyarázhatatlanul szép. Fiatal férje volt és két gyönyörű kislánya. Mindketten iparművészek voltak. Igen jól éltek abból, hogy lerobbant házat vásároltak, rendbe hozták, drágán eladták, és újabb, olcsó házba költöztek. Brendát műveltnek, mulatságosnak és erős jelleműnek ismertem, és éppen ezért nem értettem a bűnözők és bűntények iránti rendkívüli érdeklődését. Mikor Plymouthban egy Raszkolnyikovhoz hasonlítható egyetemi hallgató betört egy villába, és a felriasztott kapust megölte, Brenda napokig beszélt róla rokonszenvvel, leutazott Plymouthba érdeklődni felőle, és pénzt küldött néki ügyvédre, hogy jobb embert választhasson a hivatalból kijelöltnél.

Bristolban előző nap rablók teherautójuk farával a nagy ékszerbolt ajtaja elé álltak, kirabolták az üzletet és elhajtottak. Brenda éppen róluk olvasott az újságban, mikor kertjükben rátaláltunk.

- Ügyes fiúk - mondta. - Remélem, nem fogják el őket.
- Éppen ezért jöttünk hozzád - jegyezte meg Eric. - Olyan derék, olyan kitűnő nő vagy. És a zsiványokkal fújsz egy követ.
- Nem tudod, hogy ez nálam családi tradíció.
- A zsiványok pártolása?
- Az bizony. Bent az ebédlőben, az ajtó mellett lóg egy XVII. századi rajz másolata. Fergusont ábrázolja, a zsebmetszőt és zsiványt. Kétkerekű kordélyon áll, és éppen akasztani viszik. Megnézhetitek, milyen szép ember volt. Előtte a kordélyon tizenéves fia. Nem tudni, azért-e, hogy apja hősies halálát végignézze, vagy azért, hogy tanuljon belőle. Ez 1660-ban történt, amikor II. Károly királyunk száműzetésből hazatért, és mindenkinek kegyelmet adott, politikainak meg köztörvényesnek, csak Fergusonnak nem. Ennek a Fergusonnak vagyok én egyenes leszármazottja. A zsebmetszés tradícióját nemcsak a képen látható fia, Maggy Ferguson folytatta, hanem unokái és dédunokái is. Kettőt felakasztottak, egyet elszállítottak Amerikába, kettő megúszta. 1790 táján a család vidékre költözött Londonból, és tisztesebb mesterség után nézett, de titkon a régi örökséget is folytatták valamilyen módon. Így például ükapám, Leverett Ferguson kocsmáros erényes és templomjáró férfiú volt, aki szeszes italhoz nem nyúlt, legfeljebb felszolgálta. Remekül tudott rajzolni. Saját mulatságára öt darab tízfontos bankót rajzolt, de fiókjában tartotta, és nem kívánta felhasználni. Barátainak viszont megmutatta. Az egyik feljelentette. Házkutatást tartottak, és a bíróság Southamptonban halálra ítélte. Nagy szerencse érte. A fiatal Viktória királynő egy hadihajó avatására Southamptonba érkezett akasztása napján, és megkegyelmezett néki.

- Mindezeket a részleteket régi újságokból kerestem elő vidéki könyvtárakban. A Fergusonok működése iránt nagy a szerényebb szellemű közönség érdeklődése, úgyhogy sok mindent találtam. A legérdekesebb, hogy őseim közül a legtöbben nem határozták el, hogy zsebmetszők vagy orgazdák lesznek, hanem valamilyen ellenállhatatlan belső kényszer vitte rá őket, hiába tiltakoztak ellene. Furcsa, hogy egyedül apám életútját nem látom tisztán. Számtalanszor panaszkodott, hogy álmában csészéket és festett tányérokat szokott lopni előkelő cégektől, mint például a Sévres-i Porcelánművek, és álmában mindig letartóztatták. Ám valódi letartóztatásáról nem tudok, miközben üvegszekrényünkben halomszám álltak a szebbnél szebb porcelán kávéscsészék. Eddig tizenegy barátomnak mondtam el, hogyan öröklődött bennem az ősi tradíció. Valamennyien megfogadták, hogy a következő húsz esztendőre nem mondják el senkinek. Fogadjátok meg ti ketten is.

Ezzel diadalmasan reánk mosolygott.

- Egy-két héttel húsvét meg karácsony előtt érthetetlen idegesség és nyugtalanság fog el. Nem találom meg a kapukulcsot a táskámban. Főzésnél agyonsózom a levest. Órákig nem tudok elaludni, és kiosonok a hálószobából olvasni a szomszéd szobába, hogy férjem álmát ne zavarjam. Két-három napig próbálom legyűrni ezt az érzést, bár tudom, mi az egyetlen ellenszere. Aztán felutazom Londonba, és már a vonaton sokkal jobban érzem magam. Nagynénémhez megyek, egy hétre.

Mikor egy másodpercre elhallgatott, Eric megkérdezte:

- Miért éppen húsz esztendeig kell hallgatnunk arról, amit most elmondasz?
- Mert még tíz évig tudom csinálni, és egy másik tíz év, míg a bűntény elévül - nevetett Brenda. - Hat napon keresztül, reggeli és esti csúcsforgalom idején felszállok különböző földalatti vonalakra. Nem is tudjátok, milyen könnyű. - Az ajtóhoz közeli, összezsúfolt férfiak közé kell állni. Lehetőleg egy fiatalnak háttal. Hozzádörzsölődni, és lassan szembefordulni vele. Két mellemet nekiereszteni, mint a fúrógépet. Rámosolyogni. Meleg leheletemet nyakába fújom. Hasam legaljával megsimogatom. Érzem prémemmel, hogy feláll a farka. Vagy felugrik, ha harmincnál fiatalabb. Azt hiszi, megkedveltem. Ilyenkor könnyű csuklójáról a karóráját lekapcsolni.

- Ezután mit csinálsz?
- Elfordulok tőle, hadd higgye, hogy a leszállóknak akarok helyet adni a következő állomáson. De én is leszállok. Olykor búcsút intek néki. Volt egy, aki akkor vette észre, hogy lekapcsoltam az óráját. De a vonat már vitte tovább.
- Csak karórákat kapcsoltál le?
- Dehogy. Akadt ezüst, meg arany cigarettatárca, meg zsebóra.
- Sosem értek tetten?
- Csak egyszer. Ezüst cigarettatárcát húztam ki egy jampec belső zsebéből, mikor megfogta a csuklómat. Nagy rémület tükröződhetett a szememből. Tudjátok, mit csinált? Megcsókolta csuklómat, és én elengedtem a tárcát.
- Mennyit keresel ilyen alkalmakkor?
- Öt-hat nap alatt legalább százhúsz fontot, de többnyire a dupláját vagy háromszorosát.
- És mit csinálsz a pénzzel? Karácsonyi ajándékot vásárolsz a férjednek és a gyerekeknek?
- Isten ments! Oxfordba küldöm, jótékony célra, az utolsó pennyig.

2006, Csillaghegy
(A Pokol tornácán című kötetből)