Amióta könyvet írok a Magyar Álomról, kénytelen vagyok mindenféle politikai tévéműsort megnézni, rádióműsort meghallgatni és újságot elolvasni, mert a Magyar Álom (aminek egyébként nem ez lesz a címe, hanem az, hogy Kurva Ország, ám ez tulajdonképpen ugyanaz, mi már csak ilyeneket álmodunk, ha álmodunk egyáltalán, és nem forgolódunk hajnalig, amikor a másnapos pék vidáman ordítja el magát ablakunk alatt, hogy „jó reggelt!”, mi pedig elájulunk végre - álomtalanul) a magyarok politikájáról fog szólni, felölelve a 2006-os év végét és a 2007-es elejét, ilyeténképpen tehát tájékozódnom kell.
A helyzet annyiban változott általános újságírói tevékenységemhez képest, hogy akkoriban kipécéztem valami orbitális baromságot, és annak utánaolvastam, -néztem, -hallgattam, tehát szelektáltam és szűrtem az információkat, most azonban megpróbálok úgy tenni, mintha felölelhetném a spektrumot (Lőrincze Lajostól ezúton is elnézést kérek), pedig nem ölelem, csak kapom az információt, hogy már az orromban is magyar politika gyűlik, akár a gitt.
Úgy érzem magam, mintha egy kétszáz kilós elmebeteg rokonnal kellene osztozkodnom a hálószobán, betelepszik az agyamba a rengeteg hülyeség, a leglehetetlenebb időpontokban artikulálatlan káromkodásban török ki, tetézem és fokozom, a legkisebb politikai gesztusban is meglátom a baromállatot, legyen szó akár az SZDSZ elnökválasztásáról vagy a nem antiszemita Fideszről, azonnal robbanok, és legszívesebben elmennék valahová, ahol nem élnek politikusok.
Ilyen hely nincs.
Régebben elitista vadállat voltam, aki szerette volna némi tájékozottsághoz és minimális észhez kötni a politikai akaratnyilvánítást, de ezekben a napokban rájöttem, hogy pontosan az ellenkezője lenne helyes: rábízni ezt az egész fostalicskát azokra, akik egyébként is többen vannak, hétről hétre behozzák az élmezőnybe a Barátok közt című sorozatot vagy a Győzike-show-t, és nem foglalkozni politikával, de nem csak úgy unalomból és undorból, hanem törvénnyel szabályozva: aki érettségizett, az nem szavazhat, elveszti a jogát a választásra és a választhatóságra.
Így legalább adekvátak lennének a pártüzenetek, helyükre kerülnének az ígéretek és magyarázkodások, nem akadnánk fenn olyan átlátszó és provokatív ötleteken, mint a nemezsapkás sámántámogatás István királynak, nem lepődnénk meg, hogy aki igazi magyar, az árpádsávval köszönti Petőfi Sándort a márciusi ünnepen, és bölcs mosollyal vennénk tudomásul, ha egy iratszekrényt választana meg a tömeg miniszterelnöknek.
Azt természetesen nem állítom, hogy a Hír TV-t is nézem, vagy hogy az Echo TV-ből próbálnék tájékozódni, de az ATV teljes műsorstruktúráját ismerem már, valamint rendszeresen átlapozom a Magyar Nemzetet (és alig
várom, hogy eljussak Pilhál Györgyhöz, aki tényleg magával ragadó egyéniség, valamint élő példa arra, hogy a helyes politikai hozzáállás kiváltja az íráskészséget), nem beszélve a Demokratáról, hogy minden alkalommal megnyugodjak: nem fogyott el az a borzalmas szellemi fölény, amivel a rendszerváltáskor rendelkezett a liberális oldal a népben és nemzetben nem gondolkodó ellenfelével szemben.
Sokoldalú vagyok és telített.
Ha önök ennyi politikát vennének magukhoz, akkor mérgezéses tüneteket produkálnának, de én némileg fel voltam vértezve, mert sokáig Debreczeni József könyveit tartottam a párnám alatt, akárcsak a hegyi arzénevők, akik a halálos adag többszörösét képesek elfogyasztani különösebb rángások nélkül, mivel folyamatosan edzik magukat.
Arra azért kíváncsi vagyok, Kálmán Olga meddig bírja még cérnával, mert mostanában már fel-felcsattan, amikor valami termetes hazugsággal találja szembe magát. Eleinte csak a szemei kerekedtek el, de az utóbbi hónapokban már „ezt komolyan mondja?!” kiáltással reagál, és látszik rajta, hogy hamarosan eljut a pofonig, esetleg elküldi interjúalanyát a sörétes algatelepre, amennyiben hazudozik.
Nekem ez nagyon tetszene, de kétségeim vannak az ATV tulajdonosainak lazaságáról, mint ahogy annak is híre menne, ha itt bántanák a hazudozókat, amikor máshol olyan kedélyesen elvannak velük a riporterek.
Azt egyébként sohasem fogom megérteni, hogy a politikai alvilág (vö.: Magyar Álom) verbális verőembereit minek turnéztatják a médiákban, népszerűséget és figyelmet biztosítva ezzel nekik, pedig erre nemrégiben külön műsort rendszeresített az RTL Klub, Benne leszek a TV-ben címmel, és ott lehetőséget kapott sok kulturális forradalmár, direkt azzal a céllal, hogy röhögjenek rajtuk.
Összemosni a belezett tehénnel vonuló kerti hülyét a politikával, nos, nem túl szerencsés gyakorlat, hacsak nem a bevezetőben felvázolt javaslatomat készül megvalósítani a Magyar Álom ötödik hadoszlopa, a televízió.