Ül otthon a kallódó tinédzser

Para-Kovács Imre

2005. 06. 08. · Hócipő 2005/12

A tvV-pásztor tereli a nyájat - írta egykoron a népszerű énekes, egy népszerű számában, és egészen pontosan kifejezte vele a vallási műsorok lényegét, mikor is valamelyik vallási csoport, tömörülés, világegyház vagy szekta a televízió képernyőjét próbálja felhasználni hordozóként az Üzenet eljuttatásához.

A módszer népszerű és logikus, elvégre isten sem ugrál elő minduntalan a csipkebokorból, sokkal inkább használ közvetítőket a beavatkozáshoz, mint azt az idevonatkozó irodalomból tudhatjuk. Ez esetben pedig semmilyen problémát nem okozhat, hogy beiktatunk még egy elidegenítő elemet a hívő és az Ige közé, ezáltal semmit sem fog veszteni jelentőségéből, aktualitásából, sőt még az is előfordulhat, hogy újabb, eddig csak televíziónézéssel foglalatoskodó bizonytalankodókat nyerünk meg az ügynek.

Ül otthon a kallódó tinédzser, és annyi ereje sincs a másnaposságtól, hogy átkapcsoljon, amikor kezdődik az igehirdetés (figyelem! Bár úgy hangzik, de az igehirdetés mégsem tartozik a hirdetések kategóriájába, ami képi kivitelezéséből és a ráfordított anyagiakból is egyértelműen kitűnik), ő pedig először bizalmatlanul, majd egyre fokozódó érdeklődéssel bámulja a zizegő pontokat, melyek képpé állnak össze az agyban. Mire erőt gyűjt, már lehet, hogy néhány kérdés megragad a fejében, és máris megmentettünk egy lelket, aki pedig egyetlent... de ezt már ismerjük.

A problémát azonban az jelenti, hogy a kereskedelmi és közszolgálati csatornákon általában idegen közegbe ágyazódnak be a vallási műsorok, azaz erősen roncsolja hatásukat az utánuk következő vízállásjelentés, sztárpletyka, esetleg kardozós-partraszállós alkotás, és mire lemerülhetne a tudat mélyébe az értékes információ, az agy már továbbkapcsol, és megszűnik minden varázs.

Nincs idő elmélyedni egy olyan műfajban, amely éppen az ellen dolgozik, hogy a néző megeméssze a látottakat, és ennek érdekében még a katarzis lecsöngetésére szolgáló végefőcímeket is lenyisszantja a filmek végéről, hogy ne pazarolja az értékes reklámidőt.

Nincs beágyazás, nincs feldolgozás, nincs lehetőség a hatás kifejlődésére, csak kényszeredett közszolgálati kötelezettség van, amit letud a csatorna, majd dolgozik tovább.

Két televízió van, amelyik komolyabban veszi ezt a kérdést, a szakrális, de nem egyházi Pax Televízió, illetve a Hit Gyülekezetének kezelésében munkálkodó Magyar ATV.

A Pax nagyjából leképezve a Magyarországon létező arányokat, vegyesen szolgáltat keresztyén, zsidó, buddhista, egyéb keleti vallási témájú műsorokat, az ATV pedig karizmatikus keresztyén amerikai csatornák műsorait veszi át, illetve közvetíti, majd ismétli a Vidám Vasárnap nevű, Sándor pásztor által prezentál oneman show-t, mely érdekesen ötvözi a Tévé ügyvédjét, a Fábry-show-t és a Fásy-mulatót, miközben végig stílben sikerül tartani, professzionális technikával, gyakorlott kameramozgatással és könnyű kezű szerkesztéssel nyomják le a kétórás programot, miközben néha énekelnek, ami nagy öröm azok számára, akik még sohasem látták egy színpadon Pajor Tamást (ex-Neurotic) és Friderikát (ex-Friderika).

A Pax tehát lehetőséget biztosít az elmélyülésre, felekezeti hovatartozás nélkül, míg az ATV a Hit Gyülekezetének programját tolja ránk, határozottan és kompromisszumok nélkül.

Mindkét összeállításban talál magának néznivalót az el nem kötelezett, istent esetleg nem is kereső bámuló, a szórakoztató értékről már nem is beszélve, mert a karizmatikus keresztyének meglehetősen jól bánnak az elektromos gitárral, és a számaik is nagyon pontosan ki vannak találva, mint azt már az Ámen lemezei óta tudjuk.

Van tehát lehetőségünk megnyugodni, szemlélni a világot, megtalálni a természetes természetfölöttit, várni a csodát.

Mindez azonban semmi ahhoz képest, hogy az Eurosport, a Harcosok Klubjában végre adni kezdte az Ultimate Fighting mérkőzéssorozatot!

Az Ultimate Fighting a legkeményebb küzdősport, én már a nyolcvanas évek óta figyelemmel kísérem, sajnos csak internetről letöltött, bizonytalan minőségű .avi fájlok segítségével. Az UFC, más néven ketrecharc az Egyesült Államokból indult meg igazán, olyan hősei voltak, mint Tank Abbot, a pitbull, aki egyetlen ütéssel kivégezte a Brazil Mészárost, vagy Royace Gracie, a tökéletes, aki hibátlan fojtásokkal tette harcképtelenné ellenfeleit.

A harc egy nyolcszögletű ketrecben zajlik, jelenleg háromszor ötperces menetekben, de a hősidőkben még nem voltak ilyen korlátozások, és addig gyilkolták egymást a harcosok, míg az egyik fel nem adta, vagy el nem vesztette eszméletét. A szabályok viszonylag egyszerűek: harapni nem lehet, a szemkitolás szabálytalan, kis ízületeket feszíteni nem szabad, egyébként minden mehet. A küzdelem a földön is folytatódik, bár mostanában mintha kezdene elpuhulni kicsit, mert némelyik öszszecsapáson bevezették, hogy a fekvő ember fejét rugdosni nem lehet, és ez sokat levont a harc élvezhetőségéből.

Az összecsapások rendkívül gyorsak, a két küzdő egymásnak rohan, és már spriccel is a vér a nézőkre, akik boldogan óbégatnak, miközben az jár a fejükben, hogy a parkolóban hagyott traktort vajon nem buzergálja-e valaki. Gyakori törések, eszméletvesztés, vérfürdő, egyszóval igényes, felkavaró szórakozás. Mindenkinek csak ajánlani tudom.