Szőlős

Makai József

2005. 06. 08. · Hócipő 2005/12

Forradalmi ötlettel kopogtat a politika roggyant viskójának mázolatlan ajtaján Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnökjelöltje, úgy is mint családanya, sikeres nő, és miskolci káder, a párt nyitásának és megújulásának bizonyítéka, a HVG Portré rovatának méltó szereplője.
„Én minden miniszterelnöknek adnék szőlőt Tokaj-Hegyalján, hogy tessék, művelje. És érezze át a felelősséget a tokaji bor iránt.”

Ez egyrészt már megvolt.
Csupán annyi a hiátus, hogy Boros, Horn, Medgyessy és Gyurcsány telkét még nem parcellázták ki.
Másrészt így már sokkal jobban érthető, honnan ez a nagy ragaszkodás a birtokhoz. Nem a kisgazdaság, netán a haszonszerzés volt a mozgatórugója a káeftézésnek.
Hanem a felelősség átérzése.

Ha nem a felelősség átérzése lett volna a legfontosabb, akkor nyilván nem kellett volna arra figyelni, ki kapja a legnagyobb támogatást. Akkor lehetett volna a legtöbb pénzt kapni, mert más nem számítana. Sok pénzből szinte bárki tud még többet fialtatni. Aki viszont a pénz felhalmozása helyett a felelősség átérzésére gyúr, az eleve nem akar legtöbbet kapni. Kevesebből jól gazdálkodni, ez az igazi kihívás és nemes feladat.

A felelősség átérzésével sokra megyünk. Gyakorlatias emberként mindeközben azt is vallom, nem törik le a derekunk akkor sem, ha lehajolunk a pénzért.

Ha Tokajban szőlőt kapnak, az jót tenne a borászatnak, kétségtelenül. Mi lesz azonban más ágazatokkal? Valamennyi legelőt vagy szántót mér’ ne kapnának? Tehenészettel együtt. És gyárakat? Mondjuk egy kisebb alumíniumöntödét. Vagy gyapotföldet, rabszolgákkal, hogy rálátásuk legyen a textilipar sanyarú helyzetére. A kőbányákért már volt, aki felelősséget érzett, de mi lesz a turizmussal? Éttermet is adni kellene ezért mindegyiknek. És ipari parkot, különös tekintettel a logisztikai központra. Arról nem is beszélve, hogy mindenhova matricás autópálya vezetne, ha a miniszterelnököknek jutna egy-egy sztrádaépítő cég.

De ha már a miniszterelnökök szőlőt kapnak Tokajban, mi lesz a miniszterekkel? Úgy értem: nem kerülnek túlságosan messzire egymástól? Mennyibe kerülne, ha a kormányülés után a kormányfői konvoj elindul Tokaj lankái felé a nektár csepegtetésének ügyében eljárni, vagy mert metszeni kell a tőkét, kivételesen nem adóemelésekkel. Mikor indulnak vissza?

Egyszerűbb lenne, ha minden kormánytag kapna szőlőt Tokajban. A tárca nélküliek lennének a puttony nélküli miniszterek.

Ha viszont már a miniszterek ott vannak, szükség lenne az államtitkárokra is: az egyeztetések nagy része államtitkári szinten történik. Az államtitkárok pedig a főosztályvezetőkkel szórakoznak, tőlük kérik be az anyagokat, velük számoltatják ki az előterjesztés költségvetési vonzatait, tehát a főosztályvezetőknek is dukálna egy-egy telek.

Tulajdonképpen sokkal egyszerűbb lenne az egész kormányzatot Tokajra telepíteni. Elméletileg fordítva is lehetne, pár kamionnal Budapestre lehetne szállítani Tokajt, és utána egy szebb és rendezettebb Tokaj-Hegyalját hozhatnánk létre a Népliget helyén, ám megfontolandó ellenérv, hogy az elengedhetetlen mikroklímát Szlovákiából kellene importálni, és ez politikailag kényes művelet. Ezért vinnénk Budapestet Tokajra. Csak a Demszky maradna, a metrók, a kutyák meg a kátyúk.

A kormányüléseket a miniszterelnök szőlőjében tartanák. A jelenlevők természetesen gumicsizmában jelennének meg, mert az átérzett felelősség nagyon süppedős, és ingatag talajt eredményez. Ahol a felelősség nagyon beleérezte magát a földbe, ott lábszárközépig is elsüllyedhetünk. Nem kell ezen bosszankodni, mert a felelősség - ha átérzik - hasznosabb, mint a szerves trágya.

És ha már a kormány tagjai szőlőt kaptak Tokajban, hát az ellenzéknek is adni kell valamit. A parlament ülésezhetne valamelyik présházban, feltéve, hogy addig nem privatizálják valamennyit. Bár ezt általában - mint mondják - ciklus elején szokás.

A kormányülések és a plenáris ülések egyaránt koccintással kezdődnének. A koalíciós többség elégedetten csettintene, az ellenzék fanyalogna. Amikor pedig a gyümölcs cukorfoka kivételesen magas lenne, Lendvai végre elsüthetné azt a poénját, hogy az ellenzéknek, lám, ennek ellenére savanyú a szőlő.

Mikola viszont avval vádolná a kormányt, hogy elvonja a lakosságtól a bort, holott annak fontos szerepe van az egészségmegőrzésben. Varga számon tartaná, hány hektó hiányzik a költségvetésből, Áder viszont arra hívná fel a figyelmet, hogy a magyar gazdaság dongalábakon áll.

Az új himnusz szőlőről és lágy kenyérről szólna, ami egyszer majd jut nekünk is. A szüreti bálon Orbán és Gyurcsány kapatosan egymásnak esnének, de Stumpf és Kiss szétszedné őket. A kultúr mellett, a sötétben azonban valaki megszúrná Hillert, bár Rogán tagadná, mondván, hetekkel korábban kölcsönadta bicskáját Szijjártónak, amikor az az Apró-Gyurcsány-bizottság ülése előtt megéhezve szalonnázni akart. Az Orbán-bizottság helyszíni vizsgálódásai olcsóbbak lennének.

Az újbor kóstolására a kormányfők összejönnének, és idilli békében innák a végeredményt. Aztán a tavalyiba is belekóstolnának. Meg az az előttibe is. Aztán énekelnének. Falatoznának, és innának.

A végén pedig japán turisták fényképezhetnék, ahogy több magyar miniszterelnök egy lavór fölé hajolva hánynak.