Kevesebb magyart akar a magyar kormány

Hócipő szerkesztőség
2007. 01. 31. · Hócipő 2007/03

A szenátus leszavazná
a budapesti javaslatot
Önrevíziós konferencia a közeljövőben?

A héten várhatóan a szenátus külügyi bizottsága elveti a magyarországi kormányzat titkos javaslatát.

A magyar kormány november elején igyekezett feltűnés nélkül felvenni a kapcsolatot az elnökkel, és a szocialista párt képviselőjét Bukarestbe küldte. Négy nap múlva küldött még egyet, mert az első elveszett. A harmadikat öt nap múlva küldték, mert a második küldönc megérkezett, de vele nem közölték az üzenetet, és így nem tudott mit mondani.

A magyar miniszterelnök az októberi zavargások óta úgy látja, hogy többé nem lesz képes uralni a helyzetet, és pozíciója akár még a tavasz beállta előtt végzetesen megrendülhet. Hatalma megtartása érdekében bel- és külpolitikai cselekhez folyamodna. Belpolitikailag legfontosabb döntése, hogy a már meglévő konzervatív pártja mellé alapít még egyet. Érdekes módon a külpolitikai kezdeményezéséhez is a budapesti politikából merít ötletet: ellenzéke a határon túli magyarok szavazataival akart legalább húsz évig kormányon maradni. A magyar miniszterelnök most ezt a mintát követve akarja csökkenteni a magyarok számát.

Ezért a budapesti kormány felajánlotta Romániának a jelenlegi Magyarország keleti határrészének többségét. Javaslatuk szerint az átadott területeket egy önálló - debreceni székhelyű - megyeként lehetne Romániába integrálni. Budapest legalább egymillió, ellenzékre szavazó magyart szeretne átadni Romániának. „És nekünk még így is maradna majdnem kilencmillió magyar, ami szerintünk pont elég”, mondta a magyar kormány megbízottja.

A budapesti elképzelés szerint a terület átadását hivatalosan nem jelentenék be, hanem Románia uniós tagságát kihasználva fokozatosan hajtanák végre. Az okmánycserék alkalmával a magyarok román dokumentumokat kapnának kézhez, és ezt talán csak kevesen vennék észre.

Az elnök továbbította a magyar javaslatot a szenátusnak, ám ott nincs meg

a támogatás. A magyar tervet túl kockázatosnak tartják, mert a városokkal együtt a költségvetési hiány arányos része is megérkezne. Sőt a polgármesterekről és legalább két miniszterről is lemondana Budapest.

A magyar javaslatnak egyedül a Nagy-Románia Párt örült, és frakciója máris kész felvenni a Még-Nagyobb-Románia Párt elnevezést.

Hírszerzési források azt állítják, hogy Budapest a pozsonyi kormánnyal is felvette a kapcsolatot: tőlük rendőröket kérne kölcsön. A lehetőség az összeomlás szélére sodorta a szlovák rendőrséget, mert sok szlovák rendőr fizetne is, hogy végre magyarokat verhessen, Budapesten.

Úgy tudjuk, ha Bukarest nem fogadja el a felajánlást, a magyar kormány kész ismét nemzetközi konferenciát összehívni a Párizs melletti kastélyban. Úgy tudjuk, ezen egy kitöltött önrevíziós adatlapot nyújtana át a nagyhatalmaknak: a feleslegesként megjelölt területekről Budapest azonnali hatállyal lemondana.

Forrásaink megesküdtek. Szép szertartás volt.

A lakodalomban azt is elmondták, hogy ez mind igaz, szerintük. És legalább három gazdag ember is valahogy benne van a buliban.

Lapzártánkig a magyar kormányt nem akartuk elérni.

Iosif Machaiescu írása