Vihar után
Andrassew Iván
2006. 12. 20. · Hócipő 2006/26
Legyünk őszinték: sose legyünk őszinték! Soha, sehol, semmiképpen, de még a legszűkebb baráti körben sem. Sőt, azok, akik hajlamosak magukban beszélni, még a lakás legkisebb helyiségében is fogják be a szájukat legmagányosabb tevékenységeik közepette. Azok meg, akik néha álmukban fecsegnek, ragasszák le a szájukat éjszakára. Megéri, mert minden, ami szó, napvilágra juthat, bárhonnan, bármikor. Ez a beszéd természete. Itt legalábbis. Ez az esztendő egyik legfontosabb morális tanulsága. Maga a szó persze eszembe se jutna, mert az is hülye, aki itt az utóbbi tizenhat évben erkölcsökről elmélkedik, ha maga a köztársasági elnök nem veti be a „morális válság” fogalmát. Ő, amíg a törvények legfőbb őre volt, és tanúbizonyságot tett arról, hogy a végső soron az erkölcsi rendet is kikristályosító leírt jogban milyen parádésan tud elemezni, érvelni és biztonságot nyújtani. Ám azonnal mocsárba süllyedt és hitelt vedlett, amikor nem vette észre, hogy egy kitűnően szervezett demokráciacsíny legfőbb morális segítőjévé vált abban a pillanatban, amikor tőle szokatlanul gyors reagálással a nem létező erkölcsre hivatkozott, ott, ahol annak nyomát nem lelni emberemlékezet óta. Ha persze elolvasta volna Gyurcsány beszédét rendesen, és egy rövid, alkotmánybírósan összeszedett ismertetőben közli, hogy mit is ért morál alatt, akkor - mire a végére ért volna - ki se meri mondani a szót, hiszen ráébred, hogy hányszor felejtett el moralizálni országlásának kezdete óta. Ugye, legelőször mindjárt akkor, amikor megválasztották.Morális válság persze van, és a hazugságoktól egyáltalán nem függetlenül: éppen attól, hogy aki a hazugság ellen nyilatkozgat magából kifele, az is hazugsághalomra épít, és így lehetséges, hogy a hazugságspirál is szétesett, galaxis helyett ősmasszává huppant. Ha szerencsénk lesz, benövi a jó magyar muhar, ha nem, akkor majd pár ezer halottat hurcibálunk, ami csak arra lesz jó, hogy a következő ötven évben ne ötvenhat, hanem, mondjuk, 2007 legyen az önfeledt mocskolódás tárgya.
A nyomorúságos szeptemberi események persze egy dologra jók voltak: mindenki fölismerhette, hogy a történelemmel szemben ugyanolyan tehetetlenek vagyunk, mint az augusztusi tűzijáték idején a viharral. Ezután is csöndesen, sok ezer fős tömegekbe bénultan nézzük majd végig, hogyan pusztít, gyújtogat, őrjöng a csőcselék. Majd ölnek is, egy olyan végvidéken, ahol semmi nem ér már egy karcolást se, nemhogy emberáldozatot.
Persze az, hogy ne legyünk őszinték, mégsem jelenti azt, hogy hazudjunk. Na ezt kellene morálisan földolgozni.