Hogyan spóroljunk a gázon?

Litkai és Czki
2006. 12. 06. · Hócipő 2006/25
A gázáremelés sok háztartásnak okoz gondot a lakás hőmérsékletének fenntartásában, ennek megoldására kínál rovatunk ötleteket.

Először is javasoljuk, hogy akinek van erkélye, aludjon ott, mivel így a hideg lakásba bemenve azt kellemes hőmérsékletűnek fogja érezni.

Amennyiben a legkisebb nyíláson hagyjuk el a lakást, úgy a nem kívánt hőcserét is csökkenteni tudjuk. A szellőztetés mellőzésével ráadásul igazolódhat az a tézis, miszerint ahol büdös van, ott meleg is. Amennyiben van szomszédunk, és ő fűt, lakásának falát megfúrva hőszivattyúval könnyen tudjuk lakásunk hőmérsékletét emelni.

A biogázfejlesztésnek, mint megújuló energiaforrásnak, számos lehetősége van. A háztartási szemét éppúgy alkalmas rá, mint a gáztermelő ételek fogyasztása, aminek segítségével magunk is egy törpe biomassza-erőművé változunk. A komposztálást a lakásban számos helyen megoldhatjuk, a nappaliban a szőnyeg alatt, vagy a spájzban, de a fürdőkád is jó megoldásnak kínálkozik. A keletkező gázt csőrendszeren vezethetjük el, azonban ha nem ügyelünk rá, éjszaka könnyen megfulladhatunk tőle. A keletkezett metánt ezután palackba gyűjtjük, és elégetjük.



 
Amennyiben ezzel nem tudunk élni, próbáljuk meg „téli időszámításra” átállítani a gázórát. Sokan fordítják meg a mérőt, ám váratlan ellenőrzéskor gyanút kelthet, hogy csak a fal felől lehet leolvasni, tükörrel, ráadásul a múlt hónap óta gázt pumpáltunk a rendszerbe.