Ante Portas

Farkasházy Tivadar
2006. 11. 22. · Hócipő 2006/24

A nyolcvanas évek végétől sokáig egyszerű volt a dolgom, csak elolvastam valamiről Kis János véleményét, és a legtöbbször némi töprengés után a magamévá tettem. Lenyűgözött éles logikája, tárgyi tudása, kérlelhetetlen erkölcsisége, no meg a demokratikus ellenzék egyik szellemi vezetője iránti tisztelet. Egy darabig évente találkozgattunk is, ezzel nem illik előhozakodnom, csak azért említem, mert mindig nagy élmény volt hallgatni a fejtegetéseit. Egyszer kérdezte, kit tartok a legjobb magyar politikusnak, gondolkodás nélkül rávágtam, hogy Torgyánt. Mire megállt a kezében a kanál, és majdnem a pincérre öntötte a levest.
- Komolyan mondod?
- Igen.
- Mert?
- Mert a politika mára cirkusszá vált, és a porondon a Józsi a legjobb bohóc.

A humorista szólalt meg bennem természetesen, Torgyán nagyságát már akkor jóval kevesebbre értékeltem, mint az a kollégám, aki nemrég a Buzerába is beprotezsálta a Fradi és a honi agrárium nagy jótevőjét. Csak azért jutott az illető az eszembe, mert egyre inkább azt veszem észre, hogy Kis Jánossal is kezdek úgy lenni, mint a Heti Hetes azóta kivált tagjával, hogy a végén bármit mondott, már szinte automatikusan álltam az ellenkező sarokba. A tiszteletemet máig megőriztem iránta - már az SZDSZ első elnöke iránt -, de feltétel nélküli csodálatomat egyre inkább felváltotta a kételkedés.

Először akkor estem gondolkodóba, amikor kijelentette, pártelnökként nem kíván parlamenti képviselő lenni, a levelezési sakk ugyanis sosem volt a kedvencem. Akkor persze még nem tudtam, hogy Orbán Viktor lesz e téren a legnagyobb követője. Sőt, sok más téren is, már utcai értelemben.

Hogy Budapest szétverésében, a 23 elszabadult kerület túlzott önállóságában a szabaddemokratáknak mekkora része volt, már meg nem mondom, de eleinte nagyon örültek neki a szabadság jegyében.

Ahogy a médiatörvénynek is, amelyet 72%-os, akár alkotmányozási többség birtokában hoztak a 94-es választások után, ehhez már igazán nem volt köze, a szellemiségét meg nem illő az ő nyakába is varrnom, a liberális naivitás eme csimborasszóját csak azért emelem ki, mert a nem létező gittegyletek közül kisorsolt kuratóriumok tették tönkre rádiós pályámat.

A gyűlöletbeszéd büntethetőségének teljes kizárását se tudtam szigorúan elméleti kérdésként felfogni, mivel a lelátókon hetente tapasztalhattam, mennyire közel áll a szó a tetthez. Miközben tőlünk pár kilométerre, a jódli, a dirndli, a bécsi kedélyesség hazájában, ahol kedves Mozart-ruhákba öltözött fiúk és lányok árulják a koncertjegyeket a Kártner Strassén, egy angol gondolkodó hónapok óta azon töpreng cellájában, vajon jól becsülte-e meg a holokauszt áldozatai számát. Természetesen a kufsteini talpig vassal se értek egyet, de azért az auschwitzi menetrend meccseken való kiplakátozása ellen talán mégis lett volna valamilyen megoldás. Vagy amikor a Stadler-pályán egy kisebb csoport zsidózni kezdte szerénységemet, szemlátomást csak hangulati bevezetőnek szánva, mire ránéztem a mellettük álló két rendőrre, akik némi töprengés után odaszóltak nekik: - Csendesebben.

Csak azért említek ismét egy személyes élményt, mert egészen más nem elméleti síkon találkozni egy ilyen problémával. És menekülni előle. Emlékezetem szerint akkoriban azt is kifejtette, hogy a szélsőjobboldali veszély erősen el van túlozva Magyarországon, én ezt a helyében idén ősszel kissé felülvizsgálnám, annál is inkább, mert az illetők közül sokan mintha ismét egy parlamenti párt szurkolótáborának a soraiban melegednének. Ha valaki azt hinné, vitatkozom vele, téved, erre én teljesen felkészületlen vagyok, csak sorolom az érzéseimet.

Amikor Medgyessyt szólította fel lemondásra, már szinte vártam, a D-209-es ügy természetesen kiütötte nála a biztosítékot, miközben Medgyessy miatt akkor kellett volna alarmírozni - nekem is -, amikor kiváló közgazdász létére, Horn Gyula legszebb napjait idézve, még jelöltként, a Pilvaxban fűt-fát ígért mindenkinek. Legalábbis óvatosabb fogalmazásokra kényszeríteni, mert jóval nagyobb kárt okozott a jóléti rendszerváltás hirdetése, a kassza továbbdőlése, mint az ügynökügy sokadik előhúzása.

Természetes következményként fogtam fel, hogy az őszödi beszéd után Gyurcsánynak is le kell majd mondania nála, hiszen hazudott (ígért, nálam a két fogalom e szakmában szinte ugyanaz), bizonyára először a politikusok közül. Bár csak feleakkorát, mint a rosszabbul élünk, mint négy éve szlogen atyja. Aki legalább a kétszeresét ígérte a tavasszal, négy éve 30 milliós állami ingyenhitelekhez juttatva a lakásokba fektető középosztályt, az állami túlköltekezést ugyanúgy kozmetikázva, mint utódai, lásd autópályapénzek kivitele az MFB-be.

Az igazi baj ugyanis az, ha egy pénzügyminiszter (no meg a főnöke) nem tud gátat szabni egy őt hatalomra juttató frakció pénzügyi vágyainak, s nem az, ha valaki - Konrád után: talán néhány fröccs hatására - bizalmas beszélgetésnek híve, ráront a frakciójára, hogy nem lehet büntetlenül tovább osztogatni, tovább csalni a meccset. Csak hogy egy másik félreérthető kifejezéssel éljek, amiről Dávid Ibolyát kivéve remélem senki sem hiszi, hogy a mérkőzés megvásárlását jelenti.

Orbán közjogi kreációja már közölte, hogy ezzel erkölcsi válságba taszította az országot, holott éppen egy álomvilágtól, az állam mindenhatóságába vetett hittől akarta megszabadítani. Ha megteszi fél évvel előtte, most Orbánnak hívják a miniszterelnököt. Ha mindketten tartózkodtak volna a nagyotmondástól, akkor ugyanúgy Gyurcsánynak, mint most.

Az erkölcsi tisztaságcsomag folyamatos előrángatása ugyanis a világ legunalmasabb dolga, képzeljük csak el, egy egykori Kis János micsoda dörgedelmet írhatott volna Nagy Imréről, a begyűjtési miniszterről, a sztálini tisztogatások gyanús túlélőjéről, nehogy már őt nevezzék ki 56-ban miniszterelnöknek.

Vagy Winston Churchillről, akinek ezrek halála száradt a lelkén, miután kitervelője a teljes kudarccal végződő 1915-ös partraszállásnak Gallipolinál. Összpárti kormány alakul, amibe az ellenzék csak Churchill eltávolítása árán hajlandó beszállni, aki addig az admiralitás első lordja volt, azaz a haditengerészet vezetője.

Továbbá egyik felelőse az 1920-as kurd és arab lázadás leverésének a mai Irak területén. Ennek során mérgesgázokat is bevetnek, Churchill maga mondja: „Támogatom a mérgesgázok civilizálatlan törzsek ellen való bevetését.” Ezt később úgy magyarázza, hogy csak a törzsek ártalmatlanná tételére gondolt, nem gyilkosságra.

1924-ben botcsinálta pénzügyminiszterként elrendeli a font ismételt aranyalapra helyezését, ami a felértékelődéséhez s munkanélküliséghez vezet, valamint ahhoz a bányászsztrájkhoz, amely általános sztrájkká növi ki magát. Keynes szerint ez volt az elindítója a nagy gazdasági világválságnak. Később Churchill is élete legnagyobb hibájának nevezi, mint mondja: ő nem közgazdász, mindezt a Bank of England kormányzójának javaslatára tette.

A gazdasági világválság következtében kormánya 1929-ben megbukik. Az új kormány megadja India függetlenségét, amit Churchill hevesen ellenez, Gandhit csak félpucér fakírnak nevezi, akit szerinte a kezeinél és lábainál összekötözve kéne Delhi kapuinál kiteríteni, hogy az angol kormányzó egy elefánton ülve széttaposhassa.

S akkor még egy szót sem szóltam folytonos ivászatáról, mégis ő tűnt azokban a sorsdöntő londoni napokban a legjobb megoldásnak. Vagy inkább Chamberlainnel kellett volna megpróbálni Hitler ellen?

De ott van Bajcsy-Zsilinszky Endre is, aki máig nem tud elszámolni Áchim András életével, ez akar a németekkel szembefordulni?

A fene örült az 56-ban tisztogató Horn miniszterelnökségének, de mégiscsak kiengedte Némethtel a németeket és kinevezte Bokrost! A politika ugyanis nem más, mint a kompromisszumok tudománya.

Nemrég szigorúan elvi alapon a koalíció nem tudott egyetérteni az államelnök személyében, így most mindkettő boldog lehet azzal, aki szerint New York nincs az Egyesült Államokban, kékcsuhásként szirénát kért a sürgős alkotmánysértések kivizsgálására, október 22-én egy kormányt gyalázó menet élén haladt a rakparton, Kosáry Domokos mellől viszont ellógott, ünnepi beszédéből pedig véletlenül kifelejtette a változások előidézői közül a demokratikus ellenzéket. S nyomta az erkölcsi válságot Kissel együtt. Ami nem más, mint egy ügyesen felépített kampány Orbán egyetlen potenciális baloldali ellenfelének a kilövésére. Még ma se lenne jobb Sólyomnál Szili? Amiért cserébe sok mindent kérhettek volna a szociktól.

Ettől még igaz, hogy átejtették a választókat, csakhogy egy olyan páros versenyben, melyből nem volt más kiút. Vagy ha igen, tessék már egyszer végre megnevezni!

Természetesen nem akarok az erkölcsi relativizmus fertőjébe kerülni, csak rémülten látom, hogy a vég nélküli elvieskedés hová vezet. Egyik oldalon az egyszemélyes hatalomhoz, a populizmushoz, a szélsőjobb befogadásához, a másikon a liberális nemléthez, egykori híveik MSZP-be való meneküléséhez. Tudom, az egy paradoxon, hogy momentán részleges önfeladás nélkül nincs politikai jövő. Lásd a Demszky-féle teljes elkülönülési próbálkozás - órosszak, újrosszak - kudarcát. Továbbá Allon-sanfan, Taviani testvérek, Marcello Mastroianni, amikor a népnek már nem kellenek boldogítói.

Most a rendőrség és a távozni akaró pragmatista Kuncze megfenyítése van soron, hiszen Gergényi emberei közül október 23-án valóban sokan túlkapásokat követtek el. De ha csak erre irányul az össztűz, akkor elvész annak feltárása, kik álltak a zavargások mögött, ki vitte utcára a politikát, ki használta ki a fiatalok forradalmi romantikáját, ki készítette elő cikkeivel, beszédeivel az eseményeket, az egyik legnagyobb kárt okozva az újkori köztársaságnak.

Mindezek csak onnan jutottak eszembe, hogy hamarosan jöhet Kis János egyik legnagyobb csodálója, Fodor Gábor, akivel bizonyára ismét erőre kap a szigorú elvi politizálás. Amely a liberálisok parlamentből való kipenderítését, értelmiségi vitaklubbá való válását okozhatja; ne legyen igazam. Vagy ahogy a prímás egyszerűbben fogalmazta Menuhin játéka láttán: - Asztalnál meghalna!

Miközben az is igaz, hogy egyre nagyobb a teher az erkölcsi kérdések felvetőin, hiszen a demokratikus ellenzék nagyjai közül sajnos már nincs közöttünk Krassó, Petri, Solt, Eörsi, Litván. Csak más a publicisztika, s más, ha valaki folyton politikai programokat gyárt kibicként. De nem lehetne úgy, hogy ne az ÉS hasábjain legyünk biztonságban, hanem az utcán? Ferenc Jóska, Horthy és Kádár után pedig ne legyen ismét egy vezérünk?

Ha csak egyedül érzem így, akkor magánügy, ha nem, akkor vállalom, hogy néhány fundamentalista majd megint szembeköp érte. Midőn e sorokat írom, éppen Tamás Gazsi kelt bordó pulóverben, hatalmas fekete sállal, hogy az SZDSZ oszlassa fel magát Demszky és Kuncze túlkapásai miatt. Aristide Bruant hordott ilyet Párizsban a kabaré hőskorában.

TGM-et is ittam sokáig, de most csak arra gondolok, szegény Toroczkai Laci miből fogja kipengetni azt a szörnyű negyvenezret, amiért a Kossuthról áthívta a szurkolókat a Szabadság téri hosszabbításra.