Apám hitte

Beszélgetés Bozsik Péterrel

Murányi András

2005. 06. 22. · Hócipő 2005/13

A kétfogú bácsi, aki zárt szájjal köpködte a szotyit, hirtelen a pálya középére mutatott: „Tudjátok, ki az ott, he?” Hogy’ tudtuk volna. „Hát a Cucu fia!” - rikkantotta, és mi, a serdülő V. játékosai még meredtebben bámultunk a gyepre. A 80-as évek egy 22. Volán SE-Pénzügyőr meccsén vagyunk, és a „kis” Bozsik, Péter oly’ eleganciával irányít, hogy. De mit keresett ő a Pénzügyőrben? És egyáltalán: mire használta az apjától kapott íróasztalt?

Akkor ide üljön!

Köszönöm. Jé, ez itt?

Még szép! Alapmű.

Nekem is. Arra nézzek, amerre ő, vagy inkább a gépbe?

Is-is. Jesszus, micsoda hasonlóság!

Szokták mondani. Itt éppen egy tízes van köztünk.

Amúgy tetszett?

Nagyon. Főként a stílus, a megközelítési mód miatt. Nem az a hagyományos karrier-elbeszélős történet futott végig.

Fura világ volt: írók írtak könyveket.

És csak harmincnégy forintba került... A kép amúgy ’74-ben, a Práter-stadionban készült: apu akkor irányította először és utoljára szövetségi kapitányként a magyar válogatottat. Közbejött az infarktus.

Kő András: Bozsik; a történeti hűség kedvéért. Peti emlékei?

Amikor apu ’78-ban meghalt, tizenhat múltam; egy-két év még kellett volna, hogy tudatosan kérdezzem életről, futballról, üzletről, bármiről. Úgyhogy apu nekem mint szülő marad meg kirándulással, Balatonnal, ilyesmivel.

Csak megfordult a lakásban néhány futballközpontú ember!

Amennyit én abból észleltem... A kor meghatározó sportvezetője, az MLSZ elnöke, Kutas István például híres volt keménységéről, ám én ebből ’74-ben annyit érzékeltem, hogy csókolom, Pista bácsi, szevasz, kisfiam. Egyébként Kutas találta ki aput kapitánynak, s kettejük közös nevezője az volt, hogy a félprofizmusnak nincs értelme; profi szemléletre, kemény munkára van szükség.

Ismételjük meg: ’74-et írunk...

És hányszor lehetett hallani, hogy a magyar játékosok milyen technikásak, kombinatívak, de a mentalitásuk, a bújtatott állások... Hogy a kis Kocsis mekkora tehetség, ám elitta az eszét... Megjegyzem, érettségi után magam is úgy lettem pénzügyőr, hogy a szakmáról annyit tudtam: a határon nagyon megnéznek mindent.

Lehetett volna más is: akár valódi futballista.

Jól mértem föl a helyzetet, amikor maradtam a Pénzügyőrben. Tudniillik annak az akaraterőnek a töredéke sem volt meg bennem, ami az első ligához kellett volna, és ezzel a családnévvel nem lehet viccelni.

Edzőként viszont tett róla, hogy ne Cucu fiáról, hanem Bozsik Péterről beszéljenek: bajnoki bronz a Vasassal, majd első hely és Manchester United-verés a BL-ben a Zalaegerszeggel. Hogy csinálta?

Mindenekelőtt autodidakta módon. Tizenegy éve kezdtem trénerként dolgozni, természetesen a Pénzügyőrben. Néztem a ’94-es világbajnokságot, és azt láttam, hogy ha az olaszok játszanak, akkor a kamera bármelyik szegletét mutatja a pályának, öt-hat itáliai ott van. Utánanéztem, mi lehet ez, és eljutottam korszerű, tolódásos védekezésig. Nagyszerű, mondtam, ez meg is volna. De mi legyen a támadással? Szerencsére akkoriban edzette Johan Cruyff a Barcelonát, amely kilencven percből nyolcvanon át birtokolta a labdát...

Az íróasztallal mi a helyzet?

Nagyobbik fiam, a tizennyolc éves József számítógépes őrületéig funkcionált. Anno iskolakezdésre kaptam aputól, s bár becsülettel tanultam rajta, vonalaztam, és reklámtáblát is tettem ki rá: gombfocihoz ez a minimum... Fiam aztán újított: kispadokat hajtogatott, friss molinókkal vette körbe az asztalt. Amúgy sikeres edző, játékos akar lenni, és ezért mindent meg is tesz.

Ezzel a névvel...

Jelenleg Zalaegerszegen játszik, s a télen felszedett négy kiló izmot erősítéssel és táplálékkiegészítővel. Más világ ez. Amíg mi hosszú hajjal, csöves szerkóban azt mondtuk a konditerembe járókra, hogy izomagyúak, addig ma már mindent tudatosan építhet be az ember az életébe. Ilyesmit, hogy táplálékkiegészítő, annak idején nem is hallottunk... Mindenesetre József komolyan veszi magát, miközben én arra próbálom rávezetni: nem kell mindent föltenni a futballra.

Mert a miliő romlott?

Annak egy része tényleg az, de a labdarúgás még mindig a legnépszerűbb sportág, és problémája összetett. Saját magától nem áll talpra, igaz, ez a kultúrát vagy az oktatást nyilván nem érdekli akkor, amikor hasonló gondokkal küzd. Ugyanakkor a magyar futball belső megtisztulása is elengedhetetlen: esetleg ki kellene emelni az oda nem illő elemeket.

Hú, de belelendült!

Amikor a Zalaegerszeget edzettem, és a játékosok belefásultak a Majd holnap lesz pénz! című ígérgetés-sorozatba, lehetetlen helyzetbe kerültem. Csúsztunk lefelé a tabellán, s egy idő után egyik futballistámnak azt mondtam: emellett már nem megyek el, százezer forint büntetés. Mire ő apatikusan azt mondta: majd vonjátok le a tartozásból. Agyrém.

Hiányzik az edzősködés?

Ha normális közegben, értelmes vezetőségtől értelmes feladatot kapnék, akkor nem haboznék. Ú, ez most kicsit közhelyes volt...

Itthon a normális közeg és az értelmes vezetőség nem közhely, hanem vágyálom...

Mondok mást. A MOL és az OTP által támogatott Bozsik Labdarúgó Akadémiát támadták azzal, hogy a legtöbb pénz instruktorra meg oktatóra megy el. Megáll az eszem! Ez olyan, mintha azt mondanák, hogy az iskolában nincs szükség tanárokra, mert a költségvetés nagy részét az ő fizetéseikre fordítják.

Ott tartottunk, hogy hiányzik az edzősködés.

Csapatommal nyertünk már bajnokságot tizenötezer, és felülmúltuk a Manchestert harmincezer néző előtt. Elvileg azt is mondhatnám, mi kell még?

És, mi?

Normális közegben, értelmes...