Mexikó, Mexikó!
Beszélgetés Markovits Kálmánnal
Murányi András
2006. 11. 22. · Hócipő 2006/24
Amennyire gyorsan egyeztünk meg abban, hogy az uszodában - hol máshol? - találkozunk Markovits Kálmán kétszeres olimpiai bajnok (1952, 1956) vízilabdázóval, annyira lassan haladt az interjú, tudniillik nem akadt ember a létesítményben, aki menet közben ne borult volna az augusztusban hetvenötödik születésnapját ünneplő korábbi játékos, edző sportvezető nyakába. "Kálmánkám..." - tűntek föl percenként az ismerősök, hogy aztán simogassák, csókolgassák őt szépen, én meg elmehessek kávézni. Kálmán bátyánk különleges figura, és hát családtagjai sem akárkik: felesége, Balogh Márta világbajnok kézilabdázó, fiuk, Markovits László pedig, amellett, hogy már tizenhat esztendősen felnőtt bajnok lett teniszben (ez idáig: minden idők legfiatalabb felnőtt bajnoka!), jelenleg a Vasas széles körben elismert elnöke, nem utolsósorban a MOB elnökségi tagja.
Hányszor?
Heti háromszor.
Mennyit?
Húsz percet, de azt intenzíven.
Ez igen!
Szoktam mondani, hogy ha cigánygyerekek potyognak az égből, akkor is leúszom a heti adagomat. Kedd, csütörtök, szombat: ha máshol nem, az uszodában feltétlenül megtalálnak!
Előfordul azért, hogy kihagy egy-egy napot?
Hogyne. Mondjuk akkor, ha karácsony van. Ugyanakkor töredelmesen be kell vallanom, hogy csak gyorson, háton meg mellen úszom.
Akartam is kérdezni, Kálmán bátyám, hogy mi a helyzet a pillangóval...
Nincs mese, ez az úszásnem túlságosan összetett ahhoz, hogy hetvenöt évesen azzal parádézzak.
Ez nem mentség!
Persze, persze, biztos menne az is. Ha egy kicsit nekidurálnám magam...
Van, aki ilyentájt már csak otthon, a fürdőkádban csap bele a vízbe...
Tudod, mi az érdekes? Lépcsőzésnél sokkal jobban zihálok, mint tempózás közben. És még mondja valaki, hogy az úszás nem egészséges!
Mit kapott a hetvenötödik születésnapjára?
A Magyar Olimpiai Bizottságtól például egy nagyon szép herendi teáskészletet, viszont csak kétszemélyeset. Kérdeztem is Schmitt Palitól, hogy ez most hogy' van, mire az elnök visszakérdezett: miért, nem ketten vagytok Mártával?
Mi a felállás, ha Laci átjön teázni?
Akkor ő nem iszik.
Amúgy gyakran átjön, ha nem is teázni?
Laci jó gyerek, anyjával egyenesen szimbiózisban élnek. Nem csoda: Mexikóban született, akkor, amikor nekem speciel elég sok munkám volt odakint. Márta eleinte attól tartott, hogy elcserélik a kórházban a gyereket, én meg azt mondtam, hogy ha itt, megannyi fekete baba között elkallódna egy fehér, akkor azt meg is érdemeljük. Amúgy hatvannyolctól hetvenhatig dolgoztam a latin-amerikai országban, és mondhatom, az volt életem legszebb időszaka. Nem csupán szakmai szempontból, hanem az élet más szegmenseit tekintve is. Ami az előbbit illeti, a válogatottal hetvenötben megnyertük a pánamerikai bajnokságot, vagyis a térség legnagyobb versenyét, így a nagy amerikaiakat, a kubaiakat és a kanadaiakat megelőzve kijutottunk a hetvenhatos olimpiára. Egyebekben... De kell-e itt ecsetelnem az ország szépségét, az örök nyár pazarságát, a kultúra sokféleségét, az emberek odaadását, az ételek különlegességét? Mártával azóta is minden hónapban kiballagunk a Nagyvásárcsarnokba, és bevásárolunk chiliből. Nem mellesleg a legtöbb baráti szál is Mexikóhoz köt. Visszajárunk, és jönnek onnan hozzánk is.
Ennél jobban már csak Magyarországot szeretheti.
Úgy van.
Ötvenhatban megtehette volna, hogy nem tér haza.
Nálam ez érzelmi kérdés volt. És amit akkor még nem tudhattam: komoly előnyöm származott abból, hogy hazajöttem. Messzire ne menjek, hatvannyolcban, miután a magyar válogatott szövetségi kapitányaként bronzéremmel tértem haza az olimpiáról, simán kiengedtek Mexikóba, később pedig Barcelonába.
Tényleg szerethették: Mexikó, Barcelona... Utóbbi állomáshelyén mit tart a legnagyobb sikerének?
Spanyol bajnoki címek, és a BEK mellett megnyertük a BEK és a KEK győztesének kiírt európai Szuper Kupát, miként egyedülálló történet, hogy a csapatkapitányom végezhette el a kezdőrúgást egy Barcelona-Real Madrid futballrangadón: képzelje, milyen lehetett, hogy az egész csapat ott ült a Nou Camp lelátóján!
Óriási!
A tetejébe képzeld el: a csapatkapitányomat Barcelónak hívták.
Ha nem jön haza, Kálmán bátyám, színfoltok maradnak ki az életéből...
Ötvenhat után mindent el tudtam intézni. Kaptam lakást és szeretetet, enyém lett az első Wartburg... És ha már itt tartunk: mostanság gyakran megkérdezik tőlem, hogy Kálmánkám, miért nem vagy te ellenzéki? Mindenekelőtt azért nem, felelem, mert nekem akkoriban mindenem megvolt. Legutóbb, a Szabadság, szerelem című film forgatása kapcsán éppen a producerrel, Andy Vajnával beszélgettem a témáról. Azt mondtam neki, ne várd, hogy szidjam azt a rendszert. Hozzám sohasem csöngettek be.
Akadnak, akik szintén nem panaszkodhattak akkoriban, ellenben most habzik a szájuk.
Egyesek gerinctelenek és köpönyegforgatók.
Elkomorultunk...
Akkor kérdezz mást!
Azt tudom, hogy ötvenkilenc és hatvanhat között a Spartacus elnöke volt, de azt nem: miként jött össze a klubban kézilabdázó Mártával?
Egy bankett után a kor akkori felkapott mulatójában, a Pipacsban folytatódott a buli, és én felkértem táncolni őt.
Nem csak egy tánc volt...
De nem ám!
Játékostársai nem irigykedtek Mártára, hogy ő meg az elnök...?
Az egy tiszta és normális közeg volt: dehogyis! Ám okot sem adtunk rá. Mondok egy példát. A nemzetközi mérkőzések utáni bankettekről a vezetők rendre ajándékokkal távoztak, és én ezeket a szuveníreket, fényképezőgépeket és hasonlókat, mindig felajánlottam a találkozó legjobb spartacusos játékosának. Mármost ez a játékos, még ha megérdemelte volna is, soha nem Márta volt...
Itt egy kiváló vízilabdázó, ott egy remek kézilabdázó: szinte logikus, hogy Laciból teniszező lett.
Azt rögtön láttam, hogy van labdaérzéke. Ugyanakkor amondó voltam, hogy bármi legyen belőle, csak pólós vagy kézis ne, tudniillik el akartam kerülni, hogy hasonlítgassák az apjához vagy az anyjához.
De ha már labda, miért nem futball?
Mert nekem a tenisz tetszett.
Ahá!
Mindig is csodálattal figyeltem a játékot és klasszisait: Asbóth Jóskát, Körmöczy Zsuzsit vagy éppenséggel Taróczy Balázst; a Pasaréten mindhármukkal baráti viszonyba kerültem. Laci tehetségét mutatja, hogy tizenhat évesen minden idők legfiatalabb teniszezőjeként nyerte meg a magyar bajnokságot, és nem túlzok, ha azt mondom: sokkal többre vihette volna. Jellemző rá, hogy amikor abbahagyta, és megkérdeztem, miért teszi, azt válaszolta: mert kicsi a labda. Egyébként baráti társaságokban gyakran megpendítem, hogy csak teniszező ne legyen a gyerekből, mert az a szülő számára maga a pokol. Ülsz a lelátón, és azt látod, hogy milliméteren múlik az out vagy az, hogy átmegy-e a labda a hálón. Ami azt illeti, bosszankodtam is eleget, de az idegesített a legjobban, amikor Laci odavagdosta az ütőjét. Mondtam neki: attól még, hogy McEnroe is gyakran dobálja, neked ezt nem kellene csinálnod, különösen, mert ez nekem nagyon nem tetszik. Le is szokott róla.
Milyen sportvezetőnek tartja?
Mindenki dicséri, és nem csak előttem, hanem a hátam mögött is. A gyerekkorában mindent megkapó Lacikából komoly, tanult és céltudatos sportvezető vált. Amikor megválasztották, a Vasas a megszűnés határán mozgott, és meg lehet nézni a klubot most. Laci rengeteget dolgozik, ráadásul a hivatása a hobbija is. Kell ennél több?
Kell?
Hát... Időnként jó lenne, ha magától is elmondaná, mi a helyzet. Világéletében kérdezgetni kellett, teniszbeli páros partnerétől, Köves Gabitól előbb megtudtam, mi van a fiammal, mint a fiamtól... Vagy. Ha a Vasas futballcsapata a Váccal játszik Magyar Kupa-meccset, akkor nem az van, hogy Laci felhív, te, apa, ma a Váccal játszunk, hanem nekem kell rákérdezni: tényleg játszik ma a Vasas a Váccal? Azonkívül többet kéne sportolnia: az utóbbi időben nagyon elhanyagolta a mozgást. Jó, értem én, hogy vezeti a Vasast, meg tagja a MOB elnökségének, meg odafigyel kétéves fiára, az én édes unokámra, Milánra, de akkor is: sportolni mindig kell valamit.
Arra ott van az apja...
Akkor most rendszeresítsem a pillangót is?