Minek nevezzelek?

Ha Kóka miniszter férfi a talpán, a földrajzinév-adó bizottság tagjai pedig nemkülönben, akkor az M0-s hidat minden további nélkül Colbert hídra keresztelik.

Vagy Jon Stewartra, esetleg Chuck Norrisra, mert lapzártakor legalábbis ez a három amerikai úr áll a szavazólista élén.

Mint ismeretes, Kóka miniszter még július elején, erősen felfűtve a demokrácia és az internetezés adta lehetőségektől, bejelentette, hogy a gazdasági minisztérium számítógépes szavazás alapján dönt az új Duna-híd nevéről. Nem telt el három hét, és a beérkezett voksok alapján Chuck Norris, az intellektualitásáról elhíresült filmszínész vezetett Pató Pál, Zrínyi Miklós és Hofi Géza előtt, mígnem aztán egyetlen éjszaka leforgása alatt hatvanezer szavazat érkezett a Szent Korona híd elnevezésre, feltehetően egyetlen személytől, aki azonban birtokában volt annak a ma már nélkülözhetetlen tudásnak, hogy miként lehet átverni az egyébként egy helyről csak egyetlen szavazatot elfogadó rendszert.

Ekkor viszont valaki nagyon felháborodhatott, s mozgósíthatta a magyar népet, mert Zrínyi Miklós vette át a vezetést. Csakhogy a magyar nép nem számolt az internet internacionalista jellegével, s az óceánon túl élő, ám nem feltétlenül a magyar diaszpórából álló közönséggel. Bizonyos Stephan Colbert, az Egyesült Államok közkedvelt humoristája, miután megirigyelte Chuck Norris magyarországi karrierjét, arra kérte a tévénézőket, hogy szavazzanak rá, nehogy már a „seggfej Zrínyi” vigye el a pálmát. Az amerikai közönség, úgy látszik, legalább annyira szívén viseli a magyar hidak sorsát, mint a magyar, mert Colbert már ott áll a lista élén.

Csakhogy a második helyre most már egy másik amerikai humorista lépett elő, Jon Stewart, az amerikai humoristák ugyanis semmivel sem különbek a magyar kollegáiktól, simán ellopják egymás ötletét.

Most kezd csak igazán éleződni a verseny, s méltóvá válni Magyarországhoz.

Annak a vitának meg - pláne népszavazásnak - ugyanis, hogy mi legyen egy híd neve, abszolút semmi értelme. Ha egy hidat Petőfinek hívnak vagy Stan és Pannak, az ugyanaz, mintha Seggfejnek hívnák vagy egyszerűen csak Nullásnak. Amint egy híd megszületett és nevet adtak neki, eltávolodik a névadójától, senki sem gondol rá. Nincs ember, aki az Árpád hídon átsétálva Árpád fejedelemre emlékezne, milyen jó, hogy bejött a Kárpátmedencébe; sőt, ha a hortobágyi kilenclyukú hídnak valami megszorító intézkedésből kifolyólag hétfőtől csak nyolc lyuka lenne, akkor is kilenclyukúnak hívnánk, s nem éreznénk semmi ellentmondást.

Azt persze már előre írásba lehet adni, hogy ha a szavazás végén is Colbert humorista áll az élen, a névadó bizottság akkor sem róla nevezi el a hidat. A társáról, meg Chuck Norrisról mégúgy sem. Ki fogják találni, hogy a magyar jogszabályok szerint közterületet csak élő személyről lehet elnevezni, a három amerikai tehát repül, ám náluk még rosszabb fog jönni: Pató Pál. Ez a név meg komolytalan, az illető semmiféle történelmi tettet nem hajtott végre, ő csupán a magyar történelmet és lélektant reprezentálja, előrehozzák tehát Zrínyit. Történelmi személyiség, alig van róla elnevezve valami, katonai főiskola, filmszínház, csoportos kirohanás; „épp most megyek át a Zrínyin”, fogják majd mobilozni egymásnak a feltörekvő ifjú nemzedékek a híd felé tartva, közben erősödik a történelmi és nemzettudatuk.

Feltéve, ha addigra sikerül eldönteni, hogy melyik Zrínyi Miklósról van szó: a szigetvári hősről vagy a költő-hadvezérről, már ha egyáltalán tudja még ez az ország, hogy két Zrínyi Miklósa is volt.

Továbbá érv szokott még lenni a komoly név mellett, hogy a név az nemcsak közszájon forog, hanem aurája is van, hangulatot, érzelmet közvetít. Mint a BKV autóbuszai, amiket vagy két éve szép, női nevekkel láttak el, Ilona, Etelka, Irma. Kosztolányi óta tudjuk, hogy az Ilona milyen szép név, s milyen érzelmeket ébreszt.

A nagy büdös, magyar rögvalóságban aztán megérkezik a BKV Ilona nevű, menetrend szerinti autóbusza, az ember hátán izgató bizsergés fut végig, erre fel Ilona a talpától a feje búbjáig büdös és mocskos, úgy néz ki, mint egy redves kurva, ordenáré hangon kiabál és rácsapja az ajtót az ember tökére, végül mikor már a lényegre lehetne térni, füstölni kezd, és csöndesen kigyullad.

Magyarország egyetlen és már minden eresztékében rohadó népstadionját gátlás nélkül Puskás Ferencről nevezték el, az istállóra emlékeztető Honvéd-pályát Bozsikról, továbbá kérdezzék meg, mit érez Illovszky Rudolf a róla elnevezett stadionban, ha dolga akad az illemhelyen. Arról nem is szólva, hogy ha elkészül is az új Duna-híd, a Combino villamosok, metróépítések, tűzijátékok hazájában mi a garancia arra nézvést, hogy az eleje és a vége öszszeér, s egyáltalán, hogy nem hosszában fog állni a folyón.

Nyerjen csak Colbert. Egy idő után a Colbert hídról a művelt magyar nagyközönség amúgy is bizonyos Jean Baptiste Colbert-re fog asszociálni, aki XIV. Lajos pénzügyminisztere volt, s aki, amint arra e lap hasábjain Váncsa kollega már rámutatott, a siralmas költségvetést átvéve pár év alatt olyan többrendbeli reformot hajtott végre, aminek csodájára járt a közgazdászvilág, de bizony majdnem bele is pusztult a Napkirály népe; alkalmasabb névadót tehát hirtelenjében el sem tudnék képzelni.

Napkirályunk pedig, ha jól olvasom a konvergenciaprogramot, már amúgy is van.