1909-ben született Budapesten, nagyon szegény családból. Apját még gyermekkorában elvesztette, és hamar utána édesanyját is. Azontúl, ha anyja iránt érdeklődtek, azt mondta: „A kommunista párt az édesanyám."
Párizsban ismerkedtem meg vele 1939 eleje körül. Reggel 8-kor az ágyban feküdtem, és még aludtam - mint általában -, amikor rám kopogott.
Havas Bandi ugyanis napkeltekor ébredt, mert azt remélte, hogy valami jó történik a világon. Más ember álmai nem érdekelték. Mérgesen ültem fel az ágyon, és a karosszékbe intettem a kéretlen látogatót. „Ne haragudj, hogy fölkeltettelek. Roppant tisztelem a költészetedet, és most téged is tisztelni akarlak. Tudom, nem vagy kommunista. Nagy kár!” - mondta. Méregettük egymást. Látogatóm cipősdobozban süteményt hozott a hóna alatt, melyet előző nap a postán Budapestről kapott, és megkínált vele. Ügyetlenül mozgott a fotelben, előzőleg a tükörbe verte könyökét, és óriási cipőket hordott a lábán. Ha kávéházban ült, csúnyasága elriasztónak tűnt, a szomszéd asztalnál ülők elfordították széküket, hogy ne kelljen látniok. Barátai megszokták külsejét; így én is.
Hogy megnyerje barátságomat, életéről mesélt. Anyja halála után belépett az illegális kommunista pártba, ami azt jelentette, hogy a pártmegbízottal éjjel találkozott egy ligeti padon, és noha az ismerte nevét, ő nem tudta, hogy ki bíz rá nehéz feladatokat. Mégis gondolkodás nélkül engedelmeskedett néki. Egy alkalommal, a 30-as évek közepén, azt a megbízást kapta ettől a pártösszekötőtől, hogy menjen fel Bécsbe. A osztrák kommunista párt székháza, az Alserstrasse 69. előtt álljon meg, és várjon, amíg egy férfi nehéz, zárt útibőröndöt ad át néki. „A zárt bőröndöt ne nyissa ki, hanem vigye vasúton vissza Budapestre, és adja át az összekötőnek. Röpiratok vannak-e benne vagy géppuskák - azt ne kérdezze! A vámvizsgálatot a magyarok a határ és Győr közt tartják. Abban az esetben, ha bőröndjét ki akarják nyitni, ugorjon ki a robogó vonatból! „Örömmel vállaltam a feladatot - mondta nékem Havas -, és szerencsém is volt. Nem akarták bőröndömet megnézni. Hazaérkeztem, a koffert átadtam az összekötőnek, és minden rendben lett volna. A következőkben a megbízottal való beszélgetéseimben nehezményeztem, hogy Sztálin csak a szovjet politikát tartja fontosnak, de a magyar proletárok sorsa iránt nem érdeklődik. Ez lehetett nyilvánvalóan az oka, hogy feljelentett a rendőrségen, miszerint két géppuskát hoztam Bécsből a kommunista pártnak. Törvényszék elé állítottak. Nem lehetett kétségem afelől, hogy ez az ember jelentett föl, mert más senki nem tudott se rólam, se a bőröndről. Ezért az incidensért két évi börtönre ítéltek, amit Vácon kellett leülnöm, ugyanekkor kizártak a kommunista pártból, és kommunista elvtársaim a börtönben rugdostak és átkoztak mint árulót. Mikor büntetésemet kitöltöttem, emigráltam ide Párizsba, és abból élek, hogy amerikai mogyorót árulok a kávéházakban. Ebből telik fele jövedelmem, a másik fele hiányzik” - nevetett.
Elnéztem a fiatalembert, kiről később megtudtam, hogy Roger Martin du Gard ismeri és kedveli, és így Arthur Koestler is, és hogy Koestler későbbi regényében, az Érkezés és indulásban Havast vette hősnek. Azon a reggelen pedig, amikor megismertük egymást, hosszan vitatkoztunk a kommunizmusról. Noha a földalatti kommunista pártból kizárták, Párizsban szabadon érintkezett elvbarátaival, így Bölöni Györggyel és a kommunisták vezérével, Tamás Aladárral is. Ugyanekkor azonban lélekben a demokratákhoz, Fényes Lászlóhoz, Hatvany Lajos báróhoz és a többihez ragaszkodott.
Együtt menekültünk a németek bejövetele elől 1940 júniusában, és kötöttünk ki a teherhajónkkal Casablancában. Onnét tovább vitt a sors Tanger szabad városába, ahol Havas is, feleségem, meg én is írást kaptunk az Egyesült Államok elnökétől, Franklin D. Roosevelttől, amelyben meghívott országába. Havas nem fogadta el a meghívást azon a címen, hogy az amerikai konzul egy olasz fasiszta vendéglőben étkezett. Nevetségesnek tartottam ezt az attitűdöt, bár jellemezte Havast, aki a személyes tisztességet többre tartotta annál, hogy a fasisztáktól megmeneküljön. Így elutaztam feleségemmel az Egyesült Államokba, míg Havast az a szerencse érte, hogy átszállították Tangerből Gibraltárba és onnét Londonba.
New Yorkban megtudtam, hogy Károlyi Mihálynak, a Magyar Köztársaság volt elnökének titkárra lenne szüksége, de nincsen olcsón vagy ingyen jelentkező. Így Kéri Pállal együtt levelet írtam Károlyinak, amelyben azt ecseteltük, hogy egy tűrhetetlen külsejű fiatalember jön majd föl hozzá, és titkárnak ajánlkozik; fogadja jó szívvel.
Másnap levelet kaptunk Károlyitól, amelyben megírta, hogy fölfogadta Havast titkárnak (levelünket persze jóval később kapta csak meg). Havas Londonban megnősült, és az angol nép bámulatos ellenállása láttán némiképpen megszelídült. Sok év múlva aztán Londonban valaki elmesélte nékem, hogy nagy előadást tartott Magyarország kommunista jövőjéről, miközben beteg felesége a teli szeneskosarat hordta fel a negyedik emeletre, ahol laktak.
Csillaghegy, 2006. március 7.